Az Ószövetségrõl vitáznak a Jobbik vezetõi
rta: postaimre - Dtum: 2015. augusztus 05. 22:27:51
Magyarok istene, mi? Novák Elõd szerint az Ószövetség nem Isten igéje. Mirkóczki Ádám szerint ez tévedés, ezért azt javasolja, hogy a tévelygõk gyakrabban olvassák a Szentírást.
Teljes hr
Magyarok istene, mi? Novák Elõd szerint az Ószövetség nem Isten igéje. Mirkóczki Ádám szerint ez tévedés, ezért azt javasolja, hogy a tévelygõk gyakrabban olvassák a Szentírást.

Július elején írtuk meg, hogy Endrésik Zsolt, a Jobbik egykori parlamenti képviselõje megtért Istenhez.

Endrésik, aki korábban a párt militáns szárnyához sorolta magát, az atv.hu-nak azt mondta, egész életét átadta Jézus szolgálatának. Beszámolt róla, hogy megszabadult a gyûlölettõl, rendezte kapcsolatát egykori párttársaival, bocsánatot kért a párt vezetõitõl és õ is megbocsátott nekik.endrésik zsoltEndrésik Zsolt

Arra a kérdésünkre, hogy keresztény hívõként mennyiben változott a zsidósághoz való viszonya, Endrésik azt mondta:


„Olvasom és tanulmányozom az Ószövetséget is, amely által közelebb kerültem a zsidó hitvilághoz és kultúrához”.

A Hetek címû lapnak pedig ezzel kapcsolatban megerõsítette: „hívõként természetesen az Ószövetséget is Isten Igéjeként fogadom el."

Novák szerint nem

Novák Elõd július 31-én délelõtt a Facebookon reagált hírünkre. A Jobbik alelnöke „szép, üdvös dolognak nevezte a megtérést”, ám szerinte valójában arról van szó, hogy Endrésik „ismét fogadalmat tett az Ószövetségre”.novák elõdNovák Elõd

Novák vitába szállt Endrésikkel a „hívõként természetesen az Ószövetséget is Isten Igéjeként fogadom el" kijelentése kapcsán. A Jobbik alelnöke ezt írta:


„Ez kísértetiesen rímel egy napirend utáni felszólalásomra, melynek épp ellenkezõ címe volt a halála alkalmából általam méltatott, piarista Bulányi György tanítása mentén: Az Ószövetség nem Isten igéje”.

Mirkóczki helyre tette Novákot

Néhány órával késõbb Mirkóczki Ádám jobbikos képviselõ, a párt szóvivõje viszont Novák kijelentésével szállt szembe - az alelnök nevének említése nélkül.

Mirkóczki – aki a párt egyházügyi kabinetjének a vezetõje is – július 31-én este azt írta: „Sajnos még hívõ emberek között is rendszerint felmerül az a téves nézet és gondolkodás, hogy az Ószövetség és az Újszövetség egymással szembefordítható, s hogy az utóbbi Isten igéje, de az elõbbi nem.”mirkóczki ÁdámMirkóczki Ádám


Mirkóczki hozzáteszi: ez a "gnosztikus gondolkodás" számos sebbõl vérzik és óriási tévedés. A kereszténység számára az Ó- és az Újszövetség együtt egy szerves egész,

egymástól elválaszthatatlan, sõt utóbbi megértése és igazolása lehetetlen az elõbbi megismerése és elfogadása nélkül.

A párt szóvivõje végül azt javasolja mindenkinek, „hogy olvassa gyakran a Szentírást” és ne engedjen „a tévútra vezetõ tanoknak!”Link