Ittas vezetés: Lemondott a fõrendõr
rta: postaimre - Dtum: 2014. szeptember 04. 12:19:04
Az indokot jól összehozták, de mi a valódi ok? Lemondott Zsombok György dandártábornok, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) fõigazgató-helyettese, az NVSZ Polgári Titkosszolgálatok Védelmi Szolgálata Igazgatóság igazgatója. Lemondását Pintér Sándor belügyminiszter elfogadta - írta csütörtöki számában a Népszabadság.
Teljes hr

A lap közlése szerint a tábornokot augusztus elején ittas vezetésen érték tetten a III. kerületi kapitányság járõrei.

A védelmi szolgálat második embere a lapnak azt mondta: két sört ivott, majd közel két órával késõbb meghozta élete legrosszabb döntését, mert meg volt gyõzõdve arról, hogy a szervezete már feldolgozta az alkoholt. Zsombok György a lemondásáról azt mondta: vállalnia kellett a következményeket.

MTI
Link