Navigci
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezs
dvzlet
A MAI NAPTÓL (2013/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
a www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - amint tapasztalhatjátok - elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
a www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - amint tapasztalhatjátok - elérhetö.)
Nézd meg: Az új világrendetlenség személyes oldalainak belépési pontja. (Menö Manó weboldala)
..................
..................
Vas Gereben: A régi jó idõk
Nagyon ugattak a kutyák, mint a pecsenyét, forgattak egy zsidót, ki a kormányzó úr udvarára akart volna régóta bejönni, ha az ebek békét hagynak neki.
- Szalonnát dobj nekik, Jakab – kiáltott egy hajdú – aztán majd beeresztenek.
- Adok üt garast,… mondja a zsidó – csak verje el üket.
- Dehogy verem el, – tréfála a hajdú – városban tíz garasért sem láttam ilyen komédiát, mint amit teveled végbevisz ez a hat kutya, azért csak hadakozzál velük.
- Megesznek – ordított Jakab a kapu sarkából – megesznek.
- Kellesz is nekik, – több húst esznek azok, mint te, ma is a sajtárban hagyták a legjava csontot, – bolondozott a hajdú.
- Vaj mir – ordított a zsidó – mi lesz belülem?
- Mi lenne? – okoskodik a hajdú – zsidó maradsz,… csakhogy elõbb kifejtenek abból a bársonyszerszámból, – máskor olyant ne végy magadra, ha drága.
- Thiz garast adok, hajdú uram,… verje el a kutyákat,… adok thiz garast.
- Jobban is tudsz te kiabálni, Jakab, csak ígérj fölebb, – e szónál az egyik kutya már a bársonyhoz kapott.
- Egy húszast adok.
- Mondtam úgy-e? – okoskodék a hajdú – hogy jobban is tudsz licitálni, csak próbáld.
Kétségbeesett volt a zsidó, s ijedtében már azt a bátorságot is vette, hogy az egyik ebre rá akart csapni.
- Az lesz ám még a komédia, ha megütöd – mondja a hajdú – mert akkor tráncsértányéron visz ám haza apád, csak azt üsd meg.
- Két húszast adok, nemzetes úr,… adok három ezüst húszast, – rimánkodik a zsidó.
Egyet füttyentett a hajdú, s a kutyák félrehúzódtak, mire a zsidó törölgetni kezdé magáról a halálverítéket.
- Ide a három húszassal, – mondja a hajdú.
- Tudtam, hogy tréfál kheed, – mondja a zsidó, esze ágában sem levén a húszasokért nyúlni.
- Csípd meg Hattyú! – szólt amaz a kutyák felé, nem akarván az alkut elengedni.
- Vaj mir! itt a három húszas – mondja, mire a hajdú megint visszarendelé a kutyaribilliót.
Megint kiizzadt a zsidó, a kutyáktól való félelem is hajszolta kifelé a csöppet, de a három húszas is.
- Itt van, – remegett Jakab, – s átadá a húszasokat egyenkint, mit a hajdú egy a kapun bejövõ koldus kalapjába vetett.
- Nem volna rajta istenáldás, ha magamnak tartanám – mondja a hajdú. Ilyen pénzem még nem volt, hanem tudd meg, hogy ezt mért fizeted, és hogy a kutyákkal mért viseltettelek meg, legalább ne mondd, hogy ingyen licitáltál a magad fejére.
- Hát mit vétettem kheednek? – szólt Jakab.
- Tegnap azt a „Pipagyújtó” csárdát licitáltad el egy szegény embertõl,… háromszáz bankó forintot ígértél a fejére, pedig nem mérsz ki tíz akó bort esztendeig.
- Nekem megéri, – mondja kurtán a zsidó.
- Megéri? ha kincset tudsz a ház alatt, ami nincs.
- Ki tudja?
- Tudom én, mert az a becsületes ember sírva cipelte be négy apró gyerekét keserves napszámra, ha élni tudott volna, nem hagyta volna el az árendát, amíg bírta volna.
- Rossz bort mért,… mért nem adott jobbat?
- Adsz te majd a kútból, hanem bor helyett lesz ott tanyája lopott lónak és amolyan gazdacserélt baromnak, hogy kössenek föl!
- Mit akar az az ember? – szólt a kormányzó a tornác ajtajából jõve kifelé.
- Nagyságos urammal akharnik egy-khét szót szólni, ha meghallgatna.
- Na, beszélj, – mondja az öreg, megállapodván közte és a hajdú között.
- Ha négyszemközt beszélhetnék a nagyságos úrral.
- Én nem hívtalak ide gyóntatni – mondá a kormányzó – vagy elmondod, amit akarsz, vagy itt maradsz a kapufélfánál, értetted?
A hajdúnak tetszett a dolog, s nagyobb mulatság okáért sorba cirógatta az ebeket, mintha az elõbbeni munkáért dicsérgetné õket.
- Félek a khutyáktól, – találá föl magát Jakab.
- Coki láb alól – mondja a hajdú, mire azok megint félrementek.
- Most beszélhetsz már, a kutyák sincsenek itten, – szólt a kormányzó újra.
- Majd nagyon sukhá thart, – vélé a zsidó.
- Minél késõbben kezded, annál tovább, pedig én teérted vissza nem megyek.
- Ich bitte, gnädiger Herr…
- Tudsz te magyarul is, – azért csak beszélj úgy, ha azt akarod, hogy megértselek.
A pandúr eközben megint a kutyák felé legyintett, hogy vissza ne jöjjenek, mert tudta, hogy a zsidó valamiben töri fejét, ki õ elõtte bizonyosan szólni sem mer.
A zsidó nagyon kínlódott, pedig az idejövetel a kínokon kívül három húszasában van, s minden haszon nélkül.
- Kezded, vagy nem? mert én megyek, a kocsi várakozik rám! Adni akarsz vagy venni? eladó semmi sincs, venni meg nem akarok, – hát mi kell?
- Egy planumot akharok mundani.
- Mi az a planum? – kérdé Szántay a kínlódó zsidót.
- A planum, egy… egy… egy planum.
- Most sem értem, beszélj magyarul.
- Es ist ein Plan, – fordítá németre a zsidó.
- Én még most is csak annyit tudok belõle, mint elõbb: azért ha értekezni akarsz velem, mondd meg magyarul, mert nem érek rá vén fejjel új nyelvet tanulni a te kedvedért.
- Valami nagyon okosat akharok mondani a nagyságos úrnak.
- Ezt már értem, csak a többi mondani valód is olyan legyen, hogy megértsem.
- Oda benn szeretném elmondani, ha meg nem éri, vigyen el az ördög.
Visszament az öreg, megmondván elõbb a hajdúnak, hogy kéznél legyen. Ott benn nagy karszékébe helyezkedék Szántay, a zsidó pedig mosolygó arccal várta, míg szólhat.
- Nagyságos úr – szól aztán Jakab, engedelmet kapván a beszédre – nem jüttem öres marokkal, – s eközben egy zacskót tett le az asztalvégre, mit az öreg szokott egykedvûségével nézett.
- Itt akarod azt hagyni? – volt az öreg kérdése.
- A világért sem vinném vissza, nem azért hoztam ide, thehet vele a nagyságos úr, amit akhar.
- Ezt már szeretem Jakab, – mondja az öreg, minek a zsidó annyira megörült, ha most valaki megfogná egy helyen a bõrét, mindjárt kiugranék belõle. Azonban ne félj Jakab, szûkebb is lesz az még neked.
- Hát khérem alázatosan a nagyságos urat, én itt egy bútot akarok kinyitni.
- Jó lesz, Jakab, de megfagysz a boltban, mert amit te itt árulhatnál, azt a rongyos zsidótól is megveszi a nép, s ami öregebb kell neki, a városban veszi, mikor gabonát ád el.
- Ne bánja a nagyságos úr, az az én gondom lesz, hogy megíljek.
- De mibõl? én legalább nem tudom.
- Majd phálinkát mérek, – mondja a zsidó.
- Nincs itt, meg nem is lesz itt annyi sánta ló, hogy akószámra keljen, az uraságnak esztendõnkint elég tíz-tizenkét icce, azt a patikában is megkapjuk, s ha újesztendõ elején hozunk, eltart másik újesztendõig, pedig néha még a jobbágyok marháit is magunk gyógyíttatjuk.
- Majd rákapnak a pharasztok is, nagyságos úr, fogadom, hogy úgy isszák valamikhur, mint a vizet.
- Méreg az, Jakab, nem ital: hisz a bélét kirágja az embernek.
- Van elég pharaszt, nagyságos úr, nem khár értük.
- Hát az nem ember, úgy-e? – kérdi emelkedõ hangon az öreg.
- Ember, ember!… mondja a zsidó – hanem azért csak pharaszt – mire az öreg elhalaványodott.
- De csak nem bódult meg, hogy a te pálinkáddal éljen, annyi esze csak van.
- Már az az én bajom lesz, nagyságos úr.
- Mást mondok, Jakab, ha egy zsidófalu volna, s ott egy keresztény sonkás boltot nyitna.
- Megehetné maga, mert nekhünk Mózses azt megtilthutta.
- Mért?
- Mert khüvér éthel, azthán khivált nyáron betegséget okoz!
- Hát a pálinka jobb a disznóhúsnál? – pattant föl az öreg, mire a zsidó nem felelt. – Mózes uram mért avatkozott a dolgotokba, hogy mit egyetek?
- Mert zsidó volt, azthán nem akharta, hogy a zsidóság elvesszen.
- No, én meg azt nem akarom, hogy a magyar ember vérét pálinkával rontsátok, azért itt pálinkát nem árulsz, érted? – s ezzel mérgesen fölugrott.
- Hát a zacskót meg sem nézi a nagyságos úr, – ravaszkodék a zsidó.
- Sok van benn?
- Megéri, hogy megolvassa a nagyságos úr, azért khérem, hogy phusztán ne eresszen el a nagyságos úr, az a magáé már úgy is, akhármit csinál vele.
Az öregben felháborodott az indulat, leült íróasztalához, egy levelet írt, s midõn készen volt vele, becsöngette a hajdút.
- Tessék parancsolni, – mondja a hajdú.
- Ezt a levelet elviszed az ispán úrhoz, – Jakab is veled megy, meg ezt a zacskó pénzt is vidd át.
- Hát feleletet, nagyságos ór?
- Majd a helybeli ispán úr bõvebben tudtodra adja, fél óra múlva magam is ott leszek.
Ezzel a kapunál álló kocsiba helyezkedvén, a gazdaság után ment.
Jakab, mint aki ternót nyert, szapora lépéssel sietett a hajdú mellett, s alig várta, hogy az ispán úrnál legyen.
Éppen otthon találták, el is olvasta a levelet tüstént, olvasás közben az erszényt és a zsidót nézegetvén, ki egész örömében volt, hogy a pénzrõl is volt említés a levélben, amint tudniillik az ispán úr több ízben a pénzcsomóra nézett.
- Sok ez a pénz, zsidó? – kérdi az ispán.
- Annyi, amennyi! – mosolygott a kérdett,… – szót sem érdemel.
- A te dolgod – szólt amaz – nekem úgy sem jut belõle, – hanem hogy ne kelljen megszámlálnom, magad is megmondhatod talán.
- Minek az, nemzetes úr – nevetett a zsidó – már elfeledtem.
- Pedig eszedbe jut még keservesen, aztán nem tudom, többre mondod-e vagy kevesebbre?
- Ne is khérdezze a nemzetes úr… az ilyent nem szokták megolvasni.
- Én nem érek rá itt idõzni – mondja az ispán a hajdúhoz fordulva – István! tegye kend ki a kapu alá a derest.
- Lesz valaki? – kérdi a hajdú.
- Ez a zsidó – szólt az ispán komoly megilletõdéssel, mi az ilyen dolgot megilleti.
A zsidó hátranézett, azt gondolván, hogy ketten állnak egymás háta mögött.
- Mennyi az a pénz? – beszélj.
- Hisz azért nem khüll azt a derest khitenni, – mondja Jakab – az a phénz éppen háromszáz forint.
- Az sok! nagyon sok! – mondja megzavarodva az ispán.
- Dehogy suk – beszéli a zsidó – ha még annyi volna, még sem suk.
- Azt gondolod, Jakab, hogy kiállod ezt a háromszáz botot?
- Melyiket? – ordított a megijedt zsidó.
- Ami neked minden forintért jár, amint a nagyságos kormányzó úr írja: már te tudod aztán legjobban, hogy miként alkudtatok, tudom úgy is, hogy itt megint te nyersz, csak azt nem tudom, hogy mi hasznát veszed?
- Minek? – ordított újra Jakab.
- Mondom annak a háromszáz botnak, a mi minden forintért jár neked, mint e levél mondja.
Lerogyott térdeire a zsidó, állítván mennyre-földre, hogy meghal.
- No majd fertályonkint osszuk el hát Jakab, – vesd ki hamar, mennyi kerül egy-egy fertály esztendõre.
Jakab még mindig a földön hevert, talán az egyszeregyet is elfelejtette.
Bejött Szántay Zsigmond, és maga is megijedt, mikor a zsidót a padlón végig nyújtózkodva látta.
- Mit csináljak nagyságos uram ezzel a boldogtalannal?
- Elég ebbõl ennyi – mondja az öreg – kelj föl Jakab, és tanuld meg, hogy ha már nem sajnálod átkozott pálinkáddal az emberek testét megölni, legalább a lelkének békét hagyj, s meg ne próbálj pénzeddel mást kísértésbe hozni. Elmehetsz.
Eszére jött a zsidó, és menni akart.
- Hát ez a pénz? – kérdi az ispán a kormányzóra nézvén.
- Tegnap, hallom, egy csárdás jött be négy gyerekkel, kiket éppen ez a drága madár kilicitált egy nyomorúságos viskóból, miért az isten úgy is majd megveri, annak küldje el ispán úr. Jó éjszakát.
Csak a hajdú sajnálta, hogy legalább egyet nem húzhatott reá.
Link
- Szalonnát dobj nekik, Jakab – kiáltott egy hajdú – aztán majd beeresztenek.
- Adok üt garast,… mondja a zsidó – csak verje el üket.
- Dehogy verem el, – tréfála a hajdú – városban tíz garasért sem láttam ilyen komédiát, mint amit teveled végbevisz ez a hat kutya, azért csak hadakozzál velük.
- Megesznek – ordított Jakab a kapu sarkából – megesznek.
- Kellesz is nekik, – több húst esznek azok, mint te, ma is a sajtárban hagyták a legjava csontot, – bolondozott a hajdú.
- Vaj mir – ordított a zsidó – mi lesz belülem?
- Mi lenne? – okoskodik a hajdú – zsidó maradsz,… csakhogy elõbb kifejtenek abból a bársonyszerszámból, – máskor olyant ne végy magadra, ha drága.
- Thiz garast adok, hajdú uram,… verje el a kutyákat,… adok thiz garast.
- Jobban is tudsz te kiabálni, Jakab, csak ígérj fölebb, – e szónál az egyik kutya már a bársonyhoz kapott.
- Egy húszast adok.
- Mondtam úgy-e? – okoskodék a hajdú – hogy jobban is tudsz licitálni, csak próbáld.
Kétségbeesett volt a zsidó, s ijedtében már azt a bátorságot is vette, hogy az egyik ebre rá akart csapni.
- Az lesz ám még a komédia, ha megütöd – mondja a hajdú – mert akkor tráncsértányéron visz ám haza apád, csak azt üsd meg.
- Két húszast adok, nemzetes úr,… adok három ezüst húszast, – rimánkodik a zsidó.
Egyet füttyentett a hajdú, s a kutyák félrehúzódtak, mire a zsidó törölgetni kezdé magáról a halálverítéket.
- Ide a három húszassal, – mondja a hajdú.
- Tudtam, hogy tréfál kheed, – mondja a zsidó, esze ágában sem levén a húszasokért nyúlni.
- Csípd meg Hattyú! – szólt amaz a kutyák felé, nem akarván az alkut elengedni.
- Vaj mir! itt a három húszas – mondja, mire a hajdú megint visszarendelé a kutyaribilliót.
Megint kiizzadt a zsidó, a kutyáktól való félelem is hajszolta kifelé a csöppet, de a három húszas is.
- Itt van, – remegett Jakab, – s átadá a húszasokat egyenkint, mit a hajdú egy a kapun bejövõ koldus kalapjába vetett.
- Nem volna rajta istenáldás, ha magamnak tartanám – mondja a hajdú. Ilyen pénzem még nem volt, hanem tudd meg, hogy ezt mért fizeted, és hogy a kutyákkal mért viseltettelek meg, legalább ne mondd, hogy ingyen licitáltál a magad fejére.
- Hát mit vétettem kheednek? – szólt Jakab.
- Tegnap azt a „Pipagyújtó” csárdát licitáltad el egy szegény embertõl,… háromszáz bankó forintot ígértél a fejére, pedig nem mérsz ki tíz akó bort esztendeig.
- Nekem megéri, – mondja kurtán a zsidó.
- Megéri? ha kincset tudsz a ház alatt, ami nincs.
- Ki tudja?
- Tudom én, mert az a becsületes ember sírva cipelte be négy apró gyerekét keserves napszámra, ha élni tudott volna, nem hagyta volna el az árendát, amíg bírta volna.
- Rossz bort mért,… mért nem adott jobbat?
- Adsz te majd a kútból, hanem bor helyett lesz ott tanyája lopott lónak és amolyan gazdacserélt baromnak, hogy kössenek föl!
- Mit akar az az ember? – szólt a kormányzó a tornác ajtajából jõve kifelé.
- Nagyságos urammal akharnik egy-khét szót szólni, ha meghallgatna.
- Na, beszélj, – mondja az öreg, megállapodván közte és a hajdú között.
- Ha négyszemközt beszélhetnék a nagyságos úrral.
- Én nem hívtalak ide gyóntatni – mondá a kormányzó – vagy elmondod, amit akarsz, vagy itt maradsz a kapufélfánál, értetted?
A hajdúnak tetszett a dolog, s nagyobb mulatság okáért sorba cirógatta az ebeket, mintha az elõbbeni munkáért dicsérgetné õket.
- Félek a khutyáktól, – találá föl magát Jakab.
- Coki láb alól – mondja a hajdú, mire azok megint félrementek.
- Most beszélhetsz már, a kutyák sincsenek itten, – szólt a kormányzó újra.
- Majd nagyon sukhá thart, – vélé a zsidó.
- Minél késõbben kezded, annál tovább, pedig én teérted vissza nem megyek.
- Ich bitte, gnädiger Herr…
- Tudsz te magyarul is, – azért csak beszélj úgy, ha azt akarod, hogy megértselek.
A pandúr eközben megint a kutyák felé legyintett, hogy vissza ne jöjjenek, mert tudta, hogy a zsidó valamiben töri fejét, ki õ elõtte bizonyosan szólni sem mer.
A zsidó nagyon kínlódott, pedig az idejövetel a kínokon kívül három húszasában van, s minden haszon nélkül.
- Kezded, vagy nem? mert én megyek, a kocsi várakozik rám! Adni akarsz vagy venni? eladó semmi sincs, venni meg nem akarok, – hát mi kell?
- Egy planumot akharok mundani.
- Mi az a planum? – kérdé Szántay a kínlódó zsidót.
- A planum, egy… egy… egy planum.
- Most sem értem, beszélj magyarul.
- Es ist ein Plan, – fordítá németre a zsidó.
- Én még most is csak annyit tudok belõle, mint elõbb: azért ha értekezni akarsz velem, mondd meg magyarul, mert nem érek rá vén fejjel új nyelvet tanulni a te kedvedért.
- Valami nagyon okosat akharok mondani a nagyságos úrnak.
- Ezt már értem, csak a többi mondani valód is olyan legyen, hogy megértsem.
- Oda benn szeretném elmondani, ha meg nem éri, vigyen el az ördög.
Visszament az öreg, megmondván elõbb a hajdúnak, hogy kéznél legyen. Ott benn nagy karszékébe helyezkedék Szántay, a zsidó pedig mosolygó arccal várta, míg szólhat.
- Nagyságos úr – szól aztán Jakab, engedelmet kapván a beszédre – nem jüttem öres marokkal, – s eközben egy zacskót tett le az asztalvégre, mit az öreg szokott egykedvûségével nézett.
- Itt akarod azt hagyni? – volt az öreg kérdése.
- A világért sem vinném vissza, nem azért hoztam ide, thehet vele a nagyságos úr, amit akhar.
- Ezt már szeretem Jakab, – mondja az öreg, minek a zsidó annyira megörült, ha most valaki megfogná egy helyen a bõrét, mindjárt kiugranék belõle. Azonban ne félj Jakab, szûkebb is lesz az még neked.
- Hát khérem alázatosan a nagyságos urat, én itt egy bútot akarok kinyitni.
- Jó lesz, Jakab, de megfagysz a boltban, mert amit te itt árulhatnál, azt a rongyos zsidótól is megveszi a nép, s ami öregebb kell neki, a városban veszi, mikor gabonát ád el.
- Ne bánja a nagyságos úr, az az én gondom lesz, hogy megíljek.
- De mibõl? én legalább nem tudom.
- Majd phálinkát mérek, – mondja a zsidó.
- Nincs itt, meg nem is lesz itt annyi sánta ló, hogy akószámra keljen, az uraságnak esztendõnkint elég tíz-tizenkét icce, azt a patikában is megkapjuk, s ha újesztendõ elején hozunk, eltart másik újesztendõig, pedig néha még a jobbágyok marháit is magunk gyógyíttatjuk.
- Majd rákapnak a pharasztok is, nagyságos úr, fogadom, hogy úgy isszák valamikhur, mint a vizet.
- Méreg az, Jakab, nem ital: hisz a bélét kirágja az embernek.
- Van elég pharaszt, nagyságos úr, nem khár értük.
- Hát az nem ember, úgy-e? – kérdi emelkedõ hangon az öreg.
- Ember, ember!… mondja a zsidó – hanem azért csak pharaszt – mire az öreg elhalaványodott.
- De csak nem bódult meg, hogy a te pálinkáddal éljen, annyi esze csak van.
- Már az az én bajom lesz, nagyságos úr.
- Mást mondok, Jakab, ha egy zsidófalu volna, s ott egy keresztény sonkás boltot nyitna.
- Megehetné maga, mert nekhünk Mózses azt megtilthutta.
- Mért?
- Mert khüvér éthel, azthán khivált nyáron betegséget okoz!
- Hát a pálinka jobb a disznóhúsnál? – pattant föl az öreg, mire a zsidó nem felelt. – Mózes uram mért avatkozott a dolgotokba, hogy mit egyetek?
- Mert zsidó volt, azthán nem akharta, hogy a zsidóság elvesszen.
- No, én meg azt nem akarom, hogy a magyar ember vérét pálinkával rontsátok, azért itt pálinkát nem árulsz, érted? – s ezzel mérgesen fölugrott.
- Hát a zacskót meg sem nézi a nagyságos úr, – ravaszkodék a zsidó.
- Sok van benn?
- Megéri, hogy megolvassa a nagyságos úr, azért khérem, hogy phusztán ne eresszen el a nagyságos úr, az a magáé már úgy is, akhármit csinál vele.
Az öregben felháborodott az indulat, leült íróasztalához, egy levelet írt, s midõn készen volt vele, becsöngette a hajdút.
- Tessék parancsolni, – mondja a hajdú.
- Ezt a levelet elviszed az ispán úrhoz, – Jakab is veled megy, meg ezt a zacskó pénzt is vidd át.
- Hát feleletet, nagyságos ór?
- Majd a helybeli ispán úr bõvebben tudtodra adja, fél óra múlva magam is ott leszek.
Ezzel a kapunál álló kocsiba helyezkedvén, a gazdaság után ment.
Jakab, mint aki ternót nyert, szapora lépéssel sietett a hajdú mellett, s alig várta, hogy az ispán úrnál legyen.
Éppen otthon találták, el is olvasta a levelet tüstént, olvasás közben az erszényt és a zsidót nézegetvén, ki egész örömében volt, hogy a pénzrõl is volt említés a levélben, amint tudniillik az ispán úr több ízben a pénzcsomóra nézett.
- Sok ez a pénz, zsidó? – kérdi az ispán.
- Annyi, amennyi! – mosolygott a kérdett,… – szót sem érdemel.
- A te dolgod – szólt amaz – nekem úgy sem jut belõle, – hanem hogy ne kelljen megszámlálnom, magad is megmondhatod talán.
- Minek az, nemzetes úr – nevetett a zsidó – már elfeledtem.
- Pedig eszedbe jut még keservesen, aztán nem tudom, többre mondod-e vagy kevesebbre?
- Ne is khérdezze a nemzetes úr… az ilyent nem szokták megolvasni.
- Én nem érek rá itt idõzni – mondja az ispán a hajdúhoz fordulva – István! tegye kend ki a kapu alá a derest.
- Lesz valaki? – kérdi a hajdú.
- Ez a zsidó – szólt az ispán komoly megilletõdéssel, mi az ilyen dolgot megilleti.
A zsidó hátranézett, azt gondolván, hogy ketten állnak egymás háta mögött.
- Mennyi az a pénz? – beszélj.
- Hisz azért nem khüll azt a derest khitenni, – mondja Jakab – az a phénz éppen háromszáz forint.
- Az sok! nagyon sok! – mondja megzavarodva az ispán.
- Dehogy suk – beszéli a zsidó – ha még annyi volna, még sem suk.
- Azt gondolod, Jakab, hogy kiállod ezt a háromszáz botot?
- Melyiket? – ordított a megijedt zsidó.
- Ami neked minden forintért jár, amint a nagyságos kormányzó úr írja: már te tudod aztán legjobban, hogy miként alkudtatok, tudom úgy is, hogy itt megint te nyersz, csak azt nem tudom, hogy mi hasznát veszed?
- Minek? – ordított újra Jakab.
- Mondom annak a háromszáz botnak, a mi minden forintért jár neked, mint e levél mondja.
Lerogyott térdeire a zsidó, állítván mennyre-földre, hogy meghal.
- No majd fertályonkint osszuk el hát Jakab, – vesd ki hamar, mennyi kerül egy-egy fertály esztendõre.
Jakab még mindig a földön hevert, talán az egyszeregyet is elfelejtette.
Bejött Szántay Zsigmond, és maga is megijedt, mikor a zsidót a padlón végig nyújtózkodva látta.
- Mit csináljak nagyságos uram ezzel a boldogtalannal?
- Elég ebbõl ennyi – mondja az öreg – kelj föl Jakab, és tanuld meg, hogy ha már nem sajnálod átkozott pálinkáddal az emberek testét megölni, legalább a lelkének békét hagyj, s meg ne próbálj pénzeddel mást kísértésbe hozni. Elmehetsz.
Eszére jött a zsidó, és menni akart.
- Hát ez a pénz? – kérdi az ispán a kormányzóra nézvén.
- Tegnap, hallom, egy csárdás jött be négy gyerekkel, kiket éppen ez a drága madár kilicitált egy nyomorúságos viskóból, miért az isten úgy is majd megveri, annak küldje el ispán úr. Jó éjszakát.
Csak a hajdú sajnálta, hogy legalább egyet nem húzhatott reá.
Link
Hozzszlsok
#1 |
satu
- 2013. mrcius 31. 17:09:56
#2 |
taskeszi
- 2013. mrcius 31. 17:52:13
#3 |
szabir
- 2013. mrcius 31. 19:17:05
#4 |
9323
- 2013. mrcius 31. 22:01:33
#5 |
szabir
- 2013. prilis 01. 09:29:00
#6 |
szabir
- 2013. prilis 01. 13:31:27
Hozzszls kldse
Hozzszls kldshez be kell jelentkezni.
Az oldalon megjelenö, máshonnan, vagy mások által beküldött írások tartalmával
nem minden esetben értünk (illetve értek) egyet,
azok valóságtartalmát nem tisztünk ellenörizni, bár lehetöségeinkhez mérten megtesszük. (Posta Imre)
Copyright by Posta Imre / 2006 - 2015
azok valóságtartalmát nem tisztünk ellenörizni, bár lehetöségeinkhez mérten megtesszük. (Posta Imre)
Copyright by Posta Imre / 2006 - 2015