Posta Imre weboldala

Navigci

Szakmai oldal:



RSS

Hrek

Cikkek

Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét




Megrendelem!!!

Telefon:
06-30/911-85-63

A könyvrõl írták...

Bejelentkezs

Felhasznlnv

Jelsz



Elfelejtetted jelszavad?
j jelsz krse

dvzlet


A MAI NAPTÓL (2013/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)

.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
a www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - amint tapasztalhatjátok - elérhetö.)

Klikkelj rá: Posta Imre Youtube oldala
..................

10 elképesztõ dolog, amit gyerekek meséltek az elõzõ életeikrõl


Sok kisgyerek tûnik jóval bölcsebbnek a koránál vagy olyan, mintha "idõsebb lélek" lenne, ám néhányan közülük olyan dolgokat mondanak, melyektõl valóban úgy érezzük: vissza tudnak emlékezni elõzõ életeikre. Azok közül a szülõk közül, akik közzétették a történeteiket, sokan azt állítják, hogy a gyermekeik tragikus halállal végzõdõ életekrõl meséltek, amelyeket aztán most egy boldogabb élet követ. Íme 10 elképesztõ dolog, amit õk meséltek elõzõ életeikrõl:

1.
Amikor a kisfiam 3 éves volt, azt mondta nekem, hogy igazán kedveli az új apukáját, mert nagyon kedves. De mivel a férjem az egyetlen apukája, megkérdeztem tõle, hogy érti ezt. Erre õ: "A régi apukám nagyon gonosz volt. Hátba szúrt egy késsel és meghaltam. De az új apukámat nagyon szeretem, õ sosem tenne ilyet velem."

2.
Kislány koromban egyszer teljesen kikeltem magamból, amikor megpillantottam egy srácot a közértben. Ez elég szokatlan volt tõlem, mert általában csendes és jó magaviseletû voltam. Azelõtt még sosem kellett kivezetni sehonnan rosszalkodás miatt, de ezúttal el kellett hagynunk az üzletet.

Amikor az autóhoz értünk és az anyukám megkérdezte, hogy mi ütött belém, elmeséltem neki, hogy ez a srác volt az, aki elvett engem az elsõ anyukámtól, elrejtett a padlója alá és ott kellett aludnom jó sokáig, amíg fel nem ébredtem az új anyukámnál. Hazafelé menet pedig nem voltam hajlandó az autóülésen ülni, hanem a mûszerfal alá bújtam, hogy még egyszer el ne tudjon vinni. Anyukám teljesen kiakadt az egészen, hiszen õ valóban a biológiai anyám, így nyilvánvalóan õ az "elsõ" anyukám is...

3.
Egy este, ahogy a két és fél éves kislányunkat kivettük a fürdõkádból és a feleségemmel elkezdtük neki magyarázni, hogy miért olyan fontos az intim higiénia, õ egyszer csak közbeszólt: "Á, ott aztán engem senki sem fog piszkálni. Egy éjszaka megpróbálták. Berúgták az ajtót és megpróbálták, de én szembeszálltam velük. Aztán meghaltam és most itt vagyok." Mondta mindezt, mintha mi sem lenne természetesebb.

4.
"Mielõtt ideszülettem volna, volt egy nõvérem, igaz? Õ és a másik anyukám már nagyon öregek. Õk megúszták, amikor kigyulladt az autó, de én nem, az biztos."

5 vagy 6 éves volt, amikor ezt mondta. Derült égbõl villámcsapás volt.

5.
Kisebb korában a húgomnak az volt a szokása, hogy a dédapánkat ábrázoló képpel a kezében sírva masírozott fel s alá a házban, miközben ezt mondogatta: "Hiányzol Harvey"

Harvey már jóval azelõtt meghalt, mielõtt én születtem. Ezen a mindennapos eseményen túl anyukám szerint a húgom folyton olyanokat mondott, amiket annak idején Lucy dédmamánk szokott mondani.

6.
Akkoriban, amikor a húgom elkezdett járni, igazán felkavaró dolgokat mondott. Olyanokról beszélt, hogy a régi családja mindenféle tárgyat belédugott, amitõl õ sírt, de az apukája aztán egyszer annyira megégette, hogy végül megtalált minket, az új családját. Kb 2 és 4 éves kora között mesélt ilyenekrõl. Ahhoz túl kicsi volt, hogy valaha is ki lett volna téve olyan tartalmaknak, amelyekben gyerekek vagy bárki más ilyesmit élt volna át, így a családom mindig is azon a véleményen volt, hogy egy elõzõ élet emlékei gyötrik.

7.
A fiam 2 és 6 éves kora között folyton elmesélte ugyanazt a történetet arról, hogy hogyan választott ki anyukájának. Olyasmiket mondott, hogy egy öltönyös emberrel választottak ki az anyukáját, aki majd segíteni fogja az életfeladata teljesítésében. Pedig mi aztán sosem beszélgettünk spiritualitásról és nem is vallásos közegben neveltük. Ahogy leírta, az egész olyan volt, mint amikor az ember az üzletben válogat. Egy fényes teremben felsorakozott egy csomó ember, mintha babák lennének és õ kiválasztott engem. Az öltönyös fickó megkérdezte, hogy biztos-e a döntésében, mire õ azt felelte igen és utána megszületett.

A fiam kiskorában megõrült a második világháborús repülõkért is. Be tudta õket azonosítani, a részeiket is, hogy hol használták õket meg ilyenek. A mai napig fogalmam sincs honnét vette ezeket az információkat. Én egy tudományos érdeklõdésû csaj vagyok, az apukája meg matekos.

Mindig nagyapának hívtuk õt magunk között a békés és gondoskodó természete miatt. Ez a gyerek biztos, hogy öreg lélek.

8.
Az unokaöcsém, amikor úgy igazán elkezdett mondatokban beszélni, azt mondta a nõvéremnek és a férjének, hogy annyira boldog, hogy õket választotta. Aztán azzal folytatta, hogy mielõtt kisbaba volt, egy fényes szobában sok embert látott, akik közül az Anyukáját választotta ki, mert neki olyan kedves arca volt.

9.
A nõvérem abban az évben született, amikor az apám anyukája meghalt. Apukám szerint, amikor a nõvérem elég nagy volt már ahhoz, hogy tudjon pár szót mondani, azt mondta: "Én vagyok az anyád".

10.
Anyukám elmesélése alapján, amikor kisebb voltam, elmondtam neki, hogy hogyan haltam meg egy tûzben egyszer réges-régen. Erre ugyan nem emlékszem, de legnagyobb félelmeim egyike, hogy leég a házam. Már az is félelemmel tölt el, ha csak szabadtéri tûz közelében kell lennem.

Fordította: Borbély Kata
Forrás: altering-perspectives.com

Hozzszlsok


#21 | gojabaal - 2013. december 01. 10:53:35
Rengeteg rendkívûl éles, tudatos emlék képem van még, majdnem csecsemõ koromtól cirka 2-3 éves koromig (persze az azt követõ idõszakról is :) ) gondolom ezzel nem vagyok egyedül.
Ezek tisztázása, pontosítása késõbbi drága, megboldogult szüleimmel történt felnõttkori beszélgetések kapcsán került sor. Nem kis meglepetésükre, szerintük papírforma szerint sok mindenre nem is emlékezhettem volna.
Mégis a legélesebb emlékkép, ami inkább, lehet, hogy álom, vagy a legelsõ álom vagy emlékkép, mely ismétlõdött abból a korszakomból:
Egy folyón átívelõ vasúti hídra kanyarodik fel egy vonat, amelyen ülök. A híd összeomlik, én a vasúti kocsiban a többi utassal együtt össze-vissza verõdve zuhanok a vízbe, marha nagy becsapódással, majd a kocsi megtelik vízzel bennt rekedve, vergõdök megfulladok, de a fulladás elõtt mindig fel ébredtem, sírva, kalapáló szívvel. Ébredésemkor mindig hanyatt fekve voltam, körülöttem gyermekágyam farácsai és anyám fiatal arca jelent meg, ahogy vagy nyugtatgatott vagy felvett az ölébe. Kommunikációra nem emlékszem.
4-5 éves koromig híd és víz iszonyom volt.

Jó-néhány éve volt egy agymenésem és elkezdtem nyomozni vasúti híd összeomlások-szerencsétlenségek után, mondhatni kétes eredménnyel, aztán már egy jó adag belesz@rkával befejeztem, mert:
Teljesen mindegy mi volt, vagy lehetett vagy nem lehetett a jelenlegi életemen, mindennapi kis harcaimon ebben a férgek által uralt férgektõl hemzsegõ világban nem változtat semmit, ha találok is bizonyítékot-választ, ha nem. Legalább is így gondolom.

Imre, mint psychológus erre varrjál gombot, csak buzit ne csinálj belõlem! :)

Hozzszls kldse


Hozzszls kldshez be kell jelentkezni.