MAGYARORSZÁG NEM FELEJTHET!
rta: lica - Dtum: 2014. oktber 09. 20:21:49
Egy kis történelmi anyag. Fanatikus jobbikosoknak nem ajánlott, mert esetleg egy kis tudásra tesz szert.
Teljes hr
MAGYARORSZÁG NEM FELEJTHET!


Október hatodikára emlékezve szokásosan az aradi 13 tábornokra emlékezünk. Legtöbbször hozzátesszük Batthyány Lajos, elsõ miniszterelnökünk kivégzését vagy Kazinczy Lajos tábornok október 25-én történt kivégzését. Nem emlékezünk meg az ártatlanul kivégzett további százakról és nem tesszük szóvá azok nevét, akik "hazánk fiaiként" közremûködtek nemzetünk hóhéraival, pedig 163 év múltán mindezt illene végre tudatosítani. 1897-ben, az akkori nyilvántartás szerint 1848 és 1854 között 162 nevesíthetõ személyt végeztek ki az osztrák hatóságok.[1] Ma sem késõ nevüket megismertetni, hogy településeik méltón emlékezhessenek róluk.

Az elsõ áldozat Horváth János kovácssegéd volt, akit Bécsben fegyverrejtegetés miatt végeztek ki 1848. dec. 7-én. 1849. január 14-én végezték ki Belcze János nemzetõr századost Siklóson. 1849. jan. 18-án Drechler Kristóf újságírót felakasztották Pozsonyban. 1849 januárjában a nádor huszárezred szökevényei közül 23 huszárt lõttek fõbe Grázban. Windischgrätz elsõ halálos ítélete Süll Vitalise volt, aki a tiroli zászlóalj szervezõje volt Pesten. 1849. január 31-én lõtték fõbe Csömy Zsigmond Komárom megyei molnárt, mert a császári seregeget szidalmazta. 1849. febr. 6-án lõtték agyon Slavszky Félix krakkói szabót, aki õfelségét gyalázta. Március 14-én lõtték fõbe Novák Tivadart, császári hadnagyot, mert esküszegésre akarta rábírni társait. Március 19-én fõbe lõttek 5 soproni polgárt. Március 19-én Esztergomban fõbe lõtték Förster Ferenc ottani polgárt. Március 27-én kivégezték Boldini Jánost Pozsonyban "hamis toborzás" miatt. Ugyanitt, március 30-án lõtték agyon Bartha Ferencet, a Bars megyei szabadcsapatok õrmesterét. Május 10-án végezték ki Bécsben Melkó Ferenc kereskedõt "katonaság elcsábítása" miatt. Május 24-én Petõcz Györgyöt, Pozsony Megye másodalispánját végezték ki, mert önkénteseket élelmezett és toborzott.

1849. június 5-én végeztette ki Haynau báró Mednyánszky õrnagyot, Liptóvár parancsnokát és segédtisztjét, Gruber Fülöp hadnagyot Pozsonyban. Június 6-án ismét kivégeztek Grázban 6 huszárt. Június 18-án felakasztották Pozsonyban Rázgha Pál, csehországi születésû evangélikus lelkészt, mert Kossuth beszédét elmondta németül. Július 29-én Kisszebenben akasztották fel Furhmann János mézeskalácsost, 30-án Erõsben Szélkó Róbert tisztiszolgát lõtték fõbe "katonacsábítás" miatt. Ugyanezt a büntetést kapta egy Wuititz nevû zsidó fiú, mezt a császári katonákkal vitába szállt. Július végén Marburgban egy szökevény huszárszázad összes altisztjét kivégezték, a huszárokat pedig megtizedelték.( a pontos adatok nem ismertek, így a 162 fõben nincsenek benne) Ugyancsak Július elején lõtték fõbe Gayer Nándor ügyvédet Pécsett. Július 6-án újabb 6 szökevény huszárt lõttek agyon Grázban. Július 12-én Pozsonyban fõbe lõtték Montpart Antal csákhetényi plébánost és Szikszay József csákberényi református lelkészt. Ugyanezen a napon, Nagyigmándon is kivégezték az ottani katolikus és református papot, valamint Stift József Nyitra megyei bányatulajdonost. Július 16-án Mészáros Dániel soproni lelkészt is fõbe lõtték Pozsonyban. Július 17-én Vörösmarty József községi jegyzõt lõtték fõbe Pécsett.

Július 23-án újabb három személyt lõttek fõbe Pozsonyban, Bugyik József színmûvészt, Tóth József földmûvest és Trechsler városi jegyzõt. Október 1-én Nimnicher János losonci születésû pék esett itt még áldozatul. Az eddigiekbõl is látszik, hogy a császáriak kezén lévõ Pozsony a vérengzések egyik színhelye volt. Pozsony után Pest következett. Az Újépület udvarán augusztus 14-én lõtték fõbe Gancs Pál, Havelka Ferenc, Hübner Lipót, Kuczka Mihály, Pavelka Ferenc, Uitz Mihály pesti polgárokat, valamint Varga Mihály székesfehérvári polgárt. Ugyancsak kivégeztek itt minden kihallgatás és ítélet nélkül további három Pest megyei polgárt. Augusztus 22-én ugyancsak Pesten lõtték fõbe Mezey József szentpéteri jegyzõt. Augusztus 28-án Kancsur András református papot lõtték agyon, majd 28-án Sweitzer József budai nyomdász következett. További kivégzettek voltak itt augusztus 30-án Fülöp György paksi születésû dunavecsei jegyzõt, "gerillafõnököt" szeptember 1-én Fekete Imre kóspallagi földmûvest és 12-én Gábel Mátyás selmeci születésû bányamestert. Ítéletében "beigazoltatván, hogy januárban a népfölkelõk közé állott: májusban gerilla bandát szervezett s azokat a császáriak ellen vezette, végre mert fegyvert és tiltott pénzt találtak nála."

A "bresciai hiéna", Haynau délfelé vonulása, majd a világosi fegyverletétel után teljesedett be nemzetünk legjobbjainak lemészárlása. Augusztus 20-án, Temesváron végezték ki schwanenheimi lovag Hruby Gyula õrnagyot, mivel "fegyveres kézzel támogatta a magyar felkelést." Augusztus 24-én történt az elsõ akasztás Aradon. Miután Haynau elvétette a honvédtisztek kardjait, Ormay Norbert "daliás vadászezredes" berohant Haynauhoz és követelte a kardok visszaadását. Erre a feldühödött hóhér azonnal megparancsolta segédtisztjének, hogy Ormayt azonnal akasztassa fel az elsõ fára, mert különben õt löveti fõbe. A parancsnak megvolt a foganatja. Ormay már nem élt, amikor nyakára tették a kötelet. Ráadásul segédtisztjét, a Borsod megyei Szathmáry János vadászszázadost is kivégezték. Temesváron lõtték fõbe augusztus 25-én Murmann Sámuel soproni származású õrnagyot. Augusztus 27-án végezték ki az addig orosz szolgálatban lévõ Rulikovszky Kázmér lengyel dzsidás kapitányt, mert egy sor lengyellel át akart állni a magyarokhoz.

A nemzeti gyásznapunkon, október 6-án Aradon végezték ki 13 tábornokunkat: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernõt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Leininger Károlyt, Nagy Sándor Józsefet, Pöltenberg Ernõt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot, és gróf Vécsey Károlyt. Nem csupán október 6-a, hanem az egész október hónap gyásza volt a nemzetnek. Párhuzamosan Pesten folytatódott a vérengzés Ugyancsak október 6-án lõtték itt agyon az elsõ felelõs magyar kormány miniszterelnökét, Batthyány Lajost. Ugyanezen napon, itt lõtték fõbe Fekete Ferenc községi jegyzõt és Streit Miklós lippai plébánost lázító beszéd tartása miatt. Október 8-án itt akasztották fel Gouzeszky János mezõhegyesi plébánost felségsértés és lázadás szításának vádjával. Október 10-én ismét minisztert végeztek ki. Felakasztották Csányi (Csány) Lászlót, a Szemere kormány közlekedésügyi miniszterét, Erdély teljhatalmú kormánybiztosát. Vele együtt akasztották fel Jeszenák János volt fõispánt és kormánybiztost. Október 12-én fõbe lõtték Molnár István ügyvédet, "gerilla vezért", 14-én pedig az éj leple alatt, ítélet nélkül 20 polgárt (ügyvédek, iparosok és földmûvelõk) végeztek ki.

Utánuk ismét jeles személyek következtek. Október 20-án akasztották fel Abancourt Károly századost, Giron Pétert, a német légó parancsnokát, herceg Woronieczky Micziszláv, galiciai lengyel ezredest. A mártírok sora október 24-én Csernus Manóval folytatódott, õ Windischgrätz idején a kormány budai titkos megbízottja volt. Ekkor végezték ki báró Perényi Zsigmondot aki ugocsai fõispán, koronaõr és a fõrendi ház elnöke volt. Vele együtt halt mártírhalált a képviselõház jegyzõje, Szacsvay Imre is. Október 18-án, Kolozsváron akasztották fel Sándor László csíktapolcai nemzetõr századost és Tamás András, mádéfalvai nemzetõr alezredest. Haynau dühöngésének betetõzése volt Kazinczy Lajos tábornok fõbelövetése Aradon, október 25-én.

Sokak úgy vélik, hogy ezután, felsõbb utasításra leálltak a kivégzések. Ezt sugallja a Kõszívû ember fiai filmváltozata is, de ez nem igaz, mert 1850-ben folytatódtak a kivégzések. Január 23-án felakasztották Pesten Kolossy György ügyvédet (volt honvédtiszt) Lamberg meggyilkolásában való részvételéért. Ugyanezen a napon, Kõszegen 7 embert akasztottak fel: Bencze Farkas 19 éves mészárost és Koczó György szabót, valamint Bottos Mihály, Dudó György, Loncsák György, Raffay Ignác és Sántha János földmûveseket a pákózdi csata utáni horvátok és egy császári õrnagy megölése miatt. Ugyanekkor Pesten három embert végeztek ki, Márkus János gyöngyöspatai születésû tanítót, sári jegyzõt, Pallik István érseki vadászt és Ocsky György Pest megyei földmûvest. Január 30-án István honvédre, Zecmark János morvaországi kereskedõre Istók Imre lökösházi születésû volt szolgabíróra került sor Kassán. Március 3-án, Aradon akasztották fel Hauck János bécsi születésû lapszerkesztõ, ezredest. Július 4-én, Gyöngyösön akasztották fel Patoczky Gyula Gömör megyei birtokost.

Ekkor már lecsillapodni látszott a vérengzés, ám 1853-ban Noszlopy Gáspár gerilla csapatának a császár elleni sikertelen merénylet kísérlete után ismét fellángolt, és nem csupán a résztvevõk ellen irányult. 1853. március 3-án akasztották fel a Ferencvárosi Temetõben Noszlopy Gáspárt, volt teljhatalmú kormánybiztost, Jubál Károly ipariskolai tanárt Andrásffy Károly és Sárközy Albert ügyvédeket, Nagy Albert gerilla vezért. A kínzások kegyetlenek voltak May Károly alezredes, aki Komáromban szolgált Klapka mellett, úgy védte ki ezt, hogy szalmazsákjában felgyújtotta magát. Az összeesküvés ürügyet szolgáltatott újabb kivégzésekre. Szeptember 3-án Bécsben akasztották fel Pataki (Piringer) volt honvédtisztet, Pozsonyban pedig Gasparits Kiliet ferences barátot, mert a templomban kihirdette a függetlenségi nyilatkozatot. Ezzel az egyházi személyek kivégzése még nem fejezõdött be, 1854. március 6-án, Marosvásárhelyen Gálffy Mihály, Horváth Károly és Török János teológiai tanárokat akasztották fel. Április 27-én, Sepsiszentgyörgyön történtek még akasztások. Itt Gaál Sándor õrnagy tiszti szolgáját és Várady József Kossuth-huszárt, valamint Bartalis József bibarcfalvi földbirtokost végezték ki.

Végezetül leszögezhetjük, hogy az 1848-1849-es szabadságharcnak a mártírjai, a névtelen hõsökkel együtt 200 fõ körül lehetett Magyarországon. Köztük volt 14 tábornok, egy miniszterelnök, egy miniszter, 27 tiszt, 37 honvéd, fõként huszár. A kivégzettekbõl így 79 fõ volt az, aki a fegyveres harcokban részt vett. A további kivégzettek közt 12 pap és teológiai tanár volt. A kivégzettek további, mintegy a mártírok felét kitevõen polgári személyek voltak. A kivégzések helyszínei közül Pestet kell a legborzalmasabb helyszínként említeni , itt 50 embert végeztek ki. 25 nádor huszárt végeztek ki Grázban, 18 fõt Aradon, 16-ot Pozsonyban.
Az 1867-es "rendszerváltás" után, a vérbírák és hóhérok felelõsségét senki nem firtatta. Nem csak a bocsánatkérés maradt el osztrák részrõl, hanem Windischgrätz és Haynau megbecsült személyek maradtak. Az utóbbi még földesúr is lehetett Magyarországon. Nem történt meg a kivégzettek és bebörtönzöttek rehabilitálása, nem kaptak kárpótlást. A kárpótlás kérését Damjanich János és Csányi László özvegyei megpróbálták, de a magyar pénzügyminisztérium vezetõi el sem mentek a tárgyalásra. Míg a hóhérok magas kegydíjat, nyugdíjat élveztek, addig a 48-as honvédek kegyelemkenyéren éltek. A magyar országgyûlés március 15-e helyett, április 11-ét ( a márciusi törvények szentesítése) iktatta be ünnepnek, nehogy a hóhér, Ferenc Józsefet megsértsük. Az akkori magyar miniszterelnök Kossuth Lajos temetésére sem mert elmenni. Dicsõítsük hát ma is Ausztriát! Mégis csak jobb itt egy Habsburg Intézet, mint egy 48-as.

Folytatásként az eddigi, október 6-i megemlékezések szereplõi többnyire olyan tábornokok voltak, akik nem magyarként álltak ügyünk mellé. Irántuk érzett tiszteletem fenntartásával mégis kritikával kell említeni ezt a szemléletet. Legutóbb a közmédia már odáig elment, hogy a 13 vértanú közül csak hárman beszéltek magyarul, de õk sem biztos, hogy ízig-vérig magyarok voltak. (M1. október 3.) Nyilván Nagy Sándor Józsefre, Török Ignácra és Vécsey Károlyra gondolt a "tisztelt" szakértõ. A magyar nevûek közül tehát nem volt már magyar Dessewffy Arisztid, Kiss Ernõ és Lázár Vilmos ! Igaz, hogy Lázár és Kiss felmenõi közt voltak örmények, de ettõl még õk nem örmények voltak és nem örményül beszéltek. Hogy sírjukban nyugodtan pihenjenek, valljuk, hogy igaz magyar hazafiak voltak. Ez a szemlélet elvezet odáig, hogy le lehet írni, hogy Árpád zsidó volt és a fenti szemlélet alapján IV. Béla sem volt magyar, mert anyja merániai Gertrudisz volt. A nemzeti tudatunk szerint még az Anjou Károly Róbert is magyar volt. Talán a médiának inkább Illyés Gyula: Ki a magyar c. könyvét kellene inkább közzé tenni, haj de ott olyanok dirigálnak, akik ezt sem ismerik. A csúsztatás egyértelmû: mire vagytok ti büszkék magyarok? A 13 mártír nem is magyar volt, õk a liberális szabadság eszményekért haltak meg. Valóban? Az Olmützi alkotmány nem vonta kétségbe a feudális rend felszámolását és a polgári rend kialakítását, de megtagadta nemzetünk létét, szabadságát. Ez ellen folyt a szabadságharc és az aradi 13 tábornok, oly sok mártírral együtt a nemzetünk szabadságáért, függetlenségéért áldozta életét igen tisztelt liberális média! Senki nem veheti el ettõl a nemzettõl, hogy büszke legyen mártírjainkra, mert õk miénk lesznek, míg e nemzet él a Kárpát-medencében.

A magam részérõl a sok arra méltó közül, két vértanúról kívánok megemlékezni, két ízig-vérig hazafiról. Az egyik Csányi László, Erdély teljhatalmú kormánybiztosa. Csányi hajdan a Napóleon elleni harcok fõhadnagya súlyos égési sebekkel leszerel. Késõbb Kossuth híveként jelentõs szerepet játszik a szabadságharcban. A Jellasics elleni harcoló hadak kormánybiztosa. Mindig a legfontosabb szerepre jelöli Kossuth. 1948 decemberétõl a fõváros kormánybiztosa lesz, majd 1849-ben Erdély teljhatalmú kormánybiztosává nevezi ki Kossuth. Csányi kiváló szervezõként irányította a szállítást és az élelmiszer, valamint hadi ellátást. A Szemere kormányban ezért esett rá a választás, hogy a közlekedésügyet irányítsa. Az erdélyi front összeomlásakor Kossuth üzenetben kérte, hogy tartson vele. Görgey is arra kérte, hogy meneküljön török területre. Csányi hallani sem akart a menekülésrõl, végül az oroszok fogságába esett. Az orosz táborban mûködõ Haynau fõbiztosa, gróf Zichy Ferenc Nagyváradra kísértette. Zichy Csányi szigorú õriztetését kérte, ami meg is történt. Itt kell szót ejteni a Zichyekrõl, a "muszkavezetõ fõurakról", ahogy késõbb nevezték õket. Miután Görgey kivégeztette Zichy Ödönt (Eugén Zichyt), Valójában Zichy Jenõt. Az Edmund és Eugén- Ödön és Jenõ összetévesztésébõl nyerte az ötletet Jókai a Baradlay fiúk történetéhez. A Zichyek ezután a császár hívének szegõdtek és könyörtelenül szembefordultak a magyar üggyel (tisztelt a kivételnek). Muszka vezetésük abban állt, hogy, a Varsó, a megszállt Lengyelországból érkezõ cári hadakat õk kalauzolták a Felvidéken át. Zichy Ferenc feladata volt, hogy a cáriak fogságába esett,"arra érdemes" személyeket Haynaunak kiszolgáltassa. Ezt tette Csányival is. Haynau pedig a pesti Újépületbe vitette, hogy ott rá az elrettentõ ítéletet kiszabják.
A másik általam kiemelt személy Kiss Ernõ altábornagy. Kiss Ernõrõl 1897-ben tette közzé írását dr Papp János,[2] ezt idézem, mert sajnálatosan, azóta annak lényege teljesen feledésbe ment. Nem tehetem meg, hogy ne idézzem a szerzõ bevezetõ mondatait is. Az vessen rám követ, aki úgy gondolja, hogy ezek ma nem aktuálisak. Íme:" Változnak az idõk És változnak az emberek. A mai kor gyermekének elkápráznak szemei, ha a letûnt 48-as idõk eseményeire és alakjaira visszatekint. A változás hihetetlenül nagy és szomorú, mintha nem ugyanazon földön élnénk, mintha nem ugyanazon faj volnánk, mintha az a szellem soha se érintette volna a haza földjét! Bánatos sóhaj száll föl lelkembõl, ha elgondolom, hogy a vértanúk nemzetének hová kellett eljutnia azon a lejtõn, melyre õt az újabb idõk vezetõi vitték. Alig érdemeljük meg azt a szép múltat, amely reánk maradt. A nemzet mindent elfelejtett.Hiszen a magyar nép küzdelmeiben és reményeiben ma már csak múltjából meríthet ösztönzõ erõt, lelkesültséget és kitartást. A második ezredévet csak úgy fogja betölthetni, ha féltõ gonddal õrzi meg azokat a kincseket, melyeket az elsõ ezredév nagy nemzedékei gyûjtöttek össze számára."

Kiss Ernõ, - aki a répceszentgyörgyi Szentgyörgyi Horváth Anna Krisztinát vette nõül - 72000 holdas délvidéki nábob, majd tábornok, minden gõg nélkül, alázattal szolgálta a szabadságharc ügyét. Amikor már minden veszve látszott, Csányi Lászlóhoz hasonlóan elhárította maga elõl a menekülés gondolatát is. "Nem, nem megyek. Én katona voltam, a harctéren kell maradnom. Azok, akik a bekövetkezendõ gyászos idõkben hívatva lesznek a nemzetben egy jobb jövõ reményét fenntartani, azok meneküljenek. szívükben vigyék el a nemzeti ügy igaz szeretetét.". Kiss Ernõ maradt, vállalta a sorsát. Ám gazdag és befolyásos családja Bécsben megszerezte kegyelmi végzést. Ez eljutott a tábornokhoz, aki azt a belsõ zsebébe tette és társaival kiállt a kivégzõ osztag elé !!!!!!!!! A leírás szerint a bekötött szemû tábornokot az elsõ sortûzbõl egyetlen golyó sem találta el. Ám õ ekkor sem vette elõ zsebébõl a kegyelmi végzést, megvárta a másodikat, amelyik végzett vele.

Dr. Nagy Lászlónak
kiegészítései eleméri és ittebei Kiss Ernõ aradi vértanú történetéhez.

Répceszentgyörgy Vas vármegye egykor mezõvárosi rangú õsi magyar szállásbirtokának a legfõbb birtokosai a Szentgyörgyi Horvátok voltak. Ez a család adta a Rákóczi szabadságharc honvédelmi miniszterét is a nemzetnek. Középkori helyi törvényei pedig egyedülállóak voltak Vas vármegyében is. Õk rendezték meg a füredi házukban 1825-ben az elsõ magyarországi Anna-bált a csodálatos szépségû 17 éves leányuk Szentgyörgyi Horvát Anna Krisztina tiszteletére. Az Anna-bál ettõl kezdve fogalommá vált. Itt ismerkedett meg Szentgyörgyi Horváth Anna Krisztina és eleméri és ittebei Kiss Ernõ a nyalka huszártiszt egymással. Egy év múlva 1826-ban a Répceszentgyörgyi Római Katolikus Templomban esküdtek örök hûséget egymásnak. A szabadságharc leverettetése után e Szentgyörgyi Horváth kastély osztrák kézbe került . A Szombathelyi Püspökség a 20.század elején az osztrákoktól visszavásárolta. Az orosz csapatok bejövetelekor e kastélyban lelte halálát Erdély legendás fõúri családjának a szülötte, gróf zabolai Mikes János címzetes érsek, nyugalmazott megyéspüspökünk is. Ma újra osztrák kézben van a e történelmi kastély és vészesen pusztul tovább! Ennek a kastélynak a pincéjében állították fel titokban 1849-ban a 13 aradi vértanú emlékére azt a 13 emlékoszlopot- elsõként a Kárpát-medencében ! - amely csak az ötvenes évek során került a kastély pincéjébõl a felszínre , a kastély elõkertjében felállításra. A Batthyány család pedig olyan faragott kutat adományozott a Szentgyörgyi Horváth családnak ,amelyen a pelikánok a saját vérükkel táplálják a kicsinyeiket. (Lásd a mellékletben a diszkút és a kastély korabeli fotóját)

E szállásbirtok története egyébként "világvárosi", szülöttei minden idõben, vészben és viharban egyaránt szilárd támaszai voltak a magyarságvédelemnek. Mostani - velõtrázó pusztulása- szinte megállíthatatlan. A község lakóinak lélekszáma 100 fõ alá süllyedt! Címere a halálnak ellentmondva magáért beszél. A kastély gyakori tartózkodási helye volt Mindszentynek és boldog Apor Vilmosnak is! Vége.




Az egyik október 6-i megemlékezésen ott voltam a Vértanúk terén. Jött egy gimnazista osztály, leróva kegyeletét. Én kéretlenül elmondtam nekik Kiss Ernõ történetét. Fátyolos szemeket láttam a kislányok arcán. Megköszönték és közölték, hogy errõl nem tudtak. Sírjatok kislányok! De hullassatok örömkönnyeket is, hogy ilyen mártírjaink vannak.Ez a jövõnk záloga..De figyeljetek, mert vannak és lesznek még "muszkavezetõ fõuraink a jövõben is ." Már Intézete is van a H. uralkodó háznak Budapesten . Csak így tovább? No ez már az én tûrõképességemet is meghaladja!

Október 6. üzenete nem lehet más, mint a Csík zenekar egyik szerzeményének az alábbi mondata:

"Tartsd magad nemzetem!"
( Dr. N.L. kiegészítéseinek vége )

ÖSSZEÁLLÍTOTTA:

Farkas József történész