Meddig folytatódik a "Great Game"? - Putyin eurázsiai víziója
rta: postaimre - Dtum: 2014. oktber 21. 20:26:18
Közel egy éve annak, hogy a vilniusi csúcson Viktor Janukovics nem írta alá a társulási szerzõdést, és megkezdõdött az azóta elharapódzó, vérontással, katonai beavatkozással, területi elcsatolással és szankciókkal járó háború Ukrajna és Oroszország között. A frontvonal azonban nem csupán az orosz-ukrán határon húzódik, attól sokkal tágabb: a NATO-tagok és Oroszország a fõ ellenség; így egy megújult „Great Game” zajlik éppen.
Teljes hr
Közel egy éve annak, hogy a vilniusi csúcson Viktor Janukovics nem írta alá a társulási szerzõdést, és megkezdõdött az azóta elharapódzó, vérontással, katonai beavatkozással, területi elcsatolással és szankciókkal járó háború Ukrajna és Oroszország között. A frontvonal azonban nem csupán az orosz-ukrán határon húzódik, attól sokkal tágabb: a NATO-tagok és Oroszország a fõ ellenség; így egy megújult „Great Game” zajlik éppen.

A rendszerváltozás és az azt követõ idõszak megszüntette az éles, hidegháborús helyzetet, hiszen a Szovjetunió részekre bomlott. Oroszország azonban nem az az állam, amely elfelejtkezne érdekeirõl és álmairól. Az orosz mentalitás az évszázadok során összefonódott a birodalmiság, a nagyhatalmiság képével, amelytõl egyik orosz politikus sem tekintett el. Az ukrajnai válság és Putyin külpolitikai lépései mind azt támasztják alá, hogy az orosz elnök célja a cári Oroszország, illetve a Szovjetunió példáján alapuló új eurázsiai birodalom megvalósítása. Valóban ez volna Putyin álma, egy eurázsiai orosz fennhatóságú birodalom a modern, 21. században?
Kattintson és nézzen szét a Közép-Ázsiában található gazdag türkmén fõvárosban!

Közép-Ázsia jelentõségérõl

Közép-Ázsia egy rendkívül fontos terület, amelynek hovatartozása mindig is nagy jelentõségû volt a nagyhatalmi játszmák során. A hatalmas kiterjedésû térség, amely alatt Kirgizisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Kazahsztán, valamint Afganisztán értendõ, állandóan valamely nagy birodalomhoz tartozott. Önállósságukat – Afganisztánon kívül – csak a Szovjetunió felbomlása hozta el. Az Orosz Birodalom a 15. században kezdte meg fennhatósága kiterjesztését Közép-Ázsiára, azonban idõvel szembetalálkozott az angol érdekekkel. Ennek vázolására fogalmazódott meg az úgynevezett „Great Game” ("Nagy Játék") stratégiai koncepció, amelynek alapját Halford Mackinder geostratégiai elmélete adta. Ennek lényege, hogy a világuralom megszerzésének elsõ és legfontosabb lépése az úgynevezett „Heartland” terület megszerzése. Ez a mai Oroszországot és az imént említett öt poszt-szovjet területet – Kirgizisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Kazahsztán – foglalja magába. Jól látható tehát, hogy az egykori Szovjetunió nagyjából megegyezett Mackinder „Heartland” koncepciójával.

(Forrás: wikipedia.org)
"The Great Game"

Arthur Conollynak, a Brit Kelet-Indiai Társaság egyik hírszerzõjének tulajdonítják a fogalmat, amelyet a publikum R. Kipling Kim címû mûvébõl ismerhetett meg. Bõvebben itt olvashat a 19. századi brit-orosz rivalizálásról és a játszma további alakulásáról, kronologikus sorrendben.

A „Great Game” tehát azt vázolja, hogyan alakultak az brit és orosz erõviszonyok a térségben. Az orosz terjeszkedés a 19. századra kezdte egyre intenzívebben fenyegetni az angol gyarmatokat, elsõsorban a Brit Birodalom ékköveként emlegetett Indiát. Ekkor Afganisztán birtoklása volt kulcsfontosságú. Az orosz-brit rivalizálás a 20. század elejére enyhült, majd a második világháborútól új szakaszhoz ért a játszma, hiszen kialakult a bipoláris világrend, a hidegháborús Nyugat - Kelet szembenállás, amelynek során egymás elleni valós katonai akciókra nem került sor, hiszen ez a nukleáris elrettentés idõszaka volt.

"Great Game" a 21. században

A Szovjetunió felbomlása újabb fordulópontot eredményezett a „Great Game” alakulásában. Az elemzõk szerint ez az 1991 óta tartó szakasz már nem értelmezhetõ a klasszikus játszma keretei között. A 21. századra ugyanis már nemcsak Anglia és Oroszország a két rivális, hanem sokkal inkább a NATO és Oroszország áll egymással szemben, illetve Oroszország mellett Kína foglal még helyet. Ebben a megújuló játszmában már sokkal inkább az ásványkincsek birtoklásán van a hangsúly, és nem a geopolitikai térség feletti kontroll megszerzésén. Ugyanakkor a „New Great Game” során a felek újra fegyverhez nyúltak. Ezt bizonyítja az afgán konfliktus, az iraki háború, a 2008-as grúziai háború, illetve az ukrán válság is. Ezeknek a konfliktusoknak Oroszország meghatározó szereplõje volt, amely arra utalhat – miként azt szakértõk is írják –, hogy Putyin visszaállítaná az egykori Szovjetunió határait, s egy eurázsiai víziót dédelget.
Közép-Ázsia harapófogóban az orosz medve és a brit oroszlán között (Forrás: wikipedia.org)

Putyin álma - az Eurázsiai Unió

A szocializmus megszûnésével ugyan az egykori tagköztársaságok elnyerték függetlenségüket, Oroszország azonban igyekezett továbbra is fennhatósága alatt tartani a poszt-szovjet területeket. Természetesen nem jelenthetõ ki egyértelmûen, hogy Putyin kizárólag Mackinder geostratégiai elmélete alapján hozza külpolitikai döntéseit, az azonban kulcsfontosságú tény, hogy Oroszország ereje geopolitikai helyzetében van. Az ország nem fejlett gazdaságával vagy iparával élenjáró, hanem az ásványkincsek birtoklásával tartja fenn élvonalbeli pozícióját. Mivel azonban ezeknek jelentõs részét elveszítette 1991-ben, az orosz vezetés nem titkolt szándéka az egykori területek újbóli integrálása.

A közép-ázsiai országokkal Oroszország meg tudta tartani a szorosabb viszonyt; Grúzia életébe is erõs beleszólása van, ahogyan azt a 2008-as háború példázza, Ukrajnával azonban már nehezebb a dolga. Ennek ellenére, ahogyan azt az ukrán válság eseményei mutatják, Oroszország képes bõvíteni határain a 21. században is, habár eszköze nem a 21. században megszokott tárgyalásos út, hanem a fegyverhasználat. A Krím-félszigetet a maga ásványkincs lelõhelyeivel mindenesetre megszerezte, Kelet-Ukrajnában pedig máig nem zárult le teljesen a fegyveres konfliktus.
A KazahMunayGaz, Kazahsztán vezetõ olaj és gáz cégének
központja (Forrás: wikipedia.org)

A területszerzés azonban csak az egyik eszköz Putyin kezében. Eurázsiai víziójának megvalósításában nagy szerepe van a várhatóan 2015. január 1-jén megalakuló Eurázsiai Gazdasági Uniónak. Az integrációs lépések már 2010-ben megkezdõdtek, amikor Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán vámuniót alakított ki egymással. A Kreml célja a továbbiakban az integráció bõvítése volt. Ezt bizonyítja, hogy Tádzsikisztán, Üzbegisztán és Kirgizisztán is csatlakozott az Eurázsiai Gazdasági Közösséghez. A bõvítés mellett, bár Ukrajnát egyelõre nem sikerült bevenni az unióba, az integráció erõsítése is zajlik, ugyanis Örményország is bejelentette a leendõ gazdasági unióhoz való tartozási szándékát, és aláírta a szükséges dokumentumokat, ahogyan arról korábbi cikkünkben olvashattak.

A kérdés az, hogy Oroszország meddig lesz képes talpon maradni. Képes lesz vajon egyedül, jelentõsebb szövetségesek nélkül valóban létrehozni január elsejével, majd életben is tartani az Eurázsiai Gazdasági Uniót? Valós ellenfele tud lenni ez az integráció az Európai Uniónak és a Nyugatnak? Bekövetkezhet-e az, hogy Putyin víziója mégsem állja meg a helyét, és Oroszország belátja, mégis közelednie, és nem távolodnia kellene Európától és a nyugati világtól? Egyelõre ugyanis olyan szövetségesei vannak, amelyek a Szovjetunió felbomlása után is megmaradtak a nagy medve árnyékában, és azóta is függnek tõle. Ráadásul ezeken a poszt-szovjet területeken számos területi hovatartozási vita zajlik, gondoljunk csak Transznisztria vagy Oszétia helyzetére.

Ukrajna csatlakozása megnövelhette volna az Eurázsiai Unió esélyeit, de az ország – egyelõre – nem kért ebbõl. Kína szövetsége viszont abszolút felívelést jelenthetne. A két ország közeledésének vannak jelei, ami a gázvezetéket kiépítését, illetve az export-import forgalmat illeti, azonban Oroszország sokkal inkább egy kiszolgáltatott pozícióban van Kínához képest, nem pedig annak egyenlõ partnere. Kína, az Egyesült Államok hegemón pozíciójára törõ új szuperhatalom egy modern, gazdaságilag és technológiailag fejlett ország. Oroszország ezzel szemben mára már csak regionális nagyhatalom, amelynek egy igazán ütõképes Eurázsiai Unió megvalósításához nagy szüksége lenne Kína támogatására.

A „New Great Game” tehát éppen, hogy csak elkezdõdött, de vajon hogyan alakul tovább?
Link