Posta Imre weboldala

Navigci

Szakmai oldal:



RSS

Hrek

Cikkek

Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét




Megrendelem!!!

Telefon:
06-30/911-85-63

A könyvrõl írták...

Bejelentkezs

Felhasznlnv

Jelsz



Elfelejtetted jelszavad?
j jelsz krse

dvzlet


A MAI NAPTÓL (2013/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)

.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
a www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - amint tapasztalhatjátok - elérhetö.)

Klikkelj rá: Posta Imre Youtube oldala
..................

A józsefvárosi zsidó közösség kialakulása, imaházak és zsinagógák


A Józsefvárosban, a XVIII. századi Lerchenfeld-en – azaz Pacsirtamezõn – elsõsorban földmûvesek és napszámosok laktak, akiknek letelepedését a mezõgazdasági mûvelésre alkalmas bérletterületek és a kõbányai szõlõk határozták meg. Lakói között nagyszámú szlovák élt, ezért e területet “Slavische Festung”-nak (“Szláv erõd”-nek) nevezték. A nagyobb kertek beépülése a XIX. század elsõ felében kezdõdött.

A Józsefvárosban, 1830-ban még nem éltek zsidók. Késõbb azonban, a 19. század közepe táján, megindult a zsidóság nagyobb arányú betelepedése, többségében a keleti országokból, Galícia felõl és kisebb arányban Óbudáról. Nagyszámú szegény sorsú zsidó telepedett itt le: kiskereskedõk, kisiparosok, zsibárusok. A jobb módúak inkább a Nagykörút és a Kiskörút közti, úgynevezett „Mágnásnegyed’”-ben, a szegényebbek a Józsefvárosi pályaudvar, illetve a piac, a mai Teleki tér körül. A kereskedõk és a zsibárusok nagy arányú letelepedésének az volt az oka, hogy a Józsefvárosi pályaudvar közvetlen közelében volt az akkori “üzletközpontnak” számító Teleki téri piac. Munkalehetõségük megtalálása alapján kézenfekvõ volt, hogy a piac környezetében, illetve szomszédságában vásároljanak lakhelyet.

A piac (akkori nevén vásártér) jelentõségérõl — többek között — Jan Ackersdijck: Magyarországi útinapló címû könyve tesz figyelemreméltó említést. Leírja a vásártér fogalmát, a szekerek sokaságát, a különbözõ árucikkeket, valamint a vásártérrõl a város felé vezetõ utat. Mint írja: “egymást követték az elárusítóbódék és pultok, és itt mindenféle, a ruházkodással és a háztartással kapcsolatos árút kínáltak a vásárlóknak. … a legtöbb kereskedõ, aki ezeket az árúkat a parasztoknak kínálta zsidó volt, és érdekes volt látni és hallani, hogyan kereskedtek. Ahogyan e héberek szokásos élénksége a parasztok faragatlan nyerseségével párosult, alkudozásuk vitatkozásnak, civódásnak tûnt.”

A Teleki teret az építészek már elejétõl fogva piacnak szánták. (Köszönhetõ volt ez annak, hogy pár sarokkal arrébb, a kerület kellõs közepén volt a Tisza Kálmán tér, amely zöld pázsitjával, a sok kõpaddal és a patinás Városi Színházzal kivívta magának a Józsefváros, sõt a „fõváros legszebb tere” titulust.)

A Kerepesi út forgalma és a nagy vásárterek kedveztek a kereskedelmi központ kialakulásának, környezetük a zsidók által sûrûn lakott városrésszé alakult. A vásártér és a piactér környékén orosz, lengyel (galíciai), részint haszid hagyományokat õrzõ, szegény sorsú zsidó népesség telepedett le. A zsidó lakosság szórakoztatásáról a nagyobb vendéglõkben fellépõ jiddis színtársulatok gondoskodtak. Így például a XIX. század végén és a XX. század elején, a Népszínház u. 28-ban híressé vált Wertheimer-kávéház dobogóján.

A kerület akkori területén 1869. év végén az izraelita vallásúak száma 2050 fõ volt. Ekkor még templomuk nem volt, vallásuk gyakorlásához különbözõ helyeken, lehetõleg lakókörzetükben, imaházakat létesítettek.

A József körút és a Múzeum körút közötti területen 1867-ben létesült a pesti zsidóság elsõ imaegylete, az Üllõi út és a Mária utca sarkán lévõ lakóházban. Az imaházat Atlasz Samu, Kohn Jakab, Szauer Ármin és Weiszkopf Jakab alapította. Ez kezdetben csak egy nagyobb szobából és konyhából állt, de késõbb kibõvítették, és a nõk részére karzatot építettek hozzá. Az imaház férõhelyeinek a száma ekkor 440 fõ volt. Néhány évvel késõbb ez az imaház a Mária utcába, egy másik épületbe költözött, amelyet 1907-ben avattak fel.

A “józsefvárosi palota- vagy Mágnásnegyedben” helyezték el az 1876-ban alapított Országos Rabbiképzõ és Tanítóképzõ Intézetet, amelynek felavatására 1877-ben került sor. Az intézethez természetesen saját imatermet létesítettek, ahol az intézmény növendékei, oktatói, illetve a környéken lakó zsidó hívõk imádkozhattak.

Az õszi nagyünnepek idején ideiglenes imahelyként üzemelt a régi Országház nagyterme a Fõherceg Sándor (ma Bródy Sándor) utca 4. sz. alatti épületben, továbbá már 1908-ban, amikor a hívek száma már több mint 23 és félezer volt a kerület akkori területén, a József körút 8. és a Szentkirályi utca 6. sz. alatti házakban is tartottak Istentiszteleteket. Az elõbbi épület (az úgynevezett Simplon-ház) elsõ emeletén mûködött a Gyenes tánciskola, ahova a zsidó fiatalok jártak szórakozni-találkozni, s ahol ünnepi istentiszteletet is tartottak. Az utóbbi házról tudni kell, hogy 1903 körül építették, és 1939-ben a gazdag zsidó báró, Kohner bankár és családja vette meg. A földszint egyik lakásában a katolikus hírügy­nökség (Malesiner) mûködött, míg a második emeleten Stümmer Frigyes csokoládégyárosnak voltak irodái. A holokauszt idején sok zsidó lakóját deportáltak, de a helybeliek emlékezete szerint egy család kivételé­vel mindenki hazajött. A Kohner-család a házat az Izraelita Hitközségre hagyta, és az államosítás után a lakások részben tanácsi, részben hitközségi tulajdonba kerültek.

Egyesületi imaház volt abban az idõben a Szentkirályi utca 1. sz. alatt a Magyar Zsidó Ifjak Egyesületének épületében. Ideiglenes fõünnepi imahely volt továbbá 1904-tõl a Kálvin tér 19., valamint 1914-tôl a Baross utca 5. sz. alatti Országos Izraelita Tanítóképzõ Internátusának termeiben, akárcsak a Baross utca 77. és a Baross utca 124. sz. alatt mûködõ Izraelita Hitoktatók Egylete Imaházában.

1920-ban alapították meg az Ahavasz Cheszed (= a jótékonyság szeretete) Imaegyesület imaházát az Örömvölgy utca 9/b. sz. alatt (ma Diószeghy Sámuel u.), ahol a rendszeres istentiszteletek mellett a templom elõjárósága gyakran rendezett ünnepségeket, társasvacsorákat. A zájin-ádár (Mózes születésének és halálának emléknapja) ünnepélyek keretében rendszeresen tartottak gyászistentiszteletet, elhunyt tagtársaik emlékére.

Az Emberbarát Egyesület imaháza 1887-ben kezdte meg mûködését a Szilágyi utca 5. sz. alatti épület emeletén. 1895-ben a Kerepesi út 45. sz. alatt létesült dr. Grauer Vilmos magánimaháza. 1911-ben a Karpfenstein (ma Karácsony Sándor) utca 26. számú házban nyílt imaház. 1913-ban kezdte meg mûködését a Guttman Ignác vezetése alatt álló egylet a Teleki tér 1. számú házban, az I. világháború után, 1920-ban pedig a „Haladás Templomegylet”, a Luther utca 4. számú ház udvari épületében. A „Békeegyesület” a Dobozi utca 45. sz. alatt volt.

1921-ben a Magdolna utca 15. sz. alatt létesült az ortodox “Sevesz Achim” (= Testvérek együttléte) Egylet imaháza. Ugyancsak e korból való a Magdolna u. 44. (a zsibárus templom), valamint a Lujza utca 8. sz. alatti "Kereskedõk temploma", amelyek a piaci ószeresek és árusok törzshelyei voltak. A Lujza utca 21. sz. alatti askenázi (= német, de valójában galíciai-orosz) imaház, amelyet különösen a Tóra-másolók látogattak. Ez idõtájban kezdte meg mûködését a Teleki tér 5. sz. alatti imaház és a Teleki tér 22. sz. alatti az úgynevezett “Csortkeve Síl” szefárd zsinagóga. Alapítói ugyanis csortkovi (galíciai) hászidok voltak. A „Józsefváros Imaház-egyesülete” az Erdély utca 19. sz. alatt mûködött.

Freud Dezsõ 1922-ben, a volt józsefvárosi kaszinó épületét alakíttatta át nagyméretû zsinagógává. 1921-ben ugyanis az Emberbarát Egyesület tagjai megvásárolták a Nagyfuvaros utca 4. számú házat, melynek földszintjén és elsõ emeletén közösségi helyiségeket alakíttattak ki, az udvar területére pedig a tervezõ mérnök 800 férõhelyes zsinagógát épített. A zsinagógát, amely a II. világháború elõtt nagyon látogatott volt, 1922. õszén avatták fel. A zsinagóga, elkészülte után, az Emberbarát Egyesület Szilágyi utcai imaházának funkcióját vette át. Az “Éc Chájim” (= Élet fája) ortodox imaegylet, ezzel a nagy zsinagógával szemben, a Nagyfuvaros utca 3/b. sz. alatti “Kauffmann-ház” elsõ emeleti és udvari lakását alakította át imaházzá. A ház udvarán, a táslich célját szolgáló kút maradványa mindmáig látható.

A századforduló elején Oroszország és Galícia felõl érkezõ, letelepedési engedéllyel nem rendelkezõ, haszid zsidók közül sokan átmenetileg az úgynevezett “Zsibárus-ház”-ban, a Lujza utca 16. sz., Magdolna u. 40/46. és Dobozi u. 19. alatti, annak idején még egybefüggõ, egymásba átjárható épületegyüttesben béreltek szállást. A román tulajdonosnak ugyanis jó rendõrségi kapcsolatai voltak, így uzsoraáron, egy-egy lakásba több családot is bezsúfolva tudta értékesíteni ingatlanát.

Ebben a körzetben, érthetõ módon, számos kis szefárd és hászid imaház létesült. Ilyenek voltak a Dobozi utca 7-9. (átjáró-ház, amelyen keresztül a Lujza u. 8. zsinagógába is át lehetett jutni), a Szilágyi u.4; a Magdolna u. 2. szám alatt mûködõ imádságos házak. A volt Tisza Kálmán (ma Köztársaság) tér 12. sz. alatti épületben hosszú ideig mûködött egy haszid imaház, ahol az 1940-es években az Ukrajnából átszöktetett belzi “csodarabbi” is mûködött. A rabbi itt mondta el híres búcsúbeszédét, majd a szomszéd (10. számú) házban, Weiszfeld Lipót cukrászmester, zsinagógai elöljáró lakásában leborotválták, és német tiszti egyenruhába öltöztetve, kimentették Magyarország területérõl.

Az elõzõekben felsorolt imahelyeken kívül a kerületben a 20. század elejétõl további jelentõs számú imahely mûködött, ám ezekrõl hiteles adat nem maradt ránk.

A könyv további részében megpróbálom bemutatni a zsinagógákat körülvevõ zsidó életet, valamint három, ma is mûködõ és meghatározó jelentõségû józsefvárosi zsinagógát, illetve a Rabbiképzõ intézményérõl bõvebben is szólnék.

Nagyfuvaros utca 4.

A Nagyfuvaros utcai közösségnek eredetileg a Szilágyi utcában volt a székhelye. Az volt akkor a kerületben a legnagyobb imaház. Az Emberbarát Egyesület (ez volt a gyülekezet akkori neve) iskolával is rendelkezett, s a nagy létszámra való tekintettel nagyobb helyre volt szükségük. Ez volt az oka, hogy a Szilágyi utcából el kellett költözniük. Társadalmi gyûjtés útján, saját erõbõl megvásárolták a Józsefvárosi Kaszinó Grosz Zsigmond és Neuvelt Róza tulajdonában lévõ Nagyfuvaros u. 4. szám alatt házát. Udvari részében építették fel a templomot, egyesületi konyhával, kultúrteremmel, Freund Dezsõ építész tervei szerint.

A jelenleg is mûködõ, s a Józsefvárosban legnagyobb alapterülettel (hossza: 19.2 m, szélessége: 14 m, belmagassága: 7.80), s legtöbb hívõvel rendelkezõ zsinagóga bejárata a földszinti elõcsarnokból nyílik. Az imahelység az épület földszintjén került kialakításra, a terjedelmes elõteremmel és az egykori vendéglõbõl kialakított elõcsarnokkal, ruhatárral együtt. A félemeleten lévõ nõi karzatra a Nagyfuvaros utcából elszeparált lépcsõn lehetett feljutni, ám ezt a bejáratot a háború után megszüntették. Az udvart teljesen beépítették zsinagógává, így a templomot három oldalról vette körül a zömök, négy pilléren nyugvó karzat. A templom feszített vas-betonszerkezetû, természetes világítását az egykori udvar teljes szélességét átfogó, lapos üvegtetõn keresztül nyeri.

A frigyszekrény és a bima (a Tóra-olvasó asztal) kialakítására a húszas évek jellegzetes, geometrizáló, késõ bécsi szecessziója és az Art Deco egyaránt hatott. A frigyszekrényt körülvevõ korlát bejáratánál egy-egy pilléren kandeláber áll, faragott, aranyozott Dávid-csillagos dísszel. A középen álló, lépcsõvel megközelíthetõ bima is hasonló kivitelezésû, rácsos korlátjának négy sarkán hatalmas menórákkal. A padok egyszerûen barnára festett, konzervatív kialakításúak.

Ahogy a templom elõterében levõ márványtábla is jelzi: a zsinagógát dr. Adler Illés statusquo fõrabbi, valamint Rosenberg Ármin és dr. Scheiber Lajos helyi rabbik szentelték fel 1922. szeptember 17-én. Ekkor választották meg a körzeti vezetõket is. Dr. Hajdu Marcell lett az elnök, az elnökhelyettes pedig Weisz Márk. Alelnökök lett Zimmermann Dezsõ, Hajdú Jenõ és dr. Körmöczi Zoltán, míg az elöljárósági tag Klinger Leó, Schwartz Bernát, Ungár Adolf, Wertheimer Lajos, Wertheimer Soma és Weiner Samu. A körzet titkára Sarbó Vilmos és Gosztonyi Gyula volt.

Mûködése során neves és nagy tudású rabbik funkcionáltak a körzetben. Rosenberg rabbit a környéken csodarabbiként tisztelték, a Bérkocsis utca és a Kender (ma Auróra) utca sarkán levõ lakására gyakran jártak tanácsért a hívek. Mellesleg, a politikus Vas Zoltán és a történész Ránki György akadémikus az õ unokái voltak. Scheiber Lajos egészen a felszabadulásig végzett rabbinikus tevékenységeket a „kilé”-nél, feleségével együtt a holokauszt áldozata lett. Az õ fia volt dr. Scheiber Sándor, a Rabbiképzõ világszerteismert tudós igazgatója. Õt követte, de segédrabbiként már korábban is mellette mûködött, dr. Salgó László fõrabbi, a budapesti rituális élet felügyelõje és a rabbisági iroda vezetõje, aki mindig szívügyének tartotta a körzetet. Amikor valaki hiányzott az imáról, rögtön meglátogatta az illetõt, érdeklõdött, hogy miért nem volt, s hogy minden rendben van-e? Akkoriban nagyon baráti volt a hangulat a körzetben. Az õ mûködése idején a Nagyfuvaros utcai zsinagógában volt fõkántor Stern László (1915. márc. 12.-1978. szept. 12.), a kiváló énekes, a körzetben felnõtt Moshe Stern világhírû fõkántor nagybátyja, akit még a mai napig is emlegetnek az idõsebb hívek.

Salgó László 1972-ben a Dohány utcai zsinagóga fõrabbija lett, õt követte dr. Singer Ödön, akit nagy tisztelet és szeretet övezett 13 éves mûködése során. A Talmud Tóra növendékeivel több szép ünnepséget tartott. Miután 1985-ben Budára került, mintegy másfél évtizeden keresztül Raj Tamás lett a körzet rabbija, késõbb fõrabbija. Mûködése során a körzet taglétszáma több mint kétszeresére nõtt, s a fõváros második legnagyobb körzete lett. A Talmud Tóra (gyerekek mellett egyetemisták) növendékeinek létszáma 7-rõl 98 fõre emelkedett. A hitoktatás és a magányos idõs emberek segítésére jött létre 1988-ban, elsõ magyar zsidó alapítványként, a Talmud Tóra Alapítvány. Miután a fõrabbi részt vett az ellenzéki mozgalomban (Nagy Imre temetésén és a kerületi Ellenzéki Kerekasztalban), majd 1990-1994 között országgyûlési képviselõ is volt, a Nagyfuvaros utcai templom országszerte ismertté lett. A zsinagógát felújították, az Önkormányzat támogatásával fûthetõvé tették, a templomban emlékfalat alakítottak ki, az elõtérben pedig Idõsek klubja nyílt. Itt helyezték el Magén István festõmûvész monumentális hászid portréját. Az egyedülálló, idõs hittestvéreket az Alapítvány és a körzet évente ingyenes nyaraláson látja vendégül a balatonfüredi kóser üdülõben. A körzet ifjúsági csoportja 1993-ban, Ígéret (héberül Igeret = Levél) címmel hírlevelet indított. A lap fõszerkesztõi Bíró Tamás, majd Balla Zsolt voltak, 2003. áprilisa óta Illés András.

Mester Tibor, a körzet nagy tiszteletben álló, idõközben elhunyt elnökhelyettese országos elismertségnek örvendett, és ezért a BZSH és MAZSIHISZ 1995-i választásán az egész magyar zsidóság vezetõjének jelölték. Streit Sándor elnök ugyanakkor a MAZSIHISZ alelnöke lett, 1999 óta pedig, immár másodszor a BZSH elnökévé választották.

Raj fõrabbi nyugdíjba vonulása után rövid ideig Deutsch László, majd Radnóti Zoltán vette át a rabbinikus funkciót. Neki köszönhetõ, tö9bbek között, hogy a körzet az Interneten saját honlapot nyitott (WWW.nagyfuvaros.hu).

A Nagyfuvaros utcai zsinagógáról, illetve vallási kisugárzásáról az Olaszországba elszármazott, világhírû Pressburger-fivérek (György és Miklós) Nyolcadik kerületi történetek címû könyvébõl kaphatjuk meg az egyik legautentikusabb leírást. A Magyarországról 1956-ban elmenekült olasz testvérpárból Giorgo így látta gyermekszemmel az akkori vallási bázist:

„Nagy és rejtelmekkel teli volt az a templom. Amikor elõször léptem be, csodálatos világ tárult fel elõttem, amelyben azok az emberek, akiket naponta láttam vitatkozni, csereberélni, tevékenykedni, most imakendõikben fekete csíkos, merev lárváknak tûntek. Én is másnak éreztem ott magam, a tér, a levegõ, a fény különös formát és szerepet kapott. Nem tudtam szemmel befogni, annyira nagy volt az a terem, végig oszlopokkal, szegletekkel, lámpákkal, karzatokkal és telizsúfolva zsidókkal. Késõbb többször feltártam a rejtelmes világot, de mindig csak apránként haladva, hol a szószéket, hol a terem „mélyét”, hol a bejárattól balra esô részt, anélkül, hogy sikerült volna valaha is gondolatban feltérképezni.

Meglehetõsen gyér volt a fény, s ebbõl a varázslatos atmoszférából, mintha a semmibõl bukkantak volna elõ, különleges jelenések emelkedtek ki…Igen, a piac zsidóinak templomában volt valami az égi Templomból és Salamon templomából, a zsidó nép örök kincsébõl… A nõi karzat nagyon keskeny volt, a felsõ szinten helyezkedett el, és sûrû rács választotta el a templom többi részétõl. Ott ültek a nõk mind sorban kendõkkel és fátylakkal félig elfedve arcukat… Néha lepillantottam a templomra a rácson keresztül… Egyenletes, megindult, méltóságteljes boldogságot éreztem és azt kívántam, hogy örökké tartson.

Ám ezt a rejtelmes világot egy csapásra feldúlták 1944-ben, azon a napon, amikor elõször kellett belépnem a templomba szüleim megnyugtató jelenléte nélkül.”

A háború elõtt, különösen szombatonként és ünnepnapokon, rengeteg gyerek látogatta az Istentiszteleteket. Õk rendszeresen jártak Talmud Tórára is, ahol megtanulhatták a zsidóság alapjait, és tagjai voltak az OMIKE-nek (Országos Magyar Izraelita Közmûvelési Egyesület). A háború elõtt az ifjúsági csoport tagjai minden hónapban egyszer elõadást tartottak a templom dísztermében.

A gyönyörû kõbányai zsinagógát a Hitközség akkori központi vezetõi az 1970-es években (potom áron) értékesítették, és a kõbányai körzetet megszüntették. Ettõl kezdve a kõbányai zsidóság zsinagógája is a Nagyfuvaros utcai lett, utolsó elnökük, Bányai Sándor, a józsefvárosi körzet elnökhelyettese lett.

A Nagyfuvaros utcai zsinagóga (egyesületi, majd körzeti) elnökei (a templom alapításától, 1922-tõl fogva): dr. Hajdu Marcell, Weisz Márk, dr. Körmöczi Zoltán, dr. Vas Lipót, Dobó Zoltán, Köves Aladár, Atlasz Miklós, Steuermann Antal, Galambos József voltak, jelenleg (1992 óta) Streit Sándor. A zsinagóga szellemi vezetõje Radnóti Zoltán rabbi, fõkántora Weisz (Vince) Ferenc, munkájukat Darvas György fõgondnok segíti. Az Idõsek klubját Cser Erzsébet, a körzeti irodát Balázs Györgyi vezeti.

Az Országos Rabbiképzõ Intézet

Az Intézet a József körút 27., a Bérkocsis utca 2. és a Rökk Szilárd (korábban Somogyi Béla) utca 26. által közrefogott háztömbben található. A József körúti négyemeletes sarokház a 19. század végén bérháznak épült. Freund József és neje 1918-ban, nagy összegû alapítványt téve, megvásárolta és a Rabbiképzõnek adományozta, az Országos Rabbiképzõ Intézet és a Tanítóképzõ internátusául.

A Rabbiképzõ eredeti épülete, a fõbejárat a Bérkocsis utcából nyílt, de a Rökk Szilárd utcából is az épületbe lehetett jutni. 1877-ben épült, Kolbenmeyer Ferenc és Freund Vilmos tervei alapján. A József körúti házzal csak utólag nyitották egybe. Az udvarban, a földszinten zsinagógát is építettek. A Rabbiképzõ, (vagy ahogy máshogy nevezték, a Szeminárium) évtizedeken át Ferenc József nevét viselte, mivel az engedélyt az alapításra a császártól kapták 1873-ban, és mivel a császár kegyesen visszaadta, iskolaalap céljára, a Haynau által a zsidóktól, a szabadsáfgharc leverése után elkobzott hadisarcot. Az Intézetre az ortodox rabbik tilalmat (átkot) mondtak ki.

Felavatására 1877. október 4-én került sor. A Rabbiképzõ a magyar teológia és a modern (neológ) zsidóság intézménye lett. Az avatás valóságos társadalmi esemény volt. A breslaui (boroszlói) Rabbiner-Seminar köszöntését a korszak nagy zsidó történetírója, Heinrich Grätz (1817-1891) professzor tolmácsolta. Jelen voltak, a kormány részérõl, Tisza Kálmán, miniszterelnök és Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter, Tanárky Gedeon államtitkárral. A fõrendek közül megjelent Majláth György országbíró, a fõrendi ház elnöke, valamint az országgyûlési képviselõk közül többen is. A budapesti tudomány-egyetem képviseletében megjelent a rektor és két dékán. Képviselve voltak a debreceni és a nagyegyedi evangélikus, a református és kolozsvári unitárius fõiskolák, a budapesti ágostai evangélikus és református hitközség, valamint negyven hazai hitközség mellett, a berlini Lehranstalt für die Wissenschaft des Judenthums, a párizsi Alliance Israélite Universelle, a bécsi és a lembergi zsidó hitközségek.

Másnap a zsinagógában is kigyulladt az örökmécses. Néhány héttel a megnyitás után maga a császár is megtisztelte látogatásával az Intézetet (1877. november 15-én). I. Ferenc József nevét az Intézet már a király halála után, (IV.) Károly király engedélyével vette fel (1917-ben).

Az elsõ tanári kar három fõbõl állt: Bloch Mózes, Bacher Vilmos és Kaufmann Dávid. Bloch a Talmudot és a szertartástant tanította, Bacher a Bibliát és a bibliamagyarázat történetét, késõbb ezek mellett homiletikát is, Kauffmann pedig középkori zsidó történelmet és vallásfilozófiát, és saját kérésére õ lett a Rabbiképzõ zsinagógájának hitszónoka. Bloch németül tanított, és ezért sokáig mintegy íratlan szabály maradt, hogy a Talmudot a Szemináriumban németül kell tanítani. A tanításba idõvel többen bekapcsolódtak a rabbikar tudományos felkészültségû tagjai közül.

Az Intézet kezdettõl fogva kormányzati támogatással mûködött. Eredetileg két tagozata volt. Az alsó tagozat (öt év) a klasszikus gimnázium felsõ évfolyamainak felelt meg. Érettségit adott, s elõkészített a rabbiképzõbe való felvételre. A felsõ tagozat volt a tulajdonképpeni rabbiképzõ. Öt, esetleg még több évi rabbinikus tanulmányok után a szigorú követelményeknek eleget tevõ hallgatót három tekintélyes rabbi ünnepélyesen rabbivá avatta fel. Több kiváló diák, vendéghallgatóként Berlinben, vagy Boroszlóban is tanult egy-egy esztendõn át.

Bloch után a második igazgató Bacher lett. Az õ tanári és igazgatói mûködése során normává vált az Intézetben a zsidó tudományok filológus mûvelése, s a klasszikus szövegek kiadása és magyarázata révén, a breslaui Seminar szellemének örököse lett. A harmadik igazgató, Blau Lajos (1861-1936), mint kutató a zsidó írásbeliség formáinak történetét tanulmányozta.

Magyarországon, évtizedeken át egyedül a Rabbiképzõben folyt komoly; nemzetközileg is számon tartott oktatás és kutatómunka a középkori zsidó irodalom körében, de még a sémi nyelvtudományban és az arabisztikában is. A Rabbiképzõ tanára volt Goldziher Ignác, az iszlám tudományok világszerte legnagyobb tudósa. Az elsõ évtizedekben ékírást és akkád nyelvet is tanítottak. A Tanítóképzõ tanárai közül Krausz Sámuel késõbb a bécsi rabbiképzõ professzora, majd igazgatója, Richtmann Mózes pedig a budapesti Szeminárium Talmud professzora lett.

A cionizmust a Rabbiképzõ hosszú idõn át nem engedte be falai közé. Az elsõ világháború elõtti években a hallgatók között már terjedt ugyan az új eszme, de a tanárok részérõl leginkább gúny illette a cionista törekvéseket. Késõbb változtak az idõk. Az 1930-as évek vége felé a Kárpátaljáról jött hallgatók, akik az ungvári, munkácsi zsidó gimnáziumok és az arrafelé igen erõs zsidó nemzeti mozgalom jóvoltából kitûnõen ismerték a beszélt héber nyelvet is, mintegy divattá tették a héber szót a tantermekben, a folyosókon egyaránt. Az eleven hébernek ekkor már cionista jelentése volt.

Egy kis vita is támadt a tanári karban, Hevesi Simon és Hoffer Ármin között. Hevesi mindig is erõsen ellenezte a cionista eszméket. Szeretett volna támogatást kapni tanártársaitól is. Hoffer csak egy idézettel felet, Bileám jóslatából: „E nép egymagában fog lakni, és nem tartják olyannak, mint amilyen a többi nép” (Numeri, 23,9). Hevesi nevetett, és kezet fogtak. A magyar hazafiság mellett meg kell engedni a cionista gondolkodást is.

Az Intézet, amelyben kóser menza is mûködik. Az épület belsõ berendezése is becses emlék, régrõl maradt elõadóterme a tanári katedrával, a teremtõl elválasztó fakorláttal, a padsorokkal a XIX. század hamisítatlan, komoly fõiskolai hangulatát õrizte meg. A díszterem fõfalán az Intézet jeles tanárainak galériája, a könyves-szekrényekben értékes régi kéziratok, nyomtatványok találhatók.

A Rabbiképzõ kezelésében mûködik ma az ország egyetlen zsidó szakkönyvtára. A könyvtár, melyet Lelio della Torre páduai rabbi gyûjteménye alapozott meg, hetvenezer kötetével ma is igen jelentõs judaica gyûjtemény, bár igazi erõssége még mindig a múlt századi anyag.

A háború utolsó évében, nyomban a Magyarország német megszállását követõ napokban a német hadsereg koncentrációs tábort (toloncházat) rendezett be a Rabbiképzõ épületében, a pesti zsidó társadalmi és pénzügyi élet elõkelõségei számára (1944. március 21-tõl). Mintegy kétszáz embert õriztek itt; túszok voltak, váltságdíjat reméltek értük, vagy elejét akarták venni annak, hogy szabadlábon ellenállást, netán felkelést szervezzenek? Akiket elvittek innen, valamelyik másik lágerbe kerültek, például Kistarcsára, ahonnan nem igen szabadulhattak. A legelsõ nagy transzport Kistarcsáról indult Auschwitzba április 28-án, s voltak benne a Rabbiképzõbõl egyenesen oda szállított foglyok is.

A Szeminárium zsinagógája nem körzeti imahely. Ennek ellenére volt és van törzsközönsége: régebben a mindenkori ifjúság, mára pedig a fiatalokhoz csatlakozó idõsebb korosztály. Annak idején Scheiber Sándor péntek esténként, a szombatköszöntõ kiddus alkalmából, a Rabbiképzõhöz kapcsolta az emelkedett zsidó társas életet is. Scheiber rabbiként sem annyira a pap, mint inkább a tanító és tudós oldaláról közelítette meg a fiatalokkal való foglalkozást. Akik részt vettek valaha egy „Scheiber-féle” kidduson, péntek este a Rabbiképzõ dísztermében, azok tudják: Scheiber, az igazgató, éppen abban volt igazán nagy, hogy megtartó erõvé tette a tudást. Ezt a gyönyörû szokást dr. Schweitzer József igazgató is folytatta, hogy a hagyomány láncolata ne szakadjon meg.

Régebben az istentiszteletekhez hozzátartozott a kórus, amely a dallamosabb imákat csodálatos hangnemben prezentálta, valamint a mai nap is mûködõ orgonajáték. Újabban sok vita kerekedett ebbõl. Egyesek munkavégzésnek tekintették, mások nem. Ennek ellenére már az 1840-es évek idején is engedélyezett volt az orgonajáték szombaton.

Teleki tér 22.

A Teleki téri zsinagóga, jelenleg a fõváros egyetlen szefárd (spanyol) rítusú, ortodox imaháza, az úgynevezett „csortkovi” zsinagóga, valójában nem a spanyol eredetû zsidók imádságos helye volt, hanem a galíciai (többségében csortkovi) haszidoké. Az imaház ugyanis a mai Ukrajna területén található Czertków (Csortkov) városkáról kapta nevét. Innen származtak el e templom alapítói, sõt, a Majna-Frankfurtba került Rotschildok is. A csortkovi „csodarabbi” leszármazottja ma Münchenben mûködik rabbiként.

A Teleki téri közösségnek jiddis volt a nyelve; imarendje, szokásai csak annyira különböztek a német minhágtól (liturgiai szokásrendszertõl), amennyire a haszidizmus általában fölvett némely hatást a törökországi szefárdiaktól, különösképp az észak-izraeli Cfát (Safed) városában élt legendás kabbalistától, a „szent oroszlántól”, Jichák Lurja Askenázitól.

A több mint 100 éve épült lakóház földszintjén berendezett egyszerû zsinagóga az udvarról nyílik. Körülbelül 50 férfi és 30 nõ fér el a belsõ térben, természetesen egymástól függönnyel elválasztva. Eleinte rengetegen látogatták az istentiszteleteket, fõleg a piaci árusok és a vallásosabb zsidók. A háború után a kereskedõk temploma és a Zsibárus házban (Magdolna u. 44.) mûködõ zsinagóga megszûnt. A két gyülekezet híveinek többsége ettõl kezdve ide járt imádkozni. Eleinte a tudós Lichtmann Navhman, majd veje, Lebovics József látta el a rabbi teendõket, kántorként a zsinagóga széphangú, tanultabb és vallásos tagjai (Zenner Nándor, Gold Vilmos és mások) tevékenykedtek. A gyülekezet vezetõje Koltai József nyugdíjas hitoktató (1886-1966), majd a Glaser-fivéárek vállalták magukra. A mindennapos imádkozás mellett minden hónap végén tartottak "Szombatbúcsúztató halvacsorát" (salesüdeszt).

Berendezési tárgyai a padsoroktól a Tóra-szekrényig, a megalapítástól kezdve mind a mai napig megegyeznek. A Tóra-olvasó asztalt, ahol ma lejnolnak (Tórát olvasnak), a Dobozi utcai templomból hozták el, miután azt megszüntették. A falra eredetileg a “Somér Jiszraél” kezdetû ima volt felírva, de a templom beltéri festése során azt lefestették, s miután nincs meg a sablon, azt oda már nem tudták visszahelyezni.

A zsinagóga ma az Autonóm Ortodox Hitközséghez tartozik, noha rítusa folytán attól mégis elkülönül. Istentiszteleteket ma már csak szombat délelõttönként és ünnepnapokon tartanak. A gyülekezet jelenlegi vezetõje Glaser Jakab.

Híres józsefvárosi zsidó lakások

A Józsefvárosban több olyan kiemelkedõen híres lakás volt, amelyben a magyar zsidóság oly alakjai laktak, akikre ma is büszkeséggel, tisztelettel és szeretettel gondolunk vissza.

A Népszínház utca 22. volt a Polgári Serfõzde bérháza, vagy ahogy máshogy nevezték: a Sörös palota. Nevezték „Szódás-ház”.nak is, mivel a szódás kocsik és lovak jártak ki-be széles hátsó bejáratán át. Élete vége felé itt lakott, a III. emeleten, Kiss József (1843-1921), a legnagyobb magyar zsidó költõ, az A Hét fõszerkesztõje és kiadója. A Rökk Szilárd utcából költözött ebbe a “palotába”, mert nyugalmasabb helyre vágyott idõs korára. Patinás lakásáról, perzsaszõnyegeirõl még ma is beszélnek. Kosztolányi Dezsõ így írt róla: “A selyem-perzsáktól derengõ szobában, párnáktól körültámasztva trónolt a rengeteg ágyon…” (Nyugat, 1922).

A Nagyfuvaros utcai templom elsõ rabbija, Rosenberg Ármin a Bérkocsis utca és a Kender utca sarkán (ma Auróra u. 7.) lakott, az elsõ emeleti saroklakásban. Gyakran üldögélt az erkélyen, és sokan jártak hozzá bölcs tanácsért, mert a környéken igen nagy tisztelet övezte személyét.

A Kun utca 12. (III. emelet 27.) bérházban volt az elmúlt évszázad egyik legnagyobb magyar rabbijának, Scheiber Sándornak az otthona. Kétszobás, egyszerû lakás volt. A Scheiber-család lakott ott, Scheiber Lajos (1867-1944), a Nagyfuvaros utcai templomkörzet rabbija. A háború után, amikor már egyre nehezebb volt lakáshoz jutni, Scheiber Sándor, a hagyomány tiszteletébõl, meg persze azért is, mert a Kun utcától a Rabbiképzõ Intézet csak néhány sarokra volt, ott maradt haláláig. Apósa, Bernáth Miklós zuglói fõrabbi is ott lakott. Scheiber professzor lakását úgy kell elképzelni, mint egy igazi könyvtárat. A könyvek mellett rengeteg adatgyûjtõ cédulával és kézirattal, levéllel voltak tele a polcai. Sok eredeti kézirat származott Kiss József, Arany János, Mikszáth Kálmán, vagy József Attila kezétõl.

A magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, Radnóti Miklós, egy ideig az Örömvölgy utcában lakott. Mint tudjuk, a halálmenet során, munkaszolgálatosként, 1944. november 9-én Abda határában agyonlõttek. Az exhumálást követõen a józsefvárosi Kerepesi úti temetõben helyezték végsõ nyugalomra, 1946-ban. Emlékére, szülõházán — az egykori Örömvölgy, ma Diószeghy Sámuel utcában — emléktáblát helyeztek el 1999. október 18-án.

A kerület zsidóságához tartozott még Molnár Ferenc (1878-1952) is, aki a világirodalom egyik legszebb ifjúsági regényét, a Pál utcai fiúkat írta. Gyermekkorábban az újonnan kiépült Józsefváros fõútvonalán, a József körúton lakott. A fasizálódás kezdetén Molnár 1930-ban elõbb Svájcba, majd onnan az USA-ba vándorolt ki. 1952. április 2-án hunyt el New Yorkban. Szülõkerületében három tábla is õrzi emlékét: a József körút 83. számú házon, a Pál utca 2. számú épületen és a Molnár Ferenc tér 2. számú ház falán.

A József krt. 46-ban (a József utca sarkán) élt Ságvári Endre, az antifasiszta ellenállás egyik vezére, aki 1944. július 27-én fegyverrel a kezében halt meg. Édesapja híres ügyvéd, édesanyja, dr. Ságvári Sándorné, ismert mecénás, nem csupán a Nagyfuvaros utcai Nõcsoport elnökasszonya, de a MINOSZ (Magyar Izraelita Nõk Országos Szövetsége) alelnöke is volt.

A ma már a Józsefvároshoz tartozó Tisztviselõtelepen, a Rezsõ téren, ahol zsinagóga is mûködött, élt Szenes Andor költõ (1899-1935), Kálmán Imre és Lehár Ferenc darabjainak versírója, fordítója. Itt élt öccse, Szenes Béla (1894-1924) író, újságíró és itt nevelkedett ennek leánya, Szenes Hanna (1927-1944) költõ, a cionista ellenállás hõse, aki izraeli (angol) katonatisztként érkezett Magyarországra, hogy zsidó testvéreit menthesse, de elfogták, és a Margit körúti fegyházban kivégeztek.

A Nagyfuvaros utca, a Kisfuvaros utca és a Köztársaság tér környékén nevelkedett számos zsidó vagy zsidó származású író és színész, mint Mándy Iván, a már említett Giorgio Pressburger, továbbá Fejes Endre, Garas Dezsõ és Kézdy Gy9rgy, hogy csak néhányat említsünk név szerint.

Zsidó élet a Józsefvárosban

A Józsefvárosban, azon belül is a Közép-Kelet-Józsefvárosban (a József körúttól kifelé, keleti irányban) az 1950-es évek végéig, folyamatosan a városképet és a helyi társadalom szervezõdését komolyan befolyásoló és meghatározó zsidó népesség élt. Mint azt a bevezetõben említettem a legnagyobb központ a piactér és környéke volt. A Népszínház utcában, Nagyfuvaros utcában módosabb középrétegek laktak, a Teleki tér környékén szegényebbek.

A Népszínház utca 28-ban mûködött a “Wertheimer mulató” (1886-tól 1912-ig). Nevét tulajdonosáról, Wertheimer Lajosról kapta. Orfeum jellegû szórakozóhely volt. Mûsorát Bass Lajos szervezte: lengyel zsidó (jiddis) népies dalok hangzottak itt el, kelet európai, szlávos hatást mutató zsidó ének, jiddis szövegekkel.

Az úgynevezett “kispolgári negyedben”, a Nagyfuvaros u. 4. szám alatt volt a Józsefvárosi Kaszinó Épülete. Ezt azonban 1922-ben Freud Dezsõ (1884-1960) tervei alapján kétszintes zsinagógává alakították át.

Vele éppen szemben, a 3/B ház I. emeletén volt az ortodox zsinagóga. A ház homlokzatán még ma is olvasható a felirat, miszerint a ház a “Kaufmann likõr, rum, eczet, szeszgyár” tulajdona volt. A zsinagógát valószínûleg úgy alakították ki, hogy egymásba nyitottak két lakást. A nagyobb fele lett a férfi, míg a hátsó, kisebb, az udvar végi csigalépcsõrõl megközelíthetõ fele a nõi rész. A zsinagóga az “ÉC CHÁJIM”, azaz az ÉLET FÁJA elnevezést kapta. Az udvaron táslich-kút volt, s ugyanitt minden évben felállították a szukkoti sátrat is.

A környéken minden a hagyományos zsidó élet minden kelléke megtalálható volt. Az utca elején (a 4. számú házban) zöldséges, odébb (a 27-ben) pékség mûködött, ahová péntek délután a sóletet vitték a neológ zsidó asszonyok, hogy megsüljön a kemencében, mire a szombati asztalra kerül. Innen nem messze, a Dankó utca 28-ban volt a „kóseráj”; a Kender (ma Auróra) és Bérkocsis utca sarkán a vegyesbolt. A vegyesbolt tulajdonosa évrõl évre a “PÁSZKA MACÓ” felirattal akart széles vevõkört becsalogatni magához. Nem volt szigorúan kóser, de arra ügyelt, hogy a tejes és a zsíros élelmiszert elkülönítse egymástól. (Mészárszék mûködött a Magdolna utcában is.) A híres Engländer pék a Teleki tér és a Karfenstein utca sarkán (ma Karácsony Sándor u. 1.), az úgynevezett Brüll-templom épületében kezdte mûködését. (A II. világháborúban itt sok zsidót rejtegettek, de az épületet bombatalálat érte.)

A Nagyfuvaros utca 26-ban mûködött a híres Czóbel-nyomda, amelynek héber betûkészlete volt, és sok héber könyvet, aprónyomtatványt jelentetett meg. Õ adta ki 1944 nyarán (!) illegálisan a belzi csodarabbi búcsúbeszédét Drisat prédá címmel. Ez volt a holokauszt idején napvilágot látott utolsó zsidó kiadvány.

A megfelelõ polgári élethez szükség volt vendéglõkre, kávéházra is. A környéken ilyen volt például Pless Henrik kávéháza, a Déri Miksa utca 10-ben. Szolid, tágas, elõkelõ polgári helyiség volt. Sok helyütt volt ezen a részen korcsma, kiváltképp a Teleki tér felé, a piac közelében.

Itt volt, a Teleki téren, Kaiser Mihály korcsmájában (Teleki tér 8.) a tiszeszlári per utáni idõkben az Antiszemita Párt egyik gyülekezõhelye volt. A párt, Istóczy Gyõzõ és Verhovay Gyula vezetésével az 1884. évi választáson számottevõ parlamenti képviselethez jutott (17 mandátumhoz). A szervezkedést a budapesti rendõrség szemmel tartotta. Másik találkozóhelyük a Lehr kocsma volt, s egy harmadik, a környéktõl kicsit távolabb, a Sverteczky-féle vendéglõ, akkoriban “Fehér szegfû”, a Práter utca 26-ban.

Nem szabad azonban arról sem elfeledkezni, hogy 1944. október 15-16-án egyedül itt volt aktív zsidó ellenállás a németekkel szemben. A Népszínház u. 31-bõl és a Teleki tér 4-bõl cionista fiatalok lõttek rá a német megszállókra, többen közülük meg is sebesültek. A németek bosszúból a zsidó lakosok közül sokat (a Népszínház u. 59. udvarán) kivégeztek, vagy deportáltak. Sok zsidó tagja és zsidó vezetõi voltak az úgynevezett Szír-csoportnak is, amely a Városi Színház elõtti Gömbös-szobor felrobbantásával hívta fel magára a figyelmet.

Tudni kell, hogy a Teleki tér és környékének zsidósága a XX. század elején többnyire a piacból élt. Árusok voltak fõleg, egyszerû emberek. Mivel viszonylag újak voltak a fõvárosban, szervezetet alapítottak, amelynek székhelye a Zsibárus házban volt. Aki a XX. század elején “feljött” Budapestre, erre a környékre érkezett meg. Ez volt a kikötõ a legszegényebb vidéki zsidóság, a “lengyelek”, és a galíciai haszidok számára.

Ha valamire, illetve valakire azt mondták: “Teleki téri”, az nem számított dicsérõ jelzõnek. De ez csak a piaci modorra állt, mert a jámborságban, az összetartásban és a jószívûségben nem igen volt hiba. Azok, akik a piacon dolgoztak, a tér körül számos kis zsinagógát, imaházat, illetve imaszobát létesítettek. Például a lengyel árusoké volt a Lujza utca 8-ban a “Szachre Pajlen” imaház. A többiek a Teleki tér 1-ben és 5-ben, a Dobozi utca 3-ban és 7-9-ben, az Erdélyi utca 19-ben, a Lujza utca 21-ben és még számos kis imaházban imádkoztak. A piaci árusok többnyire a Zsibárus ház U alakú tömbben (Lujza utca 16. – Magdolna utca 40-42-44-46. és Dobozi utca 19.) laktak. Ez volt a központja a zsibárus szervezeteknek.

A kerületben mindig mûködött nõi és ifjúsági szervezet. A vallásosabb, cionista ifjak a Szerdahelyi u. 1-be jártak, ahol klubjuk is mûködött. 1930 körül, Pehr Sándor vezetésével komoly ifjúsági csoport jött létre, amelynek alapszabályait is õ állította össze. A Nõegylet legismertebb elnökei dr. Ságvári Sándorné és Szegõ Artúrné voltak. A Nagyfuvaros utcai Nõi Tagozat jelenlegi elnöke az utóbbi leánya, Szegõ Alíz.

Szentgyörgyi Ákos

Hozzszlsok


Mg nem kldtek hozzszlst

Hozzszls kldse


Hozzszls kldshez be kell jelentkezni.