Az egyenruha lötyöghet, de senki nem szívat – bevonultam katonának
rta: postaimre - Dtum: 2015. augusztus 01. 09:02:51
Milyen roma-ntikus..., de azért csak hozzák a köztudatba...! Katona már nem csak hivatásszerûen lehet valaki, tartalékosként akár pár hétre vagy hónapra, másodállásban is kipróbálhatjuk, milyen manapság védeni a hont. Bevonultam a honvédség Soroksári úti laktanyájába, ahol több meglepetés is ért.
Teljes hr
Milyen roma-ntikus..., de azért csak hozzák a köztudatba...! Katona már nem csak hivatásszerûen lehet valaki, tartalékosként akár pár hétre vagy hónapra, másodállásban is kipróbálhatjuk, milyen manapság védeni a hont. Bevonultam a honvédség Soroksári úti laktanyájába, ahol több meglepetés is ért.

A kocsmai sztorizások kifogyhatatlan tárházául szolgáló sorkatonaságot már 2004-ben eltörölték ugyan, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kóstolhatnánk bele a katonaságba, akár amolyan szezonális másodállásként is. Erre a 2012-ben bevezetett önkéntes tartalékos rendszer keretében nyílik lehetõség: ha valaki – legyen férfi vagy nõ – megfelel a csatlakozás feltételeinek, és hajlandó teljesíteni a huszonöt napos alapkiképzést, akkor békeidõben is jó eséllyel találnak neki feladatot a honvédségnél. Ehhez nem kell feladnia a polgári foglalkozását vagy a tanulmányait, a honvédség ugyanis csak elõre egyeztetett idõpontban (ne adj isten háború vagy katasztrófahelyzet esetén) hívja be, két évente legfeljebb három hónapra. Ez egy elméleti maximum, a valós behívási idõ mindenkinél más, és természetesen bármikor ki is lehet szállni, ha valaki idõközben rájönne, hogy ez mégsem neki való. A tartalékos szolgálatért az igénybevételtõl függõen némi pénz is jár, a munkáltatókat pedig támogatásokkal motiválja az állam, hogy a behívó miatt esetleg felboruló munkaidõ ellenére is megérje alkalmazni az önkéntes katonákat.

Miután a program elindult, úgy döntöttem, tartalékosnak állok, és 2013-ban végig is csináltam az alapkiképzést (a rendszerrel kapcsolatos tudnivalókról itt olvashat bõvebben).

tartalékos katonaság, laktanya

Az idei évre tervezett behívásom idõpontját már hónapokkal korábban bejelentette nekem a honvédség, és mivel a dátum megfelelt, maradtunk is ebben. Idén három hét tényleges szolgálatra kellett bevonulnom. A behívó mellé részletes listát is kaptam arról, hogy mi mindent kell magammal vinnem, hogy aztán kiderüljön, az összecsomagolt cuccokból a sportfelszerelésen kívül valójában másra nem is lett volna szükség. Persze, én budapestiként naponta hazajártam, aki például Siófokról vonult be Tatára, az nyilván nagyobb hasznát vette a két lakatnak, a vállfának vagy a tisztálkodó felszerelésnek.

A katona ma már idõbeosztását tekintve nem igazán tér el egy átlagos munkavállalótól. A munkaidõ rendszerint reggel 7.30-tól délután négyig, péntekenként pedig fél 2-ig tart. A fegyelem azért persze meghatározó, mégiscsak a katonaságról van szó: negyed és fél nyolc között mindenki pedánsan beérkezik, és fél nyolcra már katonai egyenruhában el is foglalja a szolgálati helyét. Pontban a munkaidõ végén pedig mindenki leteszi a munkát, a túlóra ebben a körben nem is nagyon értelmezhetõ (egyéni kivételek azért akadnak).

A laktanya környéket viszont ezután sem árasztják el az uniformisok, az egyenruhát ugyan elvileg a hazautazás alatt is lehetne viselni, de a katonák nem igazán élnek ezzel a lehetõséggel.

tartaláékos katonaság, egyenruha
Lazább, mint ahogy elképzelnénk

Az ember persze arra számít, hogy egy ilyen formális szabályokon és szigorú hierarchián nyugvó szervezetbõl ha valami, hát a rugalmasság biztosan hiányzik. Ennek azonban éppen az ellenkezõjét tapasztaltam: az általam megismert katonák lazább és nyitottabb szellemben dolgoznak, nagyobb segítõkészséggel és toleranciával állnak egymáshoz, mint sok civil cég munkatársa.

Szó sincs már arról sem, hogy a laktanyában pillanatonként tisztelgõ katonákba botlana az ember. Az objektum parancsnokának (aki egy tábornok) és második emberének (aki egy ezredes) ugyan kivétel nélkül mindig mindenki tiszteleg, ennél alacsonyabb rangfokozatokban azonban jellemzõen egy kézfogásban és egy „jó reggelt”-ben merül ki a köszöntés (persze valószínûleg laktanyája is válogatja, hol, mi a szokás).

Ugyancsak elmúlt már az idõ, amikor a katonának még ahhoz is engedélyt kellett kérnie a feljebbvalójától, hogy kérdezzen. Noha az „alezredes/százados/törzsõrmester úr” megszólítás, illetve az „erõt, egészséget”, a „parancs, értettem” és a „jelentkezem” kifejezések elõfordulnak, de jóval ritkábban hangzanak el, mint azt a háborús filmek alapján gondolhatnánk.

Szintén teljesen kikoptak a honvédségbõl azok a durva szívatások, amik anno meghatározták a sorkatonaságot. Ottlétem alatt végig nagyszerû volt a hangulat, az üres idõnkben rengeteget beszélgettünk, röpködtek a sztorik a régi idõkrõl. Téma volt bõven, mivel rajtam kívül szinte mindenki legalább tizenöt évet szolgált a seregben, mielõtt tartalékosnak állt.

tartalékos katonaság, csoportkép

Tartalékos csapatunk
De mit csinál egy tartalékos katona?

Mivel a honvédségben kis túlzással nincs két pontosan ugyanolyan beosztás – vagyis konkrét munkakör –, ezért általában minden tartalékos teljesen mást csinál a szolgálata során: õrséget ad egy hadgyakorlaton, mesterlövész-kiképzést kap, gépkocsit vezet, logisztikus, esetleg régi hadisírokat újít fel. A lista szinte végtelen.

Engem a szakképesítésem okán informatikai tisztként osztottak be egy „NATO-kompatibilis tervezési központba”. A szolgálatom elsõ napjai a laktanyában lévõ katonai szervezetek körülbelüli megismerésével, valamint munkavédelmi, ügyviteli és egyéb elõadások meghallgatásával teltek. Ezen kívül, miután a szolgálati idõbe éppen beleestek a Hõsök Napjával kapcsolatos rendezvények, pár napig „alakiztunk” is (jobbra át, balra át, vigyázzmenet, stb.), hogy részt tudjunk venni a Hõsök terén rendezett díszszemlén. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a honvédség alapvetõen emiatt rendelt be minket, és a katonai szakkiképzésünk már csak hab volt a tortán.
Fotó: Hirling Bálint
katonai tisztavatás, hõsök tere, bevonulás
A számítógépek hol vannak?

A NATO logisztikával kapcsolatos „mozgást tervezõ központ”, ahová a beosztásom szólt, gyakorlatilag két irodát jelentett, amelyekben öt ember dolgozott. Azt gondoltam, hogy akkor ugye nekik van öt számítógépük, mivel végül is ez egy számítógépes csoport. Ehhez képest az asztalokon nemigen mutatkoztak számítógépek. A csapat összesen két laptoppal tud gazdálkodni, de közülük is csak az egyik volt munkára fogható. Van még egy közös számítógépük a hálózaton, ahol az „éles” tervezést csinálják, de ez így is nagyon kevésnek tûnt. Nemcsak a gépekben, hanem kiképzésünkre fordított kapacitásban is akadtak hiányosságok; sajnos az állomány leterheltsége, a sok külsõ munka miatt nem tudtak annyit foglalkozni velünk, amennyit szerettek volna, de azért megtették, amit lehetett.

Még meglepõbb volt az egyik tartalékos társam beosztása, ami az „informatikai központ”-ba szólt, miközben az informatikai központot csak háborús helyzetben fogják egyáltalán megalakítani, így neki elég nehéz dolga volt.
Ami elveszhet, az el is vész

A katonái ruházat kiosztása sem ment éppen zökkenõmentesen. Elméletileg a dolog úgy mûködik, hogy mindenkinek saját, új felszerelése van, amit még az elsõ tartalékos kiképzése során kap meg. A nyári felszerelés két zubbonyból, két nadrágból, egy bakancsból (amit szerencsére már nem kell betörni, mint a kilencvenes években), három pólóból, egy sapkából, illetve egy málhazsákból áll (ez viszont pont ugyanolyan, mint 1993-ban). A téli felszereléssel együtt ezt a saját csomagot küldik tovább ahhoz az alakulathoz, ahova idõközönként behívják a tartalékos katonát.

A gyakorlatban azonban ez némiképp másként ment. Én még egész jó helyzetben voltam, mert a két zubbonyból csak egyet cserélt ki valaki egy régebbi gyártásúra, az L-es pólók helyett XL-eseket kaptam vissza, és a hevederöv (magyarul derékszíj) is egy hosszabb darabra lett cserélve ahhoz képest, mint amit leadtam. Igaz, utóbbiból vadonatújat kaptam, még a fólia is rajta volt, viszont túl nagynak bizonyult, és bár késõbb kaptam helyette egy megfelelõ méretût, ezt leszereléskor visszatették az eredeti tulajdonos polcára, vagyis a következõ behíváskor ismét megkezdõdhet majd a kutatás egy hozzám passzoló darab után.


tartalékos katonaság

Az egyik társam, egy nyugállományú ezredes már sokkal rosszabbul járt, neki még a háromhetes szolgálatának a végére sem sikerült kinyomozni, hogy hol lehet a ruhája, és csak a bevonulás után egy héttel kapott kölcsön egy egyenruhát. Elgondolkodtam: vajon mi lenne itt egy nagyobb katonai mozgósítás esetén, ha már kilenc bevonuló tartalékos felszerelését sem sikerült megoldani egy olyan laktanyában, ahol egyébként a Magyar Honvédség Logisztikai Központja és az Anyagellátó Raktárbázisa is mûködik.

A szolgálatom alapján világossá vált, mire is gondol a honvédelmi miniszter, amikor arról beszél, hogy „fojtogató pénzhiánnyal” küszködnek a magyar katonák. Mindezt mi sem szemlélteti jobban, mint hogy a tépõzáras rendfokozati jelzésünket (ami a bajtársunk egyenruhájával együtt szintén elkeveredhetett valahol a szállításban) a szolgálatunk végéig sem sikerült megkapnunk, de ugyanez vonatkozik az egyenruhán lévõ HUNGARY feliratra, és kettõnk esetében a névfeliratra is. Ezeket a hiányzó dolgokat mindenki megpróbálta elkérni valakitõl kölcsönbe, a névfeliratot például a felvonulást megelõzõ utolsó pillanatban, puszta szívességbõl csinálta meg nekünk valaki a Petõfi-laktanyából.

tartalékos katonaság alakulatok
Az ellátás egész jó

A laktanya egyik leginkább rendezett része az étkezde, ahol naponta mindössze 610 forintért háromféle, kimondottan jó minõségû menübõl választhatnak a hivatásos/szerzõdéses állomány tagjai. A tartalékosok természetesen ingyen kapják az ellátást, ami a naponta hazajáróknak egy ebédet jelent, a többieknek pedig hideg csomagot is osztanak reggelire és vacsorára. Még a bevonulás elõtt feltett kérdésemre, miszerint megoldható-e a vegetáriánus étkezés, azt az egyenes választ kaptam, hogy „egyáltalán nem”, de jó hír, hogy nem minden alakulatnál ez a helyzet. Szóval a vegáknak ajánlott érdeklõdniük, hogy melyik helyõrségben tudják ezt biztosítani nekik (Tatán például tudják).
Kibõl lesz a tartalékos?

Az önkéntes mûveleti tartalékos állomány jelentõs részét ma még a volt korkedvezménnyel (25 éves szolgálat után) nyugdíjba vonult katonatisztek és altisztek alkotják, akik nem csupán a kaland kedvéért csatlakoztak újra a honvédséghez. Hanem azért is, mert 2012-ben a szolgálati nyugdíjukat átminõsítették „szolgálati járandósággá”, amibõl aztán automatikusan levonnak évi 16 százalékot, kivéve, ha valakit felvesznek tartalékos szolgálatra – ami így már kimondottan erõs motiváció a csatlakozásra. Ilyenkor jellemzõen alacsonyabb rendfokozatot/beosztást kapnak, így a nyugállományú ezredesek és alezredesek nálunk például tartalékos századosok (de más alakulatnál olyat is hallottam, hogy törzsõrmesterek) lettek. Mondjuk úgy, ez nem váltott ki kitörõ örömet belõlük.

Az elsõ idõszakban szinte csak ez a korosztály adta a tartalékos állományt, aztán évrõl évre egyre több fiatal kezdett el jelentkezni (fõként civil egyetemisták, fõiskolások), a tendencia pedig folytatódik. (Hozzáteszem, a már leszerelt egykori szerzõdéses legénységi katonák bevonzására is nagy szükség lenne, hiszen más hadseregekben fõként õk alkotják a tartalékos állományt, nálunk viszont szinte egyáltalán nincsenek jelen.)

A velem együtt ebbe a laktanyába behívott tartalékosok mind szolgálati járandóságos fõtisztek voltak (õrnagy, alezredes, ezredes), ami érthetõ is, hiszen végül is egy NATO-kompatibilis tervezõ/logisztikai központba kerültek, ahol magasabb szaktudást igénylõ munkakörök várták õket. Azon kívül, hogy 1993-ban aktív katonai tûzszerész voltam, nekem is minimum öt év tanulás kellett még a civil életben, hogy a honvédség egyáltalán fel tudja ajánlani a jelenlegi katonai beosztásomat.
Nehéz a dolga

A kisebb döccenõk ellenére jó élmény volt három hétre kiszállni a napi üzleti mókuskerékbõl, elmerülni egy másik szubkultúrában, ami nem csak abban különbözik a civil világtól, hogy itt egyenruhát viselnek az emberek. Az általam megismert katonák kellemes meglepetéseket okoztak, a munkához való hozzáállásukat pedig igazán nem érheti panasz. Igyekeznek mindenhol helytállni, ám sokszor úgy érzik, túl kevesen vannak, gyakran két vagy három helyen kéne ott lenniük egyszerre, hogy eleget tegyenek minden feladatnak. Ezért aztán sokszor elõfordul, nem jutnak el NATO- továbbképzésekre, szakmai konferenciákra, ahová pedig rendszeresen kellene járniuk, hiszen egy meglehetõsen komplex és folyamatos tanulást igénylõ logisztikai rendszerrel dolgoznak. Ebbõl a túlterheltségbõl adódik az is, hogy sokszor nem igazán tudtak foglalkozni a kiképzésünkkel sem, mert éppen máshol kellett lenniük.

Közvetlenül a leszerelésem után kezdõdött el például egy olyan magyarországi hadgyakorlat, amelyben 20 ország 1700 katonája és 600 technikai eszköze vett részt, és ez a központ biztosítja az egész hadgyakorlat logisztikai tervezését. Így aztán kész csoda, hogy még arra is volt idejük, hogy a szolgálat végén egy emléklapot is átadjanak nekünk. Jelenleg is ott lóg a szobám falán.Link