AZ OSZTRÁK-MAGYAR HADITENGERÉSZET RÉSZVÉTELE A KÍNAI BOXERLÁZADÁS LEVERÉSÉBEN
rta: postaimre - Dtum: 2014. november 02. 09:31:13
Közben a "boxerek" az állami irányítás alatt (nem kizárt, hogy az angol titkosszolgálat - értsd: zsidó- hatására) lázadtak, hogy leverhessék õket. A recept régi és Szun-Ce is irigy lenne a receptre. A Boxer Mozgalom, vagy másképpen a boxerlázadás, tulajdonképpen a kínaiak 1899 novemberében kezdõdött, és 1901. szeptember 7-ig tartó lázadása volt, mely a Mandzsu uralom utolsó éveiben a kereskedelem, politika, vallás és a technológia terén egyre jobban elterjedõ külföldi befolyás ellen irányult.
Teljes hr
Közben a "boxerek" az állami irányítás alatt (nem kizárt, hogy az angol titkosszolgálat - értsd: zsidó- hatására) lázadtak, hogy leverhessék õket. A recept régi és Szun-Ce is irigy lenne a receptre. A Boxer Mozgalom, vagy másképpen a boxerlázadás, tulajdonképpen a kínaiak 1899 novemberében kezdõdött, és 1901. szeptember 7-ig tartó lázadása volt, mely a Mandzsu uralom utolsó éveiben a kereskedelem, politika, vallás és a technológia terén egyre jobban elterjedõ külföldi befolyás ellen irányult. A kezdetben külföldi-ellenes, antiimperialista jellegû és a paraszti tömegekre támaszkodó felkelés Észak-Kínában kezdõdött, és egyben a kínai kormányzat ellen is irányult. Megtámadták a vasutakat építõ, a hagyományos kínai tanokat megsértõ külföldieket, csakúgy mint a keresztényeket, akiket felelõsnek tartottak Kína külföldi befolyás alatt tartásáért. Eleinte a kínai kormánycsapatok felvették a harcot a boxerekkel, majd a császári udvar ügyesen, teljesen a külföldiek ellen fordította a felkelést. A császárnõ egy ediktumban támogatásáról biztosította a boxerlázdást, ami viszont 1900 januárjában kiváltotta a külföldi diplomaták éles ellenkezését.



Az egyre véresebbé vált boxerlázadás miatt Nagy Britannia, az USA, Németország, Olaszország, Franciaország, Oroszország és Ausztria-Magyarország 1900 tavaszán flottatüntetést tartott a Tiencsin város közelében lévõ Taku kikötõjében. A felsorolt hatalmakhoz hamarosan Japán is csatlakozott. Május 31-én, mielõtt még a pekingi követségek és külképviseletek ostroma megkezdõdhetett volna, a felsorolt nyolc hatalom hadihajói egy 438 fõbõl álló különítményt tettek partra, majd Takuból vonattal a fõvárosba irányították. A különítmény 75 francia, 75 orosz, 75 brit, 60 amerikai, 50 német, 40 olasz, 33 osztrák-magyar és 30 japán tengerészbõl állt.



Ebben az idõben a császári és királyi hadihajók közül csak a Zenta védett cirkáló tartózkodott a távol-keleti vizeken, melyet Bécs azonnal a kínai partokhoz vezényelt, majd odahaza elõkészületeket tettek három másik hajó kiküldésére is. Az így kialakítandó hajóraj parancsnokává gróf Rudolf Montecuccoli ellentengernagyot nevezték ki.



A Zenta védett cirkáló.



A Zenta június 2-án érkezett meg Taku horgonyzóhelyére, majd másnap 1 tiszt és 2 kadét parancsnoksága alatt 30 tengerészt indított Pekingbe, Ausztria-Magyarország külképviseleti szerveinek és állampolgárainak védelmére. A Zenta parancsnoka, Eduard Thomann von Montalmar fregattkapitány és egy tiszt vezetésével, további 70 fõt indítottak Pekingbe, de azok június 7-én csak Tiencsinig jutottak, mert a boxerek elvágták a vasúti összeköttetést Pekinggel.

1900 júniusában a boxerek, akikhez most már a kínai császári hadsereg is csatlakozott, lerohanták Pekinget és Tiencsint, és megöltek 230 külföldit. Pekingben a veszélyeztetett külföldi követségek a "Tiltott Város" közelében lévõ diplomáciai negyedben helyezkedtek el, és közösen kialakítottak egy védhetõ objektumot, ahová begyûjtötték a külföldi állampolgárokat. A lázadók lerohanták a város túlsó felén lévõ Német Követséget, mielõtt azok odamenekülhettek volna, és június 20-án az utcán megölték Klemens Freiherr von Kettelert, a Német Birodalom nagykövetét. A császárnõ június 21-én háborút hirdetett az összes nyugati hatalom ellen, de a regionális kormányzók nem voltak hajlandók engedelmeskedni. A megerõdített diplomácia negyed június 20-tól augusztus 14-ig állt a boxerek ostroma alatt.



A helyzet rosszabbodása következtében június 10-én a brit Edward Seymour altengernagy parancsnoksága alatt egy második, 2000 fõbõl álló tengerészkülönítményt, melyben benne volt a Zenta cirkáló hét tábori lövege és kezelõszemélyzete is, indítottak útba Takuból Pekingbe.



A Nyolc Nemzet Szövetsége



A boxerlázadás ellen küzdõ hatalmak tengerészkatonái és haditengerészeti lobogói, balról jobbra: Olaszország, Egyesült Államok, Franciaország, Ausztria-Magyarország, Japán, Németország, Egyesült Királyság, Oroszország. Japán nyomat 1900-ból.



A csapatokat a kínai kormány jóváhagyásával vonaton szállították Takuból Tiencsinbe, de a Tiencsin - Peking közötti vasutat megrongálták. Mivel a távolság a két város között mindössze 120 kilométer volt, Seymour gyalogosan folytatta útját a csapataival, közben a vasútvonal helyreállításán is dolgoztak. Elõször június 11-én csaptak össze a boxerekkel.



Tiencsin után azonban mindenfelõl kínai felkelõk, sõt még a kínai kormány csapatai is, támadták a hadoszlopot. Június 18-án hírek érkeztek a külföldi külképviseletek elleni támadásokról. Seymour úgy határozott, tovább folytatja az elõrenyomulást, ezúttal a Peiho folyó mentén a Pekingtõl 25 km-re lévõ Tongcsu városa felé. Június 19-én azonban a nagy túlerõ és az erõs ellenállás miatt fel kellett hagyni az elõrenyomulással, és elkezdték a folyó menti visszavonulást. Olyan sok sebesültjük volt, hogy azokat dzsunkákon kellett szállítani, amit maguk a harcosok vontattak kötelekkel a partról. A visszavonuló szövetséges erõk rohammal elfoglalták Hsiku erõdjét, ahol az ellenség által körülzárva vártak június 25-ig, amikor egy, fõként a Port Arthurból beérkezett orosz katonákból álló ezred felszabadította õket. Június 26-án fejezõdött be a visszavonulás Tiencsinbe, és a harcok során 350 fõt veszítettek.



Seymour altengernagy június 26-án visszatér Tiencsinbe a sebesültjeivel.



A Tiencsinben kialakult nehéz helyzetben és a város, illetve Peking közötti kapcsolat teljes megszûnése után, a szövetségesek lépéseket tettek a pozícióik megerõsítésére. Június 17-én a boxerek Taku erõdítményeibõl ágyúzni kezdték az öbölben horgonyzó hajókat. Azok viszonozták a tüzet, és lövegeikkel elhallgattatták a kínai ütegeket. Ezt követõen az európaiak megrohamozták az erõdöt és súlyos közelharc árán be is vették a Tiencsin megközelítési útvonalát védõ Takut. Ezt követõen újabb erõket tettek partra



Idõközben június 23-án a bécsi Hadügyminisztérium Victor Bless von Sambuchi sorhajókapitány parancsnoksága alatt Polából útnak indította a kínai vizekre a Kaiserin und Königin Maria Theresia páncélos cirkálót. Augusztus 7-én érkezett meg Takuba, ahol egy 160 fõs tengerészkülönítményt tett partra 2 db partraszálló löveggel, mely csatlakozott a harcokhoz.



A Kaiserin und Königin Maria Theresia páncélos cirkáló.

A brit Alfred Gaselee altábornagy vezette, és a Nyolc - Nemzet Szövetségének nevezett, gyalogsággal és tüzérséggel megerõsített, összesen 54 000 fõt számláló nemzetközi haderõ végül elindult az ostrom alá vett európai és japán diplomáciai negyed felszabadítására. A hadsereg összetétele a következõképpen nézett ki: Japán (20 840 fõ), Oroszország (13 150 fõ), Nagy Britannia (12 020 fõ), Franciaország (3520 fõ), USA (3420 fõ), Németország (900 fõ), Olaszország (80 fõ), Ausztria-Magyarország (75 fõ), (ekkor még csak a Zenta állt rendelkezésre), valamint a boxerek ellen harcoló kínai csapatok. Ez a nemzetközi erõ július 14-én, egy napi harc árán elfoglalta Tiencsint.



Tiencsin déli kapujának bevétele. A képen balra a brit csapatok, középen a franciák, míg a jobboldalon a japánok.



A Kaiserin Elisabeth és az Aspern cirkálók 1900. július 24-én futottak ki Polából a Távol-Kelet felé. A Kaiserin Elisabeth fedélzetén tartózkodott a császári és királyi Hajóraj parancsnoka, gróf Montecuccoli altengernagy. A hajók szeptember 7-én érkeztek meg Takuba, ahol tengerészkülönítményeket tettek partra, melyek a szárazföldön szeptember 17-én érkeztek meg Pekingbe, és biztosították az osztrák-magyar külképviseletek védelmét, illetve részt vettek az elhúzódó harcokban.



A Kaiserin Elisabeth.





Az Aspern védett cirkáló.



A Tiencsinbõl Pekingbe való, mintegy 120 km-es menetelésen kb. 20 000 fõnyi szövetséges katona vett részt, míg augusztus 4-én az ellenfeleik létszáma kb. 70 000 fõnyi császári katonát, és 50 - 100 000 közötti boxert tett ki. Mindamellett ezek kevés ellenállást tanúsítottak, és a szövetségesek a Tiencsintõl kb. 30 km-re lévõ Yangcun mellett egy kisebb ütközetben megverték õket. A legnagyobb akadályozó tényezõt a végletesen párás idõjárás és a 43°C-t is elérõ hõség jelentette.



A nemzetközi haderõ augusztus 24-én foglalta el Pekinget. Az elkeseredett harcok sok áldozatot követeltek mindkét oldalon. A Peking körüli harcokban egy gránátszilánk mellbe találta Eduard Thomann von Montalmar fregattkapitányt, a Zenta parancsnokát, akit ideiglenesen a francia Nagykövetség kertjében temettek el. Késõbb exhumálták, majd az osztrák-magyar Nagykövetség új sírboltjában helyezték örök nyugalomra. Thomannról késõbb egy utcát neveztek el Pekingben.



A külföldi hadseregek díszszemléje Pekingben.



Az Aspern cirkáló partraszálló osztagából hõsi halált halt Pap Lajos tengerészkadét és öt tengerész. Súlyosan megsebesült báró Boyneburg és Mayer tengerészkadét, Demeter György sorhajózászlós, és további 26 matróz. Ez utóbbiak között volt a magyar Kántor, Szemenyey és Jánossy. A sebesültek közül Mayer kadét és öt matróz belehalt a sérüléseibe.



A harcok még sokáig elhúzódtak Peking bevétele után, és a négy császári és királyi cirkálóról összesen 500 fõ vett részt a szárazföldi összecsapásokban. Tengerészeink a Peiho folyó torkolatánál lévõ Peitang erõd rohamánál vívták a leghevesebb harcaikat.



A Kaiserin Elisabeth és a Zenta 1901. június 22-én kapott parancsot a hazatérésre, míg a Kaiserin und Königin Maria Theresia és az Aspern, mint állomáshajó, visszamaradt Kínában. Az 1901. október 1-én Polába visszatért Zenta cirkáló egy selyem díszlobogót kapott kitüntetésként a kínai bevetéséért.









Források:



Wladimir Aichelburg: Register der k.(u)k. Kriegsschiffe, Von Abbondanza bis Zrínyi

Dr. Csonkaréti Károly: Császári és királyi Hadihajók

Dr. Gáspár Ferenc: A tengerészet lovagkora

Wikipedia Free Encyclopedia

Link