'Ütésváltás' Pintér- Tasnádi módra
rta: postaimre - Dtum: 2013. jlius 21. 14:04:04
Itt a bûnös, ki a bûnös?
Részlet az (origo) internetes hírportál 2013. június 16-i írásából: józsefvárosi piac bérleti szerzõdésének felmondását kéri Kocsis Máté fideszes polgármester a tulajdonos a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõtõl és a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóságától. Kocsis Máté szerint a piac a feketézés melegágya, és Budapest egyik bûnügyi gócpontja. A piacon áruló tisztességes eladóknak kedvezõ feltételekkel ad majd üzlethelyiséget az önkormányzat.
Teljes hr
Itt a bûnös, ki a bûnös?
Részlet az (origo) internetes hírportál 2013. június 16-i írásából: józsefvárosi piac bérleti szerzõdésének felmondását kéri Kocsis Máté fideszes polgármester a tulajdonos a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõtõl és a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóságától. Kocsis Máté szerint a piac a feketézés melegágya, és Budapest egyik bûnügyi gócpontja. A piacon áruló tisztességes eladóknak kedvezõ feltételekkel ad majd üzlethelyiséget az önkormányzat. A VIII. kerület vezetõje, Kocsis Máté vasárnap bejelentette: mindkét tulajdonost nyomatékosan kéri, hogy vegye figyelembe a vonatkozó közbiztonsági, adóhatósági problémákat, és kezdeményezze a józsefvárosi piac bérleti szerzõdésének felmondását. A szerzõdéshez 150 napos felmondási idõ kapcsolódik, így legkorábban öt hónap múlva zárhat be a Négy Tigris piac. A kezdeményezésrõl a józsefvárosi képviselõ-testület szerdán egyhangúlag elfogadott támogató határozatot hozott.
Lakatos Pál
Kocsis Máté a "feketepiac melegágyának" nevezte a területet, és jelezte, hogy az önkormányzat hosszú ideje elkötelezett a bezárás mellett, amelyet eddig a helyzet jogi bonyolultsága akadályozott. A polgármester szerint a piac évente 15 milliárd forint adóbevétel-kiesést jelent, nincs semmi racionális érv arra, hogy változatlan formában mûködjön. Hozzátette: nemcsak a kerület, hanem egész Budapest egyik bûnügyi gócpontja.” De miért csak most kerül sor erre a lépésre? Errõl annyi minden juthat az eszünkbe. 2003-ban írtam egy könyvet, amely még ugyanebben az évben meg is jelent. A címe: ellopott rendszerváltozás”. Ebbõl következzék most egy részlet. most következõ beszélgetés fõszereplõje igazán agyafúrt fickó. Néhányszor "megégette" már magát, annak ellenére, hogy hihetetlenül szerteágazó kapcsolatrendszere van. Nem felemelni akarom õt, csupán azt bizonyítani, néha még az ilyen, minden hájjal megkent, dörzsölt vagányokat is be tudják keríteni. A beszélgetés még 2002 májusában készült, amelynek alapját a Pest megyei Bíróság 5.B.1216/2000/270. és az 5.B.1216/2000/366. számú bíróság jegyzõkönyvei szolgáltatták.
Lakatos Pál (a továbbiakban L. P.): Házi õrizetben még soha nem készítettem interjút, márpedig vendéglátóm, Tasnádi Péter házi õrizetben van. Igazán biztonságban érezhetjük magunkat, hiszen kint az utcán, a ház elõtt három rendõrautóban hat rendõr van. Éjjel-nappal. Minek köszönheti ezt a nagy felhajtást Tasnádi úr?
Tasnádi Péter (a továbbiakban T. P.) Inkább azt mondanám, hogy kinek. Pintér Sándornak, az Orbán-kormány belügyminiszterének. Száz százalékos információim vannak róla, hogy Pintér Sándor meg akarta szerezni azokat a gazdasági érdekeltségeket, amelyekben tevékenykedtem.
L. P.: Milyen érdekeltségekrõl van szó?
T. P.: A józsefvárosi kínai piacról. Ez havonta egymilliárd forintot hozó vállalkozás.
L. P.: Mivel tudja ön bizonyítani, hogy Pintér Sándor, aki akkor még nem volt belügyminiszter, konkurenciát látott önben?
T. P.: Tanúkkal bizonyítottam, amit nem fogadtak el. Tudtuk bizonyítani Pintér Sándor cégének akkori fellépésével. Emellett rengeteg olyan jelzés, megnyilatkozás volt Pintér Sándor és a rendõrség részérõl, ami azt bizonyította, el akarták hitetni a közvéleménnyel, hogy én egy igen fajsúlyos bûnözõ vagyok.
L. P.: Ön egy gengszter, mondjuk ki.
L. P.: Igen. Ezt szerették volna elhitetni a közvéleménnyel. Orbán Péter országos rendõrfõkapitánynak volt is egy nagyon emlékezetes nyilatkozata ezzel kapcsolatban. Azt mondta, most már egyre inkább sikerült elhitetnünk az ügyészséggel és a bírósággal, hogy Tasnádi Péter gengszter, mert úgy él és úgy viselkedik. Ezt Orbán Péter 2000. április-májusa körül mondta nyilvánosan, egy tévéinterjúban. Ezért és más kijelentései miatt is személyiségi jogi pert indítottam Orbán Péter ellen, amelyet 2001 szeptembere körül meg is nyertem.
L. P.: Vannak persze ennél sokkal nagyobb ügyek. Válasszuk idõben kétfelé a dolgot. Beszéljünk elõször a józsefvárosi kínai piacról. 1997-ben Pintér Sándor még vállalkozó, már nem országos rendõrfõkapitány, még nem belügyminiszter. Emlékezetem szerint az ön tárgyalásán készült jegyzõkönyvben az szerepel, hogy Pintér Sándor meg akarta szerezni a józsefvárosi kínai piacot.
T. P.: Ez teljesen köztudott volt. Le is ültünk akkor Pintér Sándorral tárgyalni, az ajánlatom tízmilliárd forint volt. A piac tulajdonosa Szedlik Ferenc, aki már azóta sajnálatos módon meghalt.
L. P.: Természetes halállal?
T. P.: Rákbeteg volt. Elõször úgy akarták tõle elvenni a piacot, hogy gazdasági bûncselekményekkel vádolva lecsukták, rákos betegen. Három hónap elõzetes fogva tartás után kénytelenek voltak elengedni, mert megfoghatatlan volt, hiszen iszonyatos nagy pénzt keresett, és ehhez képest az adóbevallása szintén iszonyatos nagyságrendû volt. Akkor Pintér Sándor megkereste Szedlik Ferencet, hiszen övé volt a piac nagyobbik része, 75 százaléka, és az enyém 25 százalék. Ez a 25 százalék abból állt, hogy volt 702 darab pavilonom, amit kiadtunk bérbe. Éves szinten ez olyan hatszázmillió forintot hozott.
L. P.: Tehát ez jó üzlet volt.
T. P.: Jó üzlet volt, hiszen semmit nem kellett tenni érte, a pavilonokat egyszer megcsináltattuk…
L. P.: A területet bérelték?
T. P.: A területet Szedlik bérelte a MÁV-tól, sõt jelen pillanatban is bérelik a MÁV-tól, igen kedvezõ összegért, hiszen nagyon sokat költött az infrastruktúrára, a csatornára, világításra, betonozásra. Szóval, ez egy teljesen kulturált, Európában a legnagyobb nyitott piac. Ha jól emlékszem ötvenötezer négyzetméteren fekszik, tehát nagyon nagy. Naponta harminc-negyvenezer vásárló fordul meg a piacon. Hétvégeken nem ritka, hogy százezer ember is megjelenik.
L. P.: Ott hagytuk abba, hogy Pintér Sándor tízmilliárd forintért akarta megvenni ezt a piacot, viszont a tulajdonos- ezt is a jegyzõkönyvbõl tudom- tizenkétmilliárdot kért. Engem ebben az egészben az foglalkoztatott leginkább, hogy 1997-ben egy ember, jelesül Pintér Sándor, aki utcán posztoló rendõrbõl lett országos rendõrfõkapitány és vállalkozó, miképpen fizethetett volna ki egy piacért tízmilliárd forintot? A rendszerváltást követõ hetedik évben honnan lehet valakinek tízmilliárd forintja?
T. P.: Nyílt titok volt, hogy a pénz nem az övé volt. Õ azt mondta, a kínaiak képviseletében jött, és a kínaiak képviseletében tárgyal. Volt is vele egy ügyvéd hölgy, aki szintén a kínaiak képviselõje volt.
L. P.: Miért, a kínaiak annyira szerették Pintér Sándort?
T. P.: Szerintem nem errõl volt szó. Nem tudom egyébként a hátterét, de úgy gondolom, hogy azért választották Pintér Sándort, mivel pár hónappal azt megelõzõen országos rendõrfõkapitány lett, és kellett egy olyan kapcsolat a hatóságokhoz, amely biztosította a nyugodt kereskedést.
L. P.: Benne látták a védõõrizetet, úgy érti?
T. P.: Így igaz, igen. És ez be is vált volna, hiszen Pintér Sándor kapcsolatrendszere nagyon jó volt, hiszen a szocialista kormány alatt volt õ országos fõkapitány, tehát mindenkit ismert, biztos nyugalma lett volna a piacnak, mint ahogy nyugalma is volt, van a piacnak azóta is, amióta megnyílott, körülbelül nyolc éve.
L. P.: Tehát a tizenkétmilliárd forintot sokallta Pintér Sándor, és azt gondolta, azért nem tudja tízmilliárdért megvenni, mert ön keresztbe tesz.
T. P.: Én csak azt hiszem, hogy azt gondolta.
L. P.: Én a jegyzõkönyvbõl dolgozom.
T. P.: Jó, én is erre gondoltam. Õ úgy gondolta, hogy én vagyok a piac erõs embere, és ha engem eltávolítanak, hozzá lehet férni a piachoz.
L. P.: Pintér Sándor tehát úgy vélte, hogy ön áll az útjában, ezért nem tudja megszerezni a kínai piacot.
T. P. Pintér Sándor rosszul ítélte meg a helyzetet. Én nem voltam döntési pozícióban. Sõt, én javasoltam, hogy adjuk el tízmilliárdért, hiszen akkor rögtön kaptam volna két és félmilliárdot. Gondolja végig. Kétmilliárd forint áfa nélkül, adózott jövedelemként. Nekem aztán az életben soha semmi problémám nem lett volna. Ilyen nagy jövedelmet legális úton megszerezni, és ezt aztán forgatni, nagyszerû üzlet lett volna.
L. P.: Az üzlet mégsem jött létre, mert társa ragaszkodott a tizenkétmilliárd forinthoz. Az ön történetei között kutatok ismételten, és emlékszem arra, hogy 1997. szeptemberében a piacon volt egy tüntetés, mégpedig a kínaiak tüntettek ön ellen.
T. P.: Igen, a kínaiakat föllázították. Akkor úgy tudtuk, és azóta is úgy tudjuk, hogy Pintér Sándor körei tették ezt a piacon szolgálatot teljesítõ biztonsági szolgálat ellen.
L. P.: Ez a biztonsági szolgálat az öné volt?
T. P.: Az enyém és a társamé, Láposi Lõrinc nyugalmazott rendõrtábornoké. A kínaiakat felbiztatták, hogy lázadjanak fel, mert a biztonsági õrök durvák, nem megfelelõ hangnemben beszélnek a kínai kereskedõkkel. Ez volt a lényege. Körülbelül kétezer- kétezer ötszáz kínai felvonult, tüntetett, kiabált, agresszívak voltak. Ki kellett hívnunk a kínai nagykövetet, hogy nyugtassa meg a kereskedõket, és kihívtuk a kerületi rendõrkapitányságot, a készenléti egységet. De a tettlegességet akkor már nem lehetett elkerülni. A kínai nagykövetet is leütötték a kínaiak, aztán elszabadult a pokol, vascsövekkel és minden egyébbel elkezdõdött a harc, ami hamar véget ért. De igen nagy zûrzavar volt. Akkor beszédtéma volt, sõt rendõri körökben köztudott is, hogy ez a tüntetés Pintér Sándor érdekeit szolgálta. Ezt azért fogalmazom ilyen finoman, nem akarom azt mondani, hogy õ uszított, mert akkor azt mondják, hogy hamisan vádolom Pintér Sándort.
L. P.: Erre vigyázzon is a beszélgetés folyamán végig, mert egyikünk sem szeretne kellemetlen helyzetbe kerülni.
T. P.: Azért fogalmaztam így, hogy az õ érdekében állott, ezt mondták. Tehát õ volt, nem õ volt, egy biztos, a kínai kereskedõk az õ névkártyáját hozták magukkal és mutogatták nekünk, mert a kínaiak nem beszélnek magyarul, csak a szóvivõk. Mutogatták a névkártyát, s kiabáltak, hogy Pintér Sándor, Pintér Sándor.
L. P.: Az elõbb kimondott egy nevet, Láposi Lõrincét, aki az ön üzlettársa, rokona volt. Magyarországon õt korábban aktív rendõrként ismerték, azóta már meghalt. Láposi nagyon sokat segített önnek, errõl majd még beszélünk, de most szóljunk arról, hogy mi történt a tüntetést követõen? Mikor került ön döntésképtelen helyzetbe, magyarán, mikor takarították el az útból?
T.P.:1997. szeptember 1-jérõl van szó, engem 1999. szeptember 6-án tartóztattak le.
L.P.: Addig ment az adok-kapok?
T.P.: Nem ment ott semmilyen adok-kapok.
L. P.: Semmi?
T. P.: Semmi.
L. P.: Nem is érezte azt, hogy ennek lesz majd valamikor folytatása?
T. P.: Nem éreztem, mert ha Pintér Sándor maradt volna ott, ahol volt, tehát ugyanabban a gazdasági körben, ahol én, akkor semmit sem tudott volna tenni ellenem.
L. P.: Tehát, ha vállalkozó marad, nem lehet ellenlábasa önnek?
T. P.: Igen, ha vállalkozó, nem tud ellenem semmit sem tenni.
L. P.: Igen ám, de 1998-ban kormányváltás történt Magyarországon, s Boross Péter miniszterelnöki fõtanácsadó javaslatára Pintér Sándor lett a belügyminiszter Magyarországon.
T. P.: Ez az én tragédiám. Sokan figyelmeztettek akkor, hogy jobb lenne, ha eltûnnék, ha három-négy évig nem tartózkodnék Magyarországon, mert itt rossz világ lesz, és engem biztosan eltakarítanak az útból, letartóztatnak. Akkor azt mondtam mindenkinek, ez lehetetlen, mert én nem csináltam semmit, és nem akarok elmenni. Állok elébe a gyanúsítgatásoknak, és majd tisztázni fogom magam. Hibáztam, most már én is tudom, hogy nem lett volna szabad itthon maradnom.
L. P.: Közben más dolgokat is önre akartak bizonyítani. Volt Magyarországon egy förtelmes gyilkosság, megölték a sajtócézárnak nevezett Fenyõ Jánost, és-szintén a jegyzõkönyvbõl olvastam- egy Detkó Elek nevû tanú arról beszélt a tárgyaláson, hogy arra akarták õt rábírni, vallja azt, hogy önnek szerepe volt Fenyõ János meggyilkolásában.
T. P.: Rá is bírták. Detkó hamis tanúvallomást tett a rendõrségen, elmondta, hogy én voltam a Fenyõ János médiavállalkozó ellen elkövetett merénylet egyik felbujtója. Késõbb aztán Detkó elment az ügyészségi nyomozóhivatalba, és ott felfedte, hogy hamisan tanúzott ellenem. Azt is elmondta, hogy erre a rendõrök kérték meg, azért, hogy engem komoly bûncselekménnyel lehessen megvádolni, s így egyszer s mindenkorra elintézik a sorsomat, soha többé nem kerülök ki a börtönbõl. Detkó Elek ezt a vallomást megtette, majd visszavonta. Egyébként mások is tettek ilyen jellegû vallomást tudomásom szerint, hiszen az ügyvédem bement az ügyészségi nyomozóhivatalba, és kikérte a vallomásokat. Megrökönyödésünkre tapasztaltuk, hogy az ügyészségi nyomozóhivatalban húsz évre titkosították ezt a vallomást. Ha a hatóság részérõl követnek el bûncselekményt- mert ez az, ez bûnpártolás, hamis tanúzásra való felbujtás-, akkor a hatóság embereit ugyanúgy meg kell büntetni. Ezzel szemben a hatóság képviselõje bármikor, bárkit, bármilyen súlyos bûncselekménnyel megvádolhat, nincs következménye, mert ha nem sikerül rábizonyítani az illetõre, akkor legfeljebb azt mondják, bizonyítékok hiányában „elesett” a bûncselekmény.
L. P.: Érdekes ez az egész titkosítási vonulat Magyarországon. Nagyon jól emlékszem arra, hogy 1998-ban, a választási kampány utolsó idõszakában Orbán Viktor többek között azt mondta, ha hatalomra kerülnek, a titkosított dokumentumokat nyilvánosságra hozzák, mert ez az ország felnõtt ahhoz, hogy megismerje a múltját. Ezzel szemben, én legalább is innen kívülrõl, polgári személyként azt tapasztalom, hogyha bármiféle tárgyaláson valamilyen nagyobb rendû-rangú ember neve szóba került, azonnal titkosították az ügyet.
T. P.: Sajnos én a saját bõrömön tapasztaltam. Valóban arról van szó, hogy az ügyészség általában titkosít, és államtitokká nyilvánít minden olyan bûncselekményrõl szóló tanúvallomást, amik magas politikai pozícióban lévõ személyre vonatkozik. Õk érinthetetlenek a magyar társadalomban. Nem jó úton jár a magyar igazságszolgáltatás. Talán most, hogy változás történt az Igazságügyi Minisztérium élén, a demokratikus jogszabályoknak megfelelõ igazságszolgáltatás lesz. Hiszen Bárándy úr, az igazságügyi-miniszter nyilatkozta nem is olyan régen, hogy ég az arcáról a bõr, hiszen a politika beavatkozik az igazságszolgáltatásba, és nagy baj az, ha ezek a hatalmi ágak nem különülnek el egymástól, mert akkor centralizmus fejlõdik ki. Olyan, mint a Rákosi-rendszerben, pedig akkor egyértelmû diktatúráról beszéltünk.
L P.: Tudja, én kétkedéssel fogadom az ön reményeit. Azért fogadom kétkedéssel, mert tudom, hogy a politikát át-meg átszövik a különféle kapcsolatrendszerek, és a politikus hiába akar tisztességes maradni, a kapcsolatrendszerek ezt nem teszik lehetõvé. De visszatérve Detkó Elekre: amikor visszavonta a tanúvallomását, és nem volt hajlandó újból önre vallani a Fenyõ-ügyben, akkor bizony igencsak elkapták a grabancát.
T. P.: A történetet én is csak a jegyzõkönyvekbõl tudom, mert Detkó Eleket nem ismerem. Detkó elmondta, hogy megkeresték egy ügyvédi irodában a rendõrtisztek, meg is nevezte õket, és megkérték arra, ha már ezt a butaságot meglépte, hogy a rákényszerített tanúvallomást fölfedte az ügyészségi nyomozóhivatalnál, akkor most mondja azt, hogy azért vonta vissza az ügyészségen az eredeti tanúvallomását, mert Tasnádi emberei megfenyegették. Ez a szörnyû benne, hogy a rendõrök úgy dolgoznak, hogy õk találják ki a koncepciót, õk írják le a forgatókönyvet, és olyan bûncselekményt bizonyítanak bárkire, amit az soha nem is követett el.
L. P.: Detkó Elek végül is megkapta „méltó büntetését”, mert egyszer csak jött egy autó, beültették a kocsiba- megint a jegyzõkönyv adataira hagyatkozom-, és ha jól emlékszem, azt vallotta a bírósági tárgyaláson, hogy Újpalotára vitték, egy lakótelepi ház valamelyik emeleti lakásába, ahol cigarettacsikkel égették a nyelvét, és úgynevezett „viperával” ütötték. A vipera teleszkópos, fémes végû verõeszköz.
T. P.: Igen ezt mondta el a vallomásában a bíróság elõtt is, annak ellenére, hogy a bíró többször figyelmeztette, amennyiben nem tudja igazolni az állításait, elkövetheti a hamis tanúvallomás bûntettét, ami egytõl három évig terjedõ szabadságvesztéssel jár. Ettõl függetlenül Detkó Elek végig kitartott az állítása mellett és megmondta, kik, mely rendõrök, és milyen célból akarták rábírni arra, hogy a Tasnádi ügyben hamis tanúvallomást tegyen. Detkó Elek azt is elmondta, hogy többször volt olyan beszélgetésen, amikor azt tervezték a szervezett alvilág képviselõi és Pintér Sándor személyesen, valamint Valenta László, Pintér kabinetfõnöke, hogy hogyan tegyenek el az útból különbözõ személyeket, akik-szerintük- keresztezhetik az útjukat.
L. P.: Igaz az, hogy Valenta László önnel titkos úton tartott kapcsolatot az elmúlt hónapokban, években?
T. P.: Nem titkos úton, az ügyvédemen keresztül tartotta velem a kapcsolatot. Elõtte meg személyes kapcsolatban voltunk. Az az érdekes az egészben, hogy azt mondják, hogy én, Tasnádi vagyok a szervezett alvilág fõnöke. De milyen bizonyítékot tudnak erre felhozni? Közvetlen bizonyítékok ugyanis nincsenek. Feltérképezik azt a kört, amelyikkel tartottam a kapcsolatot, hogy az elmúlt idõszak alatt kiket hívtam fel telefonon? A híváslista alapján ezt ellenõrizni tudják. Be van programozva a telefonomba körülbelül kétszáz név, és meg lehet nézni, hogy az úgynevezett bûnözõi alvilágból kikkel beszélek a leggyakrabban. Ebbõl a körbõl körülbelül öt személy volt felírva a telefonkönyvemben. Neveket nem mondok, mert senkit nem akarok „lesitteltetni”. De velük nem beszélek gyakran, csupán eseti jelleggel. Ha van valami probléma, felhívom valamelyiket. Viszont rendõrtábornok és politikus neve jóval több van felírva a regiszteremben, például Valenta Lászlóé is. Érdekes módon ezt az adatot „dobták”, nem is foglalkoztak vele. Nincs semmilyen jegyzõkönyvben, nincs az ismertetés anyagává téve, holott, ha bizonyítani akarták volna, hogy szervezett bûnözõ vagyok, elõször is olyan bûncselekményekkel kellett volna meggyanúsítaniuk, amelyek a szervezett bûnözés törvény alá esnek. És a bizonyítási teher a hatóság vállán van ebben az esetben is, mint máskor, csak nálunk az volt a baj, hogy az ártatlanság vélelme nem érvényesült.
L. P.: Így volt ez Lenin és Visinszkij idõszakában, a megvádoltnak kellett bebizonyítani, hogy ártatlan.
T. P.: Pontosan. Visinszkij volt Sztalin fõügyésze, és õ azt mondta, minden ember bûnös, csak vannak még olyanok, akikre nem sikerült rábizonyítani a bûnösséget. Idéztem is a tárgyaláson a Visinszkij- féle elméletet. (…)
L. P.: A szervezett bûnözéssel kapcsolatos vádpont elesdett, de engem még mindig ez a 2001 õszi tárgyalássorozat izgat, mert ott döbbenetes dolgokat mondtak el. A jegyzõkönyvben volt olvasható, amikor valaki azt mondja Pintér Sándor funkcionáló belügyminiszterrõl, hogy KGB ügynök, és az is elhangzott ezen a tárgyaláson, hogy 1998 óta azért nincsenek robbantásos merényletek Magyarországon, mert Pintér Sándor alkut kötött az alvilággal. (…) Ez nem pletykaszint, hanem a bíróságon, bíró elõtt hangzott el, jegyzõkönyvben megjelent.
T. P.: Csodálkozom is, hogy Pintér Sándor nem tett feljelentést a tanúk ellen, hiszen igen súlyos bûncselekménnyel vádolták meg a bíróságon. Azért is csodálkozom, mert amikor Pallag László kisgazda képviselõ nyilatkozott Pintér Sándorról, az olajbizottság által feltárt bûncselekményekkel kapcsolatban arról, hogy Pintér Sándor neve is összehozható az olaj-bûncselekményekkel, akkor Pintér nagyon megsértõdött. Azonnal beperelte Pallagot, és rekordidõ alatt, a magyar igazságszolgáltatás szinte példátlanul, két-három hónap alatt, jogerõs ítélettel a kezében és Pallag László pénzével a zsebében Pintér Sándor hazamehetett. Ha a belügyminiszter ennyire kényes a becsületére, akkor miért nem pereli be azokat, akik jóval súlyosabb bûncselekményekkel vádolták õt? (…)
L.P.: Másoknak is voltak tervei önnel, legalábbis a jegyzõkönyv szerint, mert, hogy valamelyik tárgyaláson ön azzal vádolta a Magyar Köztársaság belügyminiszterét, Pintér Sándort, hogy maffiózókkal meg akarta öletni önt.
T.P.: Annyiban kell csak helyesbítenem, hogy én nem vádoltam Pintér Sándort, én azt mondtam a bíróságon, a tudomásomra jutott, vannak olyan személyek, akik azt állítják, hogy Pintér Sándor meg akart öletni engem. Ezek a tanúvallomások a kezembe kerültek, hiszen ezek az illetõk megkeresték az ügyvédemet, dr. Szikinger Istvánt, és közölték vele, hogy õk errõl tudnak információval szolgálni. Szikinger úr azt mondta, tegyenek nyilatkozatot közjegyzõ elõtt, a közjegyzõ hitelesítse, hogy õk ezt saját akaratukból egyedül, minden ráhatás nélkül mondták el. Megtették mind a négyen. Ezek után bejelentettem ezt a bíróságon. Én nem jelentettem fel Pintér Sándort, nem vádoltam, én azt mondtam csupán, tudomásomra jutott, hogy van személy az országban, aki történetesen Magyarország belügyminisztere, aki meg akar gyilkoltatni engem. Négy különbözõ személy állítja, akik nem ismerik egymást, és ugyanazt állítják. A bíróságon is elmondták mindezt, annak ellenére, hogy a bíró figyelmeztette õket a hamis tanúzás következményeire. Ha a hatóság elõtt egyenlõk lennénk, minden állampolgár azonos elbírálás alá esne, akkor Pintér Sándor már réges-régen nem lehetett volna belügyminiszter, Pintér Sándornak régen elõzetesben kellene ülnie, és várnia a megérdemelt ítéletét, ha bûnös. Ha nem, akkor õt is ki lehet engedni a három-négy év utáni elõzetes fogva tartásból. (…)
A Tasnádi-perben 2001. november 22-én megszólalt egy tanú, aki nevének és személyi adatainak zárt kezelését kérte. A jegyzõkönyvben csupán 1. számú tanúként szerepelt, aki elmondta magáról, hogy 1989-ig a KGB ügynöke volt és egy bizonyos Vagyim Beljajev ezredes volt a fõnöke. Szólt arról is a bíróság elõtt, hogy még a '80-as évek végén vagy a '90-es évek elején fõnöke utasítására számlát nyitott Pétervárott, Moszkvában és Kijevben. Ehhez a számlához "hárman fértünk hozzá, Vagyim Beljajev ezredes, Pintér Sándor, aki jelenleg Magyarország belügyminisztere és én". Errõl a számláról érkezett pénz Magyarországra, a Budapest Bank Október 6-i utcai fiókjába.
Az 1. számú tanú Pintér Sándorról a következõket mondta: "Régebbrõl ismerem, annak idején õ még az Aradi utcában volt hadnagyi rangban. Gyakran kijött hozzánk a laktanya területén mûködõ illegális kaszinóba. Akkor lett Pintér az oroszok által beszervezve". A jegyzõkönyv 257. oldalán még a következõ szerepel, elmondója szintén az 1. számú tanú: "..Pintér Sándor megint kért az oroszoktól segítséget, hogy kerítsenek egy olyan embert, aki segít szó szerint eltenni Tasnádit láb alól, de úgy, hogy ez az egész ne tûnjön gyilkosságnak".
A névtelenséget kérõ 1. számú tanú, a volt KGB-ügynök ma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében él. A tárgyalás után megkeresték a hölgyet, agyba-fõbe verték. Bár kért, de hivatalos segítséget a verés után nem kapott. A kérdés persze, megint az, hogy miképpen tudták meg a tanú nevét, ki verte és ki verette meg. Fogadást kötök önökkel, a kérdés megválaszolására még évekig várnunk kell.”
(Lakatos Pál: Az ellopott rendszerváltozás- részlet, 2003)
Link