Államosítás 2.0?
rta: postaimre - Dtum: 2013. jlius 17. 14:43:53
Na, körülbelül így ébred a "népség", mikor már az orruk is belelóg a fekuszba!
Napjainkban egyre többször olvassuk a kérdést: vajon ismét bekövetkezhet-e a gyógyszertárak államosítása? Érdemes átgondolni, hogy az 50-es évek államosítását milyen események elõzték meg Magyarországon, hogyan is jutott el akkor a teljes államosításig a magyar gyógyszerészet.
Teljes hr
Na, körülbelül így ébred a "népség", mikor már az orruk is belelóg a fekuszba!
Napjainkban egyre többször olvassuk a kérdést: vajon ismét bekövetkezhet-e a gyógyszertárak államosítása? Érdemes átgondolni, hogy az 50-es évek államosítását milyen események elõzték meg Magyarországon, hogyan is jutott el akkor a teljes államosításig a magyar gyógyszerészet.

Váratlan volt, de nem meglepõ

1946 és 1950 között – Rákosi Mátyás és a Magyar Kommunista Párt hatalmi törekvéseivel párhuzamosan – az egypártrendszer kialakulásával Magyarországon egyre több jel mutatott az államosítás irányába. 1947-tõl a nagybankokat és a nagyvállalatok részvényeit, 1948-tól a középüzemeket, 1949 végétõl már a 10 fõnél több munkavállalót foglalkoztató üzemeket is államosították.

Ezzel párhuzamosan megtörtént az iskolák és a kultúra államosítása is, így az Állam ezen a téren is monopolhelyzetbe került.

A kisebb üzlettel, magántulajdonnal rendelkezõk (így a gyógyszerészek is) a végsõig hittek abban, hogy az apró boltokat, kisbirtokokat, patikákat nem fogják államosítani. A fentiek tükrében azonban várható volt, hogy elõbb-utóbb a gyógyszertárakra is hasonló sors vár.

A II. világháború után ugyanis a hatósági kezelésben lévõ és a megszûnt, elhagyott gyógyszertárakra vonatkozó jogosítványokat nem adták ki, hanem a Minisztertanács 92/1948. Mt.-sz. határozata alapján éltre hívták a Nemzeti Vállalatot (NV). A Nemzeti Vállalat a hatósági kezelésû gyógyszertárak összefogásával az államosítás elõhírnöke volt, mivel az akkor már hatósági kezelésben lévõ gyógyszertárakat egy vállaltba tömörítette. A NV forgalma fokozatosan emelkedett, mert lassan, fokozatosan egy-egy magánkézben lévõ gyógyszertárat hozzáállamosítottak, többnyire akkor, amikor a tulajdonjog vitás volt, sõt az is elõfordult, hogy a tulajdonos maga ajánlotta fel a patikát. Ez utóbbi azért következhetett be, mert a még önálló patikavezetõket egyre nehezebb helyzet elé állították. A hatóságok olyan adókat állapítottak meg, amelyek csak az árukészlet terhére voltak teljesíthetõek, emiatt a tulajdonosok egy része 1950-re már szinte nyûgnek érezte a gyógyszertárát és egyenesen várta az államosítást.


Ahogyan a valóságban lezajlott



A kommunisták államosítási tevékenysége egzisztenciális félelmeket keltett a patikusok között is, a kormány azonban határozottan tagadta, hogy államosítani fogják a patikákat.

A gyógyszertárak államosítására meglepetésszerûen az egész országban, egységesen, egy nap alatt került sor: 1950. július 28-án. A gyógyszertárak lényegében hatalmi úton történõ átvétele az ország kb. 1200 közforgalmú patikáját érintette. Korabeli leírásokból tudjuk, hogy a patikákban az Egészségügyi Minisztérium körbélyegzõjével ellátott, stencilezett kutyanyelvvel jelentek meg hatósági dolgozók, hogy a patikát állami tulajdonba vegyék. Azt a kommunista propaganda is elismerte, hogy „az államosítás nem volt mentes a túlkapásoktól, különösen ott, ahol az eljáró leltározó közegek a politikai célok ismeretének hiánya miatt helytelen magatartást tanúsítottak”. Ez azt jelentette, hogy néhány helyen az ÁVH jelenlétével is nyomatékot adtak az államosításnak.

A forgatókönyv szinte mindenhol ugyanaz volt: leltárral átvették a patikát, lepecsételtek mindent, és – miután a vidéki gyógyszertárak általában egy épületben helyezkednek el a tulajdonos lakásával – az átjáró ajtót a patika és a lakás között rögtön bedeszkázták (késõbb befalazták). A folyamat emberileg mélységesem megalázó volt: a gyógyszerészekre az „osztályidegen és kizsákmányoló” jelzõt sütötték rá, a tulajdonossal közölték, hogy melyik állami patikába helyezik át, hiszen senki sem maradhatott a volt patikájában, így az államosítással a kényszerköltöztetések is megindultak. Az új állami patikákban egységesen megállapított bérrendszert vezettek be, amely jóval kevesebb volt a korábbi tulajdonosi fizetéseknél, hiszen a patikáknál keletkezõ árrésbõl a szocialista rendszerben a Nemzeti Vállalat, majd a késõbb kialakuló Gyógyszertári Vállalatok dolgozóit is bérezni kellett.


A szocialista nézet



A szocialista nézet szerint az államosítás tág kapukat nyitott meg a gyógyszerészet fejlõdése elõtt. Mindenekelõtt új vállalati gazdálkodási formát kellett megszokniuk a gyógyszertári dolgozóknak, a gyógyszerellátást és az elszámoltatást kellett biztosítani. Hangsúlyozták azt is, hogy a gyógyszerellátás szempontjából fejlõdést jelentett, hogy a korábbi törpe, családi kezelésû gyógyszertárakban emelkedett az ellátás színvonala azáltal, hogy mindenhol és mindig biztosították a gyógyszerészi jelenlétet. A gyógyszerellátás az egészségügyi ellátás integráns részévé azonban csak akkor vált, amikor kialakult a „tiszta gyógyszerészet”, azaz a merkantil szemlélettõl mentes gyógyszerellátás.

Ez a Nemzeti Vállalatokból kialakuló Gyógyszertári Központok megalakulásának idõpontjára datálható, amikor a korábbi központi irányítás helyett a megyei tanácsok felügyeleték és irányították a Gyógyszertári Vállalatokat. A szakfelügyeleti rendszer, analitikai laborok megszervezésével a szakmai színvonalon igyekeztek javítani, a központosított beszerzés és könyvelés pedig jóval átláthatóbbá és kiszámíthatóbbá igyekezett tenni a gyógyszerbeszerzést. Ne felejtsük el azt sem, hogy az államosításnak voltak olyan elõnyei is, amely miatt az Állam végül erre a döntésre szánta el magát. Ide sorolható az, hogy az államosítás után a városok peremkerületeiben is alakítottak ki gyógyszertárakat, nem csupán a belvárosokban, azaz szerkezetében jelentõsen javult a lakosság gyógyszerellátása. A másik fontos döntés pedig a gyógyszertári dolgozókat érintette, hiszen az államosítással felszámolták az igen magas gyógyszerészi- és asszisztensi munkanélküliséget, illetve egységes bértáblával igyekeztek biztosítani azt, hogy a szakmai tapasztalat tükrözõdjék a munkabérekben is.


Ugyanaz még egyszer?



A fentiekbõl kitûnik, hogy az államosítás – bár hirtelen történt meg – mégsem volt teljesen váratlan. A megelõzõ 4-5 év abba az irányba mutatott, hogy a közforgalmú gyógyszertárak módszeres megszerzése zajlik a háttérben.

Napjainkban vajon jogosan merül fel az a kérdés, hogy ismét újabb államosításnak nézünk elébe?

– Aki ezt úgy próbálja beállítani, hogy államosítás zajlik, az vágyálmot vagy démont akar felfesteni, függõen attól, hogy egyetért vele, vagy éppen riogatni akar. Ha csak minimális közgazdasági ismeretekkel rendelkezik valaki, akkor egy ilyen vállalkozásfejlesztésrõl tudnia kell, hogy semmilyen államosítási háttér nincsen benne és nem is kezelik állami tulajdonként – mondta Horváth Zsolt miniszteri biztos. Azonban másnap, az egészségügyi salátatörvényhez benyújtott módosítások alapján kiderült, hogy mégis elõvásárlási jogot kap az állam (igaz, csak a gyógyszerészek után). Az indoklásban csak annyi szerepel, hogy így akarják elõsegíteni a gyógyszertárak mûködésében a szakmai szempontok érvényesülését és a magas színvonalú gyógyszerellátást. Arról azonban még semmit nem tudunk, hogyan fognak mûködni az állami fenntartású patikák? Mint tulajdonos, vajon mennyire fog beleszólni az állam a mindennapi mûködtetésbe?

– Ha az állam rá akarna tenyerelni a gyógyszertári hálózatra, azt sokkal egyszerûbben megtehetné annál, mint hogy elõvásárlási jogot szerez azon gyógyszertárak tulajdonrészeire, amelyekért nem jelentkezik patikus – állítja a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke. Hankó Zoltán szerint bár kellenek még garanciák, bízni lehet abban, hogy az állam jelenléte csak ideiglenes lesz a gyógyszertárakban.

Az ellenzõk szerint azonban azon gyógyszertárak, amelyekben a gyógyszerészek nem szeretnének többségi tulajdont szerezni, a fenti séma alapján automatikusan állami fenntartás alá kerülnének, az így „államosított” gyógyszertárak száma akár 400-500 is lehet. Paradox módon ennek a gyógyszertárral jelenleg nem rendelkezõ beosztottak és láncpatikákban dolgozók örülnének a legjobban, hiszen esetükben elõfordulhat, hogy jobban járnának, ha állami alkalmazottak lehetnének. Azonban itt is felmerülnek megválaszolatlan kérdések: mibõl lehet fenntartani olyan gyógyszertárakat, amelyeket feltehetõen azért nem kívánt megvenni senki, mert veszteségesek, illetve hogyan, mibõl és hány dolgozót lehet kifizetni egy állami rendszerben?

Az a tény viszont elgondolkodtató, hogy az államosítás kérdése 63 évvel a magyar gyógyszerészet legfeketébb napja után ismét felmerült, s talán még soha nem volt ennyire napirenden mint most, 2013-ban.
Dr. Molnár Zsuzsa ,gyógyszerész
Link