Egy "diktátor" magányossága - Hogyan telnek Putyin elnök mindennapjai?
Írta: postaimre - Dátum: 2014. október 04. 09:16:20
Gondoltam, hogy írok könyvet, csak az a pedigrés dolog ne lenne ilyen érzékeny kérdés! A Newsweek hasábjain jelent meg ízelítõ Ben Judah publicista mûvébõl, amely három év kemény munkájának eredménye. A szerzõ az „új zsurnalizmus” irányzat elemeit felhasználva írta meg elsõ könyvét Vlagyimir Putyin magánéletérõl. A Törékeny Birodalom: Hogyan esett szerelembe és szeretett ki Oroszország Vlagyimir Putyinból?
Teljes hír
Gondoltam, hogy írok könyvet, csak az a pedigrés dolog ne lenne ilyen érzékeny kérdés! A Newsweek hasábjain jelent meg ízelítõ Ben Judah publicista mûvébõl, amely három év kemény munkájának eredménye. A szerzõ az „új zsurnalizmus” irányzat elemeit felhasználva írta meg elsõ könyvét Vlagyimir Putyin magánéletérõl. A Törékeny Birodalom: Hogyan esett szerelembe és szeretett ki Oroszország Vlagyimir Putyinból? címmel megjelenõ írásban a fikció technikáit alkalmazva meséli el azokat a tényeket, amelyekrõl a nevüket általában nem vállaló informátoraival – köztük korábbi miniszterelnökökkel, volt és jelenlegi miniszterekkel, regionális vezetõkkel, korábbi hivatalnokokkal, tanácsadókkal, személyi titkárokkal és más, az elnökhöz közel álló emberekkel – folytatott beszélgetések során szerzett tudomást.

Az elnök élete igen monoton: 15 perces egységekre van felbontva hónapokra, talán évekre elõre. Késõn kel – mert szeret sokáig dolgozni –, és valamivel dél után étkezik. A legegyszerûbb reggelivel indít: mindig van cottage cheese, ezen kívül zabkása vagy omlett szerepel a menün, mindig a legfrissebb alapanyagokból. Gyümölcslevet iszik, az étkezés végén pedig kávét. Az elsõ két órát úszással tölti, asszisztensei szerint ilyenkor dõlnek el a legnagyobb kérdések Oroszország jövõjét illetõen. Amíg az államfõ sportol, az „udvaroncai” türelmesen várnak rá, gyakran órákon keresztül. Ha úgy tartja kedve, akkor az úszás után a konditeremben – miközben a híreket nézi a tévén – még súlyt is emel.

Ezt követõen nagyon sokszor olvas, a kedvencei a történelmi témájú könyvek Rettegett Ivánról, II. Katalinról, Nagy Péterrõl. Idõnként felmerülnek olyan pletykák is, hogy regényt láttak a kezében – 2006-ban például állítólag egy thrillert olvasott (a Sankyat Zakhar Prilepintõl), amelyben a munkásosztály emberei csecseneket és rendõröket vernek, és a kormányzó irodáját gépfegyverekkel visszafoglalják a korrupt tolvajoktól. Azok, akik Putyin hálószobájába is bejáratosak, azt állítják, hogy az éjjeliszekrényén elõfordult a Harmadik Birodalom címû mû is, ami egy képzeletbeli latin-amerikai történész beszámolója II. Vlagyimir cár jövõben játszódó hõstetteirõl. Mindemellett bárkit megkérdeznénk az „udvartartásából”, mindenki azt állítaná, hogy az elnök nem olvas.

Tisztálkodni is alaposan szokott: forró és hideg vizes fürdõ után öltözik fel méretre készített, konzervatív színû öltönyébe. Az igazi munka kora délután kezdõdik fából készült íróasztala mögött, olyan irodában, ahol nincsenek monitorok és csak a legszükségesebb technikai felszerelések kerülnek felhasználásra, ezzel is növelve a biztonságot. Három bõrmappa tartalmazza a legfontosabbakat: az elsõ a belügyi iratokat, a második nemzetközi ügyekkel foglalkozik, a harmadik pedig katonai témával – mindegyiket az érintett szolgálatok állítják össze.

Az elnök állítólag az információ megszállottja. A legvastagabb mappa újságcikkeket rejt a legnagyobb példányszámú orosz és külföldi lapokból, amelyek egy része – a németek – eredeti nyelven kerülnek elé. Putyin ritkán használja az internetet, az „ablak az ablakban” alkalmazások már túlságosan összezavarják. Alkalmanként azonban megnézi azokat a szatirikus videókat, amelyeket róla készítettek, mert azt is tudni akarja, hogyan gúnyolják.

A hivatalos találkozókat mosoly nélkül folytatja le – fogadja a bahreini koronaherceget, kitünteti az udmurti munka hõseit, és elbírálja a szövetségi ûrhivatal tervezett elõléptetéseit.

Nem él Moszkvában, nem szereti a közlekedést, a környezetszennyezést, a sok embert. Novo-Ogarjovot választotta lakóhelyéül. A Kremlt 25 perc alatt innen is elérheti, miközben Moszkva dugóban vesztegel. Egyébként nem szeret ide járni, 2012 óta a moszkvai találkozóit minimumra csökkentette, csak azokat látja itt vendégül, akiket le kell nyûgözni a külsõségekkel. Szombaton és vasárnap is dolgozik, gyakran ilyenkor vesz angol leckéket is. Tanárával bonyolult szavakat tanulnak, és angol dalokat énekelnek. Van olyan vasárnap, amikor állítólag imádkozik – a hozzá közel állók elmondása szerint ugyan nem ateista, de azért messze nem is keresztény.

Kedvenc sportja a hoki, szerinte ez méltóságteljes, férfias és vicces játék. Olyan sûrûn játszik, ahogyan ideje engedi; néhány hetente azért megszervez egy-egy meccset azokkal, akikben a legjobban bízik: a régi munkatársakkal Szentpétervárról. Legtöbben üzletemberek, akik rajta vannak az USA szankciós listáján, mint például Arkagyij és Borisz Rotenberg és Gennagyij Timcsenko. Ha nincs ki a csapat, a testõrök töltik fel azt, az ellenfélét például Medvegyev emberei. Ezek a férfiak a legszûkebb körhöz tartoznak: õk azok, akik ismerték alpolgármesterként, akikkel olcsó ételeket ettek, és akik annak idején „Boss”-nak hívták. Ma már inkább a „Cár” megnevezés a használatos.

Az elnök egyébként igen magányos, a szülei meghaltak, a feleségének pedig idegrendszeri problémái voltak, és hosszú különélés után elváltak. Két lányuk van, de személyük államtitok, és már nem élnek Oroszországban. Pletykálnak modellekrõl, fotósokról vagy tornászokról, akik éjjelente látogatják meg, de hogy ebben mennyi az igazság, azt senki sem tudja.

Szereti az állatokat, gyakran tartózkodik fekete labradorja társaságában. Élvezi a vadászatokat, prédaként Oroszország nagyvadjait célozta meg: a medvéket és a tigriseket.

Az élete évek óta ugyanazon rend alapján zajlik, saját elmondása szerint Sztálin óta a legkeményebben dolgozó vezetõ. Az biztos, hogy egyikük sem utazott többet nála. Három gépbõl álló flottája saját termináljáról szokott indulni. A külföldi utakat a titkosszolgálat szervezi, a pilótákat egy hónappal korábban kikérdezik, az adminisztrációja szállásául szolgáló luxushotelt átvizsgálják. Kétszáz szobát foglalnak le, és külön liftet készítenek elõ elnöki használatra. A szobájába senki sem léphet be, az ágynemûket és a tisztálkodási szereket kicserélik, a gyümölcskosárba csak a Kreml által átvizsgált és elõkészített darabok kerülhetnek. A helyszínre szállítják az orosz szakácsokat, takarítókat, pincéreket is, akik több tonna orosz ételt készítenek el. Akkor is, ha a helyszínen egyébként csak egyetlen éjszakát tölt el.

A diplomaták órákat tárgyalnak a vendéglátási körülményekrõl: az elnököt nem lehet tejtermékkel kínálni, de nem kínálhatják étellel a vendéglátók – még a kormányfõk sem –, és semmilyen külföldi ételt nem szolgálhatnak fel neki, amit a Kreml nem vizsgált át.

Putyin általában nagy hatással van a tárgyalópartnereire. „Nem beszél, nem érzi szükségét, hogy mosolyogjon. Nem akar sétálni. Nem akar inni… Minden pillanatban tíz ember van körülötte… Nem lehet három méternél közelebb kerülni hozzá, mert annyira õrzik a területet. Folyamatosan körbe van véve a fülébe sugdosó asszisztensekkel, operatõrökkel, test­õrökkel.”

„A politikusok suttognak, ha a szobában van. (…) Senki sincs, aki elég közel lenne hozzá ahhoz, hogy vicceljen vele. Ha belép egy szobába, a hangerõ lecsökken. Egyszer hangosan beszéltem – »hölgyeim és uraim, a másik szobába kell átmennünk az aláíráshoz« –, mire egy miniszter megfogta a kezem. »Fogja be«, sziszegte. »Itt van.«” A történetet természetesen szintén egy nevét nyíltan vállalni nem akaró forrás mesélte el.

Gondolkodni szinte nem is marad ideje, de erre nincs is nagyon szüksége: egyik eseményrõl a másikra megy, ám mivel a beszédei elõre meg vannak írva, a tárgyalások csupán formalitások. A vele utazó miniszterek próbálják utánozni a gesztusait és a viselkedését, de van egy nagy különbség közöttük: az elnök igyekszik minél gyorsabban visszavonulni a neki fenntartott szobába, míg emberei gyakran éjszakába nyúlóan isznak és szórakoznak.

„Érzelemmentesnek tûnik, mintha semmi sem érintené meg igazából – emlékszik vissza az informátor –. Mintha alig lenne tudatában, hogy mi történik körülötte. Mintha kevés figyelmet fordítana ezekre az emberekre. Mintha ki lenne fáradva… A hozzá közel állóknak az a benyomása, hogy szinte örülne, ha lemondhatna. De tudja, hogy Oroszországon csak feudális értelemben tud uralkodni. És abban a pillanatban, ahogyan a szorítása gyengül… minden össze fog zuhanni és börtönbe fog menni… és Moszkva úgy fog égni, mint Kijev.”

Vannak udvaroncai, akik állítólag hallották õszintén beszélni. Egyikük emlékszik egy meleg nyári estére, ahol nyíltan beszélt országa sorsáról. Megkérdezte a jelenlévõket, hogy szerintük ki volt a legnagyobb orosz áruló, de a válaszuk már nem érdekelte. Szerinte azok, akik a hatalmat eldobták – II. Miklós és Mihail Gorbacsov. Õk elengedték a hatalmat, és megengedték, hogy a hisztérikusok és az õrültek ragadják azt magukhoz. Az elnök állítólag ezen az éjjelen megesküdött arra, hogy õ ezt soha nem fogja megtenni.
Link