Geszti Péter: Ebben az országban most jobb, ha befogod a szádat
rta: postaimre - Dtum: 2014. mjus 08. 12:05:09
Szerintem amíg megteheted, pucolj! Tudjuk miféle vagy és "mit tettél a múlt nyáron". Hitsorsosaitokkal, go to hell! Itthon kultúrrasszizmus van, az emberek gettókba zárják magukat, amelyek között nincs átjárás. Magyarország egy fekete lyuk, szellemi "leostobásodás" van, az emberek pedig trollbarlangokban élnek.
Teljes hr
Szerintem amíg megteheted, pucolj! Tudjuk miféle vagy és "mit tettél a múlt nyáron". Hitsorsosaitokkal, go to hell! Itthon kultúrrasszizmus van, az emberek gettókba zárják magukat, amelyek között nincs átjárás. Magyarország egy fekete lyuk, szellemi "leostobásodás" van, az emberek pedig trollbarlangokban élnek. A pangás idõszakában csak a humorérzékünkbe kapaszkodhatunk. Geszti Péter a szentimentális Magyarország-slágertõl közel tíz év alatt jutott el addig, hogy a kivándorlásról írjon sírva vigadó dalt. Interjú.

hvg.hu: A Magyarország címû dalod, amit Oláh Ibolya énekelt el, már kilencéves. Annak a hangulata kissé szentimentális, romantikus és álomszerû volt. A Hungarian in Europe címû szerzeményedben egészen másképp nyúlsz a magyarsághoz. Téged is megszólított a kivándorlás témája.

Geszti Péter: Régi vágyam volt, hogy feldolgozzam Sting Englishman in New York címû dalát, a kivándorlás témája pedig három évvel ezelõtt kezdett el intenzívebben foglalkoztatni, amikor a külföldi munkakeresés és a migráció már szabad szemmel is jól látható társadalmi méretet öltött itthon. Bár nagyon ritka, hogy ilyen gyorsan menjen valami, a Sting-menedzsment három nap alatt megadta az engedélyt. Tavaly pedig úgy döntöttünk, hogy egy közösségi videoklipet is készítünk a dalhoz. Ehhez várjuk most a rövid videókat külföldön élõ magyaroktól.
Fotó: Stiller Ákos
A Hungarian in Europe

A Hungarian in Europe címû dal, amelyet egyelõre nem publikáltak, csak koncerteken játszanak, a külföldre szakadás nehézségeirõl, szépségeirõl és dilemmáiról szól. Hozzá közösségi videoklip készül, amelyhez azok készíthetik el a klipet, akik külföldön élnek, dolgoznak vagy tanulnak akár ideiglenesen, akár állandóan. A menni vagy maradni kérdés nehéz. A kint élõ magyaroktól filmetûdöket, kis videoszekvenciákat, apró hangulatjelentéseket várnak, amelyekbõl összevágják a klipet, akár több száz magyar közremûködésével. További részletek itt, jelentkezni pedig itt lehet.

hvg.hu: A Magyarország még a "holnapban rejlõ bizonyosságról" szólt, hogy jutottunk el odáig, hogy "elmegyek idegenbe idegennek"?

G. P.: A bizonyosságot keressük mindannyian, de meg kéne értenünk, hogy ez nem létezik, és soha nem is létezett. Az egyik legátfogóbb probléma Magyarországon, hogy az elmúlt évtizedek különbözõ rezsimjei alatt az emberekben kialakult egy olyan tévképzet, hogy létezik biztonság, amit valamilyen módon az államtól várunk. Ez nincs így. Amit a dalban írtam, az inkább a hazához vagy a nemzethez való tartozás vágyának bizonyossága, miközben a mai magyar politika jelentõs része akörül forog, hogy ki tartozik ehhez a hazához, és ki nem. Ez már 2005-ben is alapkérdés volt. Az a fajta gerjesztett indulat, amely mindent a nacionalizmus köpenyébe burkol, nagy erõvel hat az emberekre, és nagyon megosztó. A Magyarország egy egyszerû szándékból fakadt: hogy legyen egy tömegdal, amelyet mindenki énekelhet.

hvg.hu: Egyesek fel is vetették, hogy legyen ez az új magyar himnusz.

G. P.: Voltak ilyen bolond beszédek, de nekem ez sosem állt szándékomban.

hvg.hu: De büszke lettél volna rá, ha mégis megtörténik?

G. P.: Az egy másik kérdés, persze. Sosem lehet tudni, mi lesz száz év múlva, de szerintem ennek a dalnak meglesz az utóélete. Ha most nem is, húsz-harminc év múlva szükség lesz rá. Ebben biztos vagyok, mert nagyon kevés jó minõségû dal van, ami ezt a témát boncolgatja, és nem politikai szándékkal íródott. Ez a másik, amit megkaptam annak idején, hogy nyilván valamelyik baloldali vagy liberális párt rendelte meg, miközben nem írok dalt megrendelésre.

hvg.hu: A Hungarian in Europe esetében is kihangsúlyozzátok, hogy nincs mögötte semmilyen politikai erõ.

G. P.: Nincs. Egy szándék van mögötte, hogy elmondjam, mit gondolok a kivándorlásról. Ez egy sírva vigadós dal, és az is benne van, ahogy ez a jelenség a korábbi generációk életén átsöpört. Választ nem ad, mert nincs egyértelmû válasz. Lehet a kivándorlást tragédiának tekinteni, de az is elképzelhetõ, hogy annak a félmillió embernek, aki kényszerbõl ment el, egy nagy része valószínûleg haza fog jönni egyszer, és hazahoznak egy olyan kultúrát, amely megváltoztatja az itthoni világot. Ez tehát összetett kérdés, és valljuk be, más országokból is van egy komoly migráció Nyugat-Európa felé. Nem arról van szó, hogy megint csak minket sújt a magyarok istene, hanem része vagyunk egy régiós jelenségnek, ami a 2008-as válság óta felerõsödött. Ettõl még néha tényleg olyan, mintha kiüresedett volna az ország, és Budapest is.

hvg.hu: Szellemileg?

G. P.: Úgy is. "Leostobásodás" van sok szakmában. A médiumok többsége által festett valóság és a valódi valóság üvöltõ ellentétben áll egymással. Megint elõkerült a kettõs beszéd, a sorok között olvasás, és olyan intellektuális deficitet él meg az ember, ami nem teszi okvetlenül jókedvûvé.

hvg.hu: A Magyarországot 2005-ben feldolgozta Tereskova is, az õ verziójába pedig már akkor szerepelt a szegénység, a hazugság és a középszer gyõzedelmeskedése. A Hungarian in Europe hasonló problémákat emleget.

G. P.: Kriszta (Nagy Kriszta, Tereskova – a szerk.) teljesen félreértelmezte ezt a dalt, mert elfelejtette elolvasni a dalszöveget. Neki jól jött, hogy a médiaszereplései egyikeként felhasználja ezt, és a saját életmûvét polírozza vele. Az, hogy én mit gondolok az országról, nem mond ellent annak, amit abban a dalban leírtam, mint vágykép. Mert mint vágy, szerintem mindenki ilyennek szeretné látni ezt az országot, amilyen egyelõre nagyon nem tud lenni szegény.

hvg.hu: Mi akadályozza meg benne?

G. P.: Sok oka van. Az egyik, hogy kulturálisan olyan hagyományokat hordoz, amelyek gyakorlatilag lehetetlenné teszik, hogy kitörjön a saját maga ásta vermekbõl. A magyar elit szinte soha nem tudott úgy élni a lehetõségeivel és a felelõsségével, hogy a közérdeket a saját anyagias érdekeinél elõbbre tartsa. Nem védte meg honfitársait, nem állt ki az önálló gondolkodás és a szabadság értékei mellett, nem volt képes hosszú távú és demokratikus gondolkodásra, nem sikerült a huszadik században a megfelelõ szövetségi rendszerhez csatlakozni, ebbe pedig többször beleroppant már a maradék társadalom.
Fotó: Stiller Ákos

hvg.hu: Ez a mai napig kitart?

G. P.: Egyértelmûen. Egyik zsákutcából a másikba lépünk, és közben mindezek a sérelmek, tévedések, önzések, kibeszéletlen drámák oda vezettek, hogy egy kicsi, zárt, nem csak nyelvében, de kultúrájában is zárványként mûködõ ország lettünk. Hétvégén Isztambulban jártam, és inspiráló volt látni, hogy a sok probléma ellenére az az országnyi város mennyire prosperál. Egy fiatalosnak tûnõ társadalom pörög, nagy a belsõ piac, dübörög a turizmus, az ottani embereknek van véleménye, és ki is állnak érte, még ha vízágyúzzák is õket. Egyértelmûen fölfelé mennek.

hvg.hu: Ezzel szemben mi?

G. P.: Szerintem lefelé megyünk, és a jövõt illetõen sem lehetünk túlságosan nyugodtak. Eltûnik a szabad verseny, eltûnik a jogbiztonság és a lehetõség arra, hogy az emberek információhoz jussanak. Ez már nem nagyon emlékeztet arra, amit örömmel fogadtam a 90-es években, és amit úgy hívtunk: európai demokrácia.

hvg.hu: Több Budapesten élõ külfölditõl is hallottam azt a kritikát, hogy a magyarok nem hallatják a hangjukat, nem állnak ki magukért.

G. P.: Azért, mert annyi csalódáson mentek keresztül a különbözõ politikai képviseleteiknek hála, hogy úgy érzik, a politikai elit alkalmatlan arra, hogy hitelesen képviselje az érdekeiket. Ez egyértelmûen a szélsõségeknek kedvez. Másrészt pedig olyan hangulat uralkodik az országban, hogy jobb, ha befogod a szádat. Különben elõbb-utóbb nem lesz állásod, egyszer csak rád ugrik valamilyen hivatal. Visszatért az a korszak, amikor mindenhatóság lett minden hatóság. Közöny van, restség és félelem.

hvg.hu: Apatikusnak, kiégettnek, panaszosnak nevezted a magyar társadalmat. Merre van a kiút, és hogy tudsz részt venni ennek az alakításában? Hol a felelõsségünk?

G. P.: Egyszerûen jól kell csinálni azt, amivel foglalkozol. A szakmádban ragaszkodnod kell a minõséghez, és nem szabad mindig belemenni a legegyszerûbb alternatívába, és legdurvább árversenybe. Akkor is meg kell maradnod a saját minõségi követelményeidnél, ha a környezet már nem támaszt ilyen igényeket. Továbbra is hiteles tartalmakat kell elõállítani, ez pedig a pékektõl az írókig mindenkire igaz.

A másik fontos dolog, amire nem sok esélyt látok, hogy muszáj lenne új embereknek megjelennie a politikában. Egy olyan fiatalabb generációnak, amelynek tagjai nem arra lettek szocializálva, hogy átvegyék az elõzõek összes mocskát, és akiket még nem korrumpált ez a politikai valóság, ami teljesen abszurd. Egy ismerõsöm szerint egy olyan szent jezsuitának kéne elõkerülnie valamilyen lakótelepi vagy vidéki kis erõtérbõl, aki érinthetetlen, aki nincs benne a korrupciós hálóban, és ezért nem lehet zsarolni sem.
Fotó: Stiller Ákos

hvg.hu: Létezik ilyen ember?

G. P.: Biztos létezik. Ez nem megváltóvárás, de talán ez tûnik egyedül realitásnak. Mitõl változna meg az elitünk? Semmitõl. Csak traumatikus társadalmi változások tudnák õket valamilyen mozgásra rávenni.

hvg.hu: Egy korábbi interjúban megkérdezték tõled, hogy mit üzennél fiatalkori önmagadnak.

G. P.: És mit üzentem?

hvg.hu: Hogy "költözz el, Peti". Most is ezt tanácsolnád magadnak?

G. P.: Tulajdonképpen igen. Nem véletlen, hogy két-három havonta elutazom néhány napra. Az ember vészkijáratokat próbál építeni magának. Van, aki drogokkal, van, aki alkohollal, van, aki eszmékkel, és van, aki utazással. Én az utóbbit választom.

hvg.hu: Ez tûnik a legegészségesebbnek.

G. P.: Igen, csak ez sokba van. Az otthoni pálinkafõzés sokkal olcsóbb.

hvg.hu: Arra nem gondoltál, hogy hosszabb idõre is elmennél Magyarországról?

G. P.: Jelen pillanatban nálunk olyan a családi viszonyrendszer, hogy ez nem reális, miközben igény volna rá.

hvg.hu: Tehát nem kizárt?

G. P.: Nem kizárt, de ahhoz egy nagy levegõt kéne venni.

hvg.hu: Amikor arról beszélsz, hogy Magyarországon is egyre többször érzed magad idegennek, milyen élethelyzetekre gondolsz?

G. P.: Ez minden területen érezhetõ. Elkezd az ember lelki értelemben visszahúzódó lenni, mert azt érzi, bármit csinál, az kiveri a biztosítékot. Leszokik arról, hogy nyilvános helyekre járjon, nekem például véletlenül sem jut eszembe kimenni egy focimeccsre, mert tudom, hogy inzultus fog érni. A körút szlömösödik, be vannak zárva az üzletek. A kerületben, ahol lakom, a házakon megjelentek az eladó/kiadó táblák. Elszegényedett az ország, rengeteg ember csúszik lefelé, a Maslow-piramis alján tömegek kapirgálnak valahol a megélhetésért, keserûen vicsorog a valóság.
Fotó: Stiller Ákos

hvg.hu: Az idegenségérzethez bõven hozzátehetnek a kritikák és a pofonok, amiket kapsz.

G. P.: Igen, de ne gondold, hogy ezek kizárólag jobboldalról jönnek. Sõt. Általában minden az értetlenségbõl és az információhiányból fakad. Van, aki azt mondta a Magyarország címû dalra, hogy ne magyarkodjak, nem kell ez a hazafiaskodás. A másik oldal rögtön azt gondolta, hogy MSZP-induló lesz. Nem lett. A Vágta esetében az egyik oldal nem értette, a másik pedig kikérte magának. Van egy rendszerszerûen mûködõ elmebaj, a gyanakvás és tehetségtelenség idiotizmusa, az irigység kisszerû dühöngése. Eltûnt nálunk az, amit a feka rapperek úgy mondanak, hogy respect (tisztelet – a szerk.). A másik ember méltóságának vagy teljesítményének figyelembe vétele kiveszni látszik a társadalomból.

Ez a fikázós sérelmi kultúra – ami többek között az online újságírás egyik nagy bûne – olyan általánossá vált, hogy valóban kulturális csapdahelyzet keletkezett, és itt egyáltalán nem csak a politikáról beszélek. Olyan, mintha nem is házakban laknának az emberek, hanem trollbarlangokban.

hvg.hu: Az obszcenitás és a támadó hangvétel elszaporodásában nyilván benne van, hogy az emberek ingerküszöbét egyre nehezebb elérni.

G. P.: Erre mondják azt, hogy minden bonyolult kérdésre van egy gyors, rövid, egyszerû és teljesen téves válasz. Az indulat útja nagyon rövid, a végén pedig a rasszizmus áll. Nálunk kultúrrasszizmus van, ami oldalfüggetlen. Mindenki tartozik valamilyen kis kulturális gettóba, ahova magát bezárta. Ezek a gettók pedig nem átjárhatók. Szívbõl gyûlölik egymást, és mindenki mindent összeken a véleményével. Olyan általános negatív erõtér alakult ki, amire azt szoktam mondani, hogy ez a fekete lyuk, és elnyel minden pozitív energiát.

hvg.hu: Ez lenne az ország?

G. P.: Nagyon úgy fest. Itt van a legközelebbi fekete lyuk, nem az ûrben kell keresni. Nekem például gyakran nem arra megy el a legtöbb energiám, hogy megépítsek valamit, hanem arra, hogy megpróbáljam megvédeni attól, hogy rögtön tönkretegyék.

hvg.hu: Ebben az ellenszélben mi visz elõre?

G. P.: Egyrészt a baráti köröm, másrészt a családom, illetve az, ahogy össze vagyok rakva. Egy életem van, és ebbõl az életbõl nekem jó esetben van még két aktív évtizedem. Nem érdemes nyugdíjazni magunkat idõ elõtt, megásni a saját sírgödrünket, és jól belefeküdni. Utólag nagyon bánná az ember, ha automatikusan ebbe a fajta lemondó státuszba helyezné magát.

hvg.hu: Ha x év múlva olyan lenne a helyzet, melyik országot tudnád elképzelni magadnak?

G. P.: A Mediterráneumban el tudok képzelni néhány országot, ahol jól érezném magam, de el tudom képzelni Franciaországot is, vagy Hollandiát.

hvg.hu: Ha fiatal önmagadnak a költözést tanácsolnád, mit mondasz a gyerekeidnek?

G. P.: A lányainkat idegen nyelvû óvodába és iskolába írattuk, de nem sznobizmusból, hanem mert kompetenciaalapú tudást igyekszünk adni nekik, és nem szeretnénk, ha az állam ránk kényszerítené, hogy hogyan neveljük a gyerekeinket. Szeretnénk, ha látnák, hogy sokfélék az emberek, szeretnénk, ha kikerülnének a zártságból, az intoleranciából, az agresszióból, a sérelmi életformából, és mindabból, ami száz év óta jellemez minket. Ha az ember Ady Endrét olvas, elsápad a tehetetlenségtõl, mennyire ugyanott tartunk, mint az 1900-as évek elején. Nem akarom, hogy ebbe nõjenek bele. Szeretném, ha szabad emberek lennének a szó minden értelmében, és az önképükben benne lenne, hogy a nõknek ugyanolyan státuszuk lehet, mint a férfiaknak. Mi egy ilyen világra szeretnénk õket felkészíteni, de boldogok leszünk, ha itthon maradnak, mert lesz miért itthon maradniuk.
Fotó: Stiller Ákos

hvg.hu: Ezek szerint az oktatási rendszerrel sem vagy maradéktalanul elégedett.

G. P.: Mi magyarok mindent tudnánk kritizálni, ezért ezzel óvatosan bánnék. Az viszont alapélményem, hogy sok adót fizetünk be, mégsem használjuk az állam szolgáltatásait. Nem használjuk az egészségügyi rendszert, nem használjuk az oktatási rendszert, inkább külön fizetünk érte, mert nem elég jó minõségû az, amit az adónkért cserébe az állam ad. Szerintem ez senkinek sem jó üzlet.

hvg.hu: Az X-faktor mentoraként mire biztattad az énekeseket? Megéri itthon zenei karriert építeni?

G. P.: Itthon a zenélésbõl megélni ma már kicsit science fiction. Mindig azt mondtam a mentoráltjaimnak, hogy nem baj, ha van egy másik szakmájuk. Keveseknek jön össze, hogy eltartja õket a zenélés. Volt olyan mentoráltam, akinek azt mondtam, hogy menjen, mert miközben elsöprõen tehetséges, itthon olyan ellenállás fogadja õt a megosztó személyisége miatt, hogy jobb, ha elmegy.

hvg.hu: Krasznai Tündérõl van szó?

G. P.: Igen. Az õ története nyilván érdekes volt a mûsorban, de ahogy az X-faktornak vége lett, jött a hétköznapi valóság, ahol a popzenei piac háromnegyede tudhatóan csukva van elõtte. Önkormányzatok és nagyvállalatok sem fogják meghívni.

hvg.hu: A Parlamentbõl is kitiltották a pornós múltja miatt.

G. P.: Az volt az elsõ jele annak, hogy mire számíthat. Miközben, ha valaki megfelel a klasszikus rock and roll sztár kategóriának, a két-végérõl-égetem-a-gyertyát életnek, és fura módon ezt az éneklésébe is bele tudja gyömöszölni, az õ. Elképesztõen tehetséges csaj, csak nehéz viszonya van a valósággal.

hvg.hu: Többször beszéltél már arról is, hogy a minõséget és a tehetséget egyre kevésbé értékeljük. Hogy jönnek a képbe a tehetségkutatók?

G. P.: Ezt gazdasági kérdésnek tartom, nem kulturálisnak. Addig, amíg ezek a mûsorok jó nézettséget hoznak, menni fognak. Közben lehet, hogy mindenki szidni fogja õket, de ha top nézettséget hoznak, ott lesznek a képernyõn. Attól nem kell félteni az RTL Klubot, hogy olyan mûsort csinál, ami ne hozná be az árát.

hvg.hu: Nem bántad meg, hogy befejezted a mentorkodást?

G. P.: Erre nehéz válaszolni, mert még nincs itt az új évad. Alapvetõen azért fejeztem be, mert az utolsó év nagyon megterhelõvé vált, amiatt, hogy vasárnap is volt mûsor. Gyakorlatilag nem láttam a családomat. Most jobban tudok az alkotói életemre koncentrálni, ami már fontosabb nekem.

hvg.hu: Ettõl függetlenül megérte csinálni?

G. P.: Azt gondolom, hogy igen. Szeretek a médiában mozogni, és jó volt látni belülrõl, hogy az RTL Klub ezt nagyon jól csinálja. Az a profizmus, ahogy a mûsor készült, engem megnyugtatott. Ahol a teljesítménynek szabad útja van, az mûködik. Ahol van szabad verseny, ott van eredmény.

hvg.hu: Tanultál újat ebben a mûsorban?

G. P.: Többek között azt, hogy milyen a jelenlegi közízlés, a közgondolkodás, és hogy hogyan mûködik a média.
Fotó: Stiller Ákos

hvg.hu: Milyen a közízlés?

G. P.: A kereskedelmi tévézés szempontjából megbízhatóan középszerû, ezért is kalibrálható. Közben azt látom, hogy egyre keményebben kell majd küzdeniük a tévés társaságoknak az életben maradásukért, mert az online világ már sokakat magával visz, ott mindig fõmûsoridõ van. Egyre kevesebben fognak csak tévét nézni, megoszlik a figyelem. A politika játszmáiról nem is beszélve.

hvg.hu: Mi Magyarország erõssége? Mibe kapaszkodhatunk?

G. P.: A humorérzékünkbe. Mert az biztos, hogy most a pangás korszaka jön, hosszú-hosszú évekig.

hvg.hu: Most zárult le az ARC gyerekpályázata. A gyerekek világába mennyire szivárognak be a felnõtt társadalom problémái?

G. P.: A tavalyi pályázat alapján azt tudom mondani, hogy nem nagyon. A gyerekek gyerekek, a családok családok, alapvetõen ebben lehet bízni. Az emberek nagy része szerintem normális akar lenni. Ami pedig szintén jó, hogy erõs a mûvészeti élet és az útkeresõ underground, fõleg Budapesten. A bezárkózás nyilván nehéz egzisztenciális helyzetbe hozza a mûvészeket, de egy idõ után fel fog törni egy komoly ellenállás, amely pont a mûveken keresztül lesz tetten érhetõ.

hvg.hu: Sok mûvész vallja, hogy ha egy országban rossz a gazdasági-politikai helyzet, az éppen hogy inspiráló.

G. P.: Ez kétségtelen, de kérdés, hogy a reménybeli remekmûvek megszületéséért nem túl nagy ár-e, hogy egyébként meg milliók élnek nyomorultul. Kérdés, hogy megjön-e még az eszünk az én életemben, és erre most nincs konkrét válaszom.
Link